Siflis Zoltán filmrendező nyilatkozik lapunknak a vajdasági magyar mozgókép napja alkalmából. Elmondja, hogyan készülnek az emléknapra, illetve beavatja olvasóinakat a terveibe. Úgy véli, nagy szükség van a Délvidéki Magyar Filmantológia elkészítése. Szerinte a többi határon túli magyar régióhoz képest jelentős az előnyünk, alkotóink ugyanis nagymértékben hozzájárultak az egyetemes magyar filmművészet megteremtéséhez. Ennek ellenére a bemutatkozási lehetőség - főleg a hazai közönség előtt - igen csekély.
- Október 13-a a vajdasági magyar mozgókép napja. Hogyan készülnek erre az eseményre?
- Ebből az alkalomból - immáron hagyományosan - filmvetítést szervezünk a szabadkai Városi Könyvtár dísztermében. Három olyan dokumentumfilmeket mutatunk be, amelyek a múlt évben készültek. Az első Bicskei Zoltán és Iván Attila kilencperces filmetűdje - A szép Tisza és más címmel. A második a kanizsai születésű, Franciaországban élő Bicskei Zoltánról készült portréfilm - A szivárványkígyó című -, melynek Fejős Csilla a rendezője. A harmadik az Újvidéki Színház alakulástörténetét mutatja be, a szociográfia tükrében, így a címe magától értetődően ez: Akik bennünket néznek, azoknak a szeme tükör. Ez az alkotás a színház megpróbáltatásait, korszak- és arculatváltozásait mutatja be. Mindhárom film most kerül először közönség elé. Megkoszorúzzuk továbbá Lifka Sándor mellszobrát, s ellátogatunk Zomborba, ahol Bosnyák Ernőre emlékezünk majd, arra az alkotóra, akinek jelentős szerepe van a délvidéki filmtörténet alakításában.
- Eddig még senki nem dolgozta fel a délvidéki magyar filmgyártás történetét. Nincs egységes rendszer, a laikus, de a téma iránt érdeklődőknek csak sejtéseik vannak minderről. Hogyan látja ezt a kérdést?
Szeretnénk egy olyan adatbázist összeállítani, amely az itteni filmesek életrajzát, munkáit tartalmazza, minthogy eddig még senki sem végezte el ennek egységes katalogizálását. Számszerűen nem is tudjuk, hogy hány alkotás született nálunk, jelenleg csak becslésekre hivatkozhatunk. Pedig szégyenkezésre semmi okunk, hiszen a hetvenes évek elejétől csaknem ezer filmalkotást készítettek az itteni magyarok. A legnagyobb baj az, hogy ebből nagyon keveset tudunk felmutatni, mivel a filmek jogtulajdonosa vagy az Újvidéki Televízió vagy az időközben megszűnt Neoplanta Terra. Az is nagy gondot jelent, hogy az alkotások túlnyomó többségének nincs digitalizált változata. Legfőbb feladatunk tehát az, hogy feltérképezzük ezt az állományt, majd az elkövetkező években szeretnénk beszerezni ezeknek a filmeknek a másolatát, hogy egy helyre gyűjtsük őket. Ezután következhet az anyag katalogizálása, illetve restaurálása, majd pedig DVD-változatának a kiadása, hogy hozzáférhető legyen az érdeklődők számára. Hogy ez megvalósuljon, egy Délvidéki Magyar Filmantológia összeállítására, megszerkesztésére is szükség van. Ami pedig a filmtörténetet illeti - valóban -, eddig senki sem vállalkozott a megírására, s csupán a töredékét ismerjük. Egy alapos kutatásra van szükség mind a belgrádi, mind a pesti levéltárakban. Hadd világítsak rá a problematikára egy példával: Bosnyák Ernő munkásságáról magyarul szinte alig jelent meg valami. Teljes homály fedi a hatvanas éveket is, erről semmilyen összefoglaló nincs.
- A délvidéki magyar filmgyártást a határon túli más magyar régiókkal összehasonlítva vajon mi hol tartunk?
- Ha a határon túli magyar filmgyártást vizsgáljuk, akkor bizton állíthatjuk, hogy a többi régióhoz képest jelentős előnyben van a Délvidék. Nálunk a hatvanas években kezdődött a filmkészítés, más régiókban akkor még ilyen művészeti tevékenység nem volt. Úttörők voltunk e téren, s azok is vagyunk mind a mai napig. Erdélyben a kilencvenes évek közepén kezdtek el dokumentumfilmeket forgatni, amikor a tömbben - elsősorban a Székelyföldön - létrejöttek az első stúdiók. Vajdaságban csaknem harminc játék- és tv-játékfilm készült. A többi régió alig tud ebben a műfajban bármit is felmutatni. Az Erdélyben készült játékfilmek szinte mindegyike magyarországi, pesti alkotók bevonásával születtek meg. Az egyetlen ifjúsági játékfilmet rajtunk kívül a muravidéki magyarok készítették néhány évvel ezelőtt Lendván. Viszont ez is koprodukció volt, mivel a rendező, a dramaturg az anyaországból érkezett. Kárpátalján még a dokumentumfilm-gyártás is gyermekcipőben jár, az ottani kollégák a televíziós tudósításokra koncentrálnak. Felvidéken a televíziózásnak van hagyománya, de komoly filmalkotót ők sem jegyeznek. Megítélésem szerint a délvidéki magyar alkotóközösség nagymértékben hozzájárult az egyetemes magyar filmművészethez. Viszont azt is el kell mondanom, hogy az alkotásainkat nem ismerik kellőképpen még szakmai körökben sem. Mi csak a fesztiválokra és a filmbemutatókra számíthatunk. Való igaz azonban, hogy a legtöbb nálunk készült film anyaországi támogatással jött létre. Ennek köszönhető, hogy a nagyközönségnek a két közszolgálati televízió (az MTV és a Duna Tv) rendre bemutatja az alkotásainkat. Ebből is látható, hogy elsősorban a magyar nyelvterületre jutnak el a filmjeink. A nemzetközi pódiumra való lépéshez szükség van az angol nyelvű szinkronra, fordításra. Ez anyagilag igen nehezen valósítható meg, mivel sem itthon, sem az anyaországból nem kapunk hozzá támogatást. Így az alkotó önmagára van hagyatva. Nekem eddig több mint harminc - egész estet betöltő - filmem készült el, s ebből csupán kettőt sikerült angolra lefordítani. Az is gond, hogy sok esetben a rangos külföldi fesztiválok időhöz kötik egy-egy film bemutatását. Mire mi elkészülünk a fordítással - ami sokszor évekbe telik -, már kicsúszunk a határidőből. Keserűséggel tapasztaljuk azt is, hogy az itthoni közszolgálati médiumok is mostohán bánnak velünk. Érdekesmód a hazai televíziók programstruktúrájába mi nem férünk bele. Az itthoni bemutatkozásunk voltaképpen a nullával egyenlő. Ha valami, akkor talán ez a legnagyobb ellentmondás és a legelkeserítőbb.