Tenerifén partról is lehet horgászni — Egy kicsit visszapergetve az eseményeket, ha már valaki Tenerifén üdül, s esetleg módjában áll hosszabb ideig is ott tartózkodni, és már mindent látott, mindent megtapasztalt, az nem utolsósorban horgászhat is. Nem is muszáj, hogy horgász legyen, nem is kellenek elmélyültebb ismeretek, hogy a tengeri halfogás élményeiben legyen része.
Akár a helyszínen is megvásárolhat az ember egy teleszkópos botot orsóval, zsinórral, valamint néhány 1-2 dkg-os csúszóólmot és néhány közepes méretű horgot. Tengeri eredetű csalinak akármelyik szupermarket halrészlegén lehet venni kagylót, garnélát, szardíniát, makrélát vagy tintahalat. A horgászmódszer is nagyon egyszerű: csalibedobás, bólogatás, süllyesztés. A kapás rendszerint erőteljes, a bevágás majdnem szükségtelen. A zsákmány általában tenyérnyi nagyságú, a nem helybéliek számára ismeretlen, nagy szemű, nagy pofájú, tűhegyes fogazatú, tüskés, szúrós, csúszós-érdes tapintású, de egyébként nagyon szép színű halakból állhat. Pecázással a hullámoktól védett területen kell próbálkozni, ahol a tiszta vízben látni lehet a halakat. Hullámtörő gátakra, kövezésekre, tengeri sziklákra nem ajánlatos menni, mert ezek nagyon veszélyesek lehetnek. A tengervíz csúszóssá teszi őket, kéz– és lábtöréssel is végződhet a kaland, de váratlan nagy hullámok is elsodorhatják az embert.
A horgászatban jártasabbak már magasabb szintű parti horgászattal is próbálkozhatnak. Az alapfelszerelés hosszú, erős, tengeri horgászbot, mellyel nagy távolságra lehet dobni a 10-20 dekás ólmot. A távdobásra alkalmas horgászorsót is meglehetősen erős, sósvíz-álló zsinórral kell használni, és ami fontos, hosszú harapásálló előkével. Csalinak a legalkalmasabb a polip, a tintahal vagy a kagylóláb, melyekből akár 10-15 cm-es darabok is kerülhetnek a horogra. Parti pecázásra ebben az esetben alkalmasabbak a hullámoktól nem védett, homokos tengerpartok. Horgászni csak éjszaka érdemes, nappal ugyanis a fürdőzők és a vízi sportolók minden helyet elfoglalnak. A csalit jó messzire kell dobni, lehetőleg a tarajos hullámok elé. A botot függőlegesen kell a homokba tűzni. A kapás általában váratlanul érkezik, megrezdül a bot vége, majd meg is hajlik, a zsinór kifeszül. Egy nagyobb hal akár le is döntheti a botot. Ilyenkor kell bevágni, majd kifárasztani az állatot, és partra húzni. Itt kell említést tenni a tenerifei parti horgászengedély áráról is. Az egynapos horgászat 3 euróba kerül, az egy évre szóló engedély ára pedig 22 euró. Az itt megengedett felszerelés: két horgászbot, botonként három horoggal.
De aki nem lát fantáziát a parti horgászatban, és anyagilag is felkészültebben érkezett az Atlanti-oceán partjára, annak számtalan kishajó (jacht) áll rendelkezésére. Ha az embert a rámenős horgásztatók közül esetleg senki sem szólította volna meg az utcán (a kezébe nyomva egy horgászatról szóló röplapot), vagy ha nem világosította volna fel még otthon egy ezen a téren tapasztalt ismerőse, aki a megfelelő helyet ajánlotta volna neki, akkor sincs gond, hiszen bármelyik turisztikai irodában gyorsan hozzájuthat minden szükséges információhoz.
Korábban már írtunk róla, hogy egy-egy horgásztató milyen körülményekről gondoskodik akár a horgász, akár a kísérője számára. Arról viszont nem sok szó esett, hogy itt milyen halakkal is találkozhat egy horgász. Mint már mondtuk, egy egész napos hajókirándulás alatt vegyes módszerekkel, műcsalivontatással, pergetéssel vagy fenekezéssel lehet halat fogni. A nap általában egy kétórás pergetéssel kezdődik, majd a hajó megáll, hogy megkezdődhessen a mélytengeri horgászat. A halak 30—60 méteres mélységben találhatóak. A beetetéshez élő és döglött halat egyaránt használnak, de a víz felszínére is kerül halcsalogató anyag. Ezek után pergetéssel, mártogatással, fenekezéssel bármit lehet fogni.
Horogra kerülhet a kisebb halak közül például makréla, tengeri keszeg, bonito, gyíkhal, a közepes méretűek közül bosi negro, snappers, pargo, triger, hammerhead, ördöghal, tőkehal, tarpon. A nagy halak közül közönséges kutyacápa, nagy hammerhead, óriáseagle, stingray. A legjobb helyek felkutatásában nagy szerepe van a radaroknak, melyekből általában többféle is van a hajókon. A dagálytól, a széliránytól és a radarképektől függően a hajó általában egy-két mérföldes távolságra áll meg, hogy megkezdje az etetést. A különböző mélységekben oldódó cápacsalogató etetőanyagok hatására 30—60 perc elteltével jelennek meg az első cápák. Ez az etetőanyag több mérföldnyi távolságból is képes odavonzani ezeket a halakat. A kifogott cápákat általában a mérlegelés és a fényképezés után visszaengedik. A makócápát viszont érdemes megtartani, mert nagyon jó halételek készíthetőek belőle.
A Kanári-szigetek körüli vizeken védettséget élveznek a bálnák, a delfinek és a tengeri teknősök. A teknősök egyébként egyáltalán nem félnek az embertől, ezért horgászás közben gyakran láthatóak. Igaz, hogy a delfinek és a teknősök nem halak, de ugyanúgy horogra akadhatnak, mint bármely hal.
(Folytatjuk)
