A nyugdíjbiztosítás mindenhol válságban van Európában, még a leggazdagabb országok is igyekeznek a nyugdíjhoz kapcsolódó kiváltságokat megszüntetni, emelik a nyugdíjjogosultság eléréséhez szükséges szolgálati évek számát, sőt ahol csak lehet, csökkentik a nyugdíjak összegét is. Persze, csak a jövőre nézve. Az életkor kitolódásával mind több nyugdíjas terheli a nyugdíjalapokat, és ez nem kis fejfájást okoz a törvényhozóknak. Az új megoldásokat nem fogadják szótlanul a jövendő nyugdíjasok, számos országban általános sztrájkkal próbálják megvédeni a régebben kivívott jogaikat, de nem sok sikerrel.
Nincs ez másként szűkebb pátriánkban sem. A jelenleg hatályos nyugdíjtörvény is különböző átmeneti rendelkezéseket tartalmaz, amelyek már most is megkeserítik a nyugdíjasok életét, vagyis hosszú távon csökkentik a nyugdíjak összegét. Ha azonban ezek az átmeneti rendelkezések hatályukat vesztik, akkor az átlagfizetések és az átlagos nyugdíjak közötti arány, drasztikusan megváltozik a nyugdíjasok kárára. Miről is van szó?
A 2003-ban elfogadott nyugdíjtörvény rendelkezései szerint a nyugdíjaknak a fizetésekkel való összehangolására évente négyszer kerül sor, vagyis háromhavonta, mégpedig olyan százalékban, ahogy a fizetések, illetve a létfenntartási költségek emelkedtek. Az emelkedési szorzószám meghatározásában ugyanolyan, vagyis fele-fele arányban szerepelnek a fizetések és a létfenntartási költségek. Ha csak a nyugdíjasokat kérdeznénk, számukra az volna a legjobb, ha az összehangolás kizárólag a fizetések emelkedése alapján történne, de ez nagyon rövid idő alatt a nyugdíjbiztosító csődjéhez vezetne. Ilyen körülmények között fele-fele arány is elfogadható lehetne, mivel ebben az esetben a fizetések és a nyugdíjak közötti arány csak kisebb mértékben csökkenne a nyugdíjak kárára.
Mivel a kilencvenes évek folyamán, a már közismert okokból, a teljesen kifosztott nyugdíjbiztosítási alap nem képes saját eszközeiből biztosítani a nyugdíjak kifizetését, az egyetlen megoldás a költségvetési eszközök igénybevétele. De ezek az eszközök is végesek, ezért a szerb kormány 2005-ben gondolt egyet, és javaslatot tett a nyugdíjak összehangolására vonatkozó rendelkezések módosítására. Az indok nagyon egyszerű volt: sok a nyugdíjas és kevés a foglalkoztatott. A statisztika nyelvén szólva: az elmúlt évben a dolgozók létszáma kb. 1 790 000 volt, a nyugdíjasoké pedig kb. 1 282 000, tehát egy nyugdíjast 1,4 dolgozó ,,tartott el', ami hosszú távon tarthatatlan arány, hiszen tudjuk, hogy a nyugdíjak kifizetése a folyó eszközökből történik. Visszatérve a törvénymódosítás okaira: a kormány úgy vélte, vissza kell venni a nyugdíjasok jogaiból, mert abban az esetben a költségvetésnek ,,kevesebbe kerülnek' a nyugdíjasok, vagyis nem kell olyan mélyre nyúlni az állampénztárba, a nyugdíjak kifizetéséhez. Ezért olyan módosítási javaslatot nyújtott be, amely alapjában megváltoztatná a nyugdíjtörvényben említett, a nyugdíjak összehangolására vonatkozó rendelkezéseket.
A módosítás lényege: a nyugdíjak emelése évente csak kétszer lenne esedékes, mégpedig kizárólag a létfenntartási költségek emelkedése mértékében. Ez a módosítás jelentősen csökkentette volna a nyugdíjak összegét, vagyis felgyorsult volna a nyugdíjak lemaradása a fizetések mögött. A számítás pedig nagyon egyszerű. Ha tudjuk, hogy az idén a létfenntartási költségek emelkedése valószínűleg tíz százalék alatt lesz, a fizetések névleges emelkedése pedig elérheti a harminc százalékot is, így a nyugdíjak csak egy év alatt már legalább tizenöt-húsz százalékos lemaradást jegyeznének. A törvényjavaslat megvitatása folyamán olyan módosítási indítványokat fogadott el a parlament, amelyek legalább ideiglenesen elodázzák a nyugdíjak ilyen aranyú lemaradását. Többféle mechanizmus beépítéséről van szó, amelyek közül a legfontosabb az a rendelkezés, amely meghatározza, hogy az átlagnyugdíj nem lehet alacsonyabb, mint a fizetések átlagának 60 százaléka. Ez egy nagyon lényeges biztosíték a nyugdíjak értékállóságának megőrzésében. Mivel a fizetések átlaga az idén az egekbe szökött -- persze az ország nemzeti jövedelméhez és nem a szükségletekhez képest --, így várható a nyugdíj jelentős emelése is, valamikor a jövő év februárjában. A szeptemberi fizetések átlaga 28 161 dinár, a nyugdíjak átlaga viszont csak 14.841 dinár, vagyis 60 százalék helyett már az 53 százalékot sem éri el. Ennek alapján -- a fizetések emelkedési ütemétől függően -- a nyugdíjak jelentős emelése várható, pontosan az októberi és a februári emelés révén el kell érni a fizetések átlagának 60 százalékát. Az októberi emelést a nyugdíjasok már a napokban megkapták, amely majd 8 százalék, így a januári nyugdíjak még legalább 10 százalékkal lehetnek magasabbak. Mivel ez a 60 százalékos garancia átmeneti jellegű, a nyugdíjasok igazi átverése 2009-től kezdve következhetne be, amikor ezek az átmeneti rendelkezések hatályukat vesztik. Tehát nincs jogbiztonság, hiszen ha valaki nyugdíjba vonul, azt szeretné tudni, hogy hosszú távon milyen összegű nyugdíjra számíthat. Ezt ma senki sem tudja előre megmondani, mert a nyugdíjtörvényt úgy is meg lehet változtatni, hogy a nyugdíjak növekedése még megközelítőleg sem követi majd a fizetések emelkedését. Amennyiben a jövő év folyamán nem ébred fel a törvényhozó lelkiismerete, és nem a kevéske nyugdíjakon takarékoskodik az államkassza, akkor születhet egy újabb javaslat, a nyugdíjtörvény módosítására, amely megakadályozná a nyugdíjasok elszegényesedésének felgyorsulását.