A szerbiai tej olcsóbb Crna Gorában, mint itthon, a hazai piacon. És ezen már nemcsak a tejelő marhák csodálkoznak, hanem még azok is, akik nem a tejet, hanem a sört kedvelik. Tudniillik a szerbiai tejet el is kell szállítani Crna Gorába, bizonyos adó- vagy vámterhelés is van rajta bizonyára -- mégis olcsóbb ott, mint itt. Persze magyarázat van rá, csak mi nem szoktunk hozzá itt Szerbiában. Crna Gorában ugyanis ott van például a szlovéniai és a horvátországi tej, tehát a mi portékánk sem lehet drágább annál. Aztán a montenegrói kereskedők is kisebb és szerényebb haszonkulccsal dolgoznak, mint az itteniek, és nem akarnak máról holnapra meggazdagodni. Itt, Szerbiában nemigen van külföldi konkurencia és a tej árát egy-két gyár, illetve nagy áruház beszéli és határozza meg. A monopólium és a külföldi konkurencia kizárása aztán olyan furcsaságokat szül, hogy a tojás például olcsóbb Münchenben, mint Szabadkán, de a húst is olcsóbban vesztegetik olyan európai országokban, amelyekben az átlagkereset nem 150, hanem 1500 euró.
Úgy tűnik, Szerbia már nemcsak a tejjel nem lehet versenyképes a testvéri montenegrói piacon, hanem baj van a nyelvvel, az egyházzal és a nemzeti patriotizmussal is. A napokban ünnepélyesen meghozott montenegrói alkotmány ugyanis a szerbeket a nemzeti kisebbségek közé sorolja, a hivatalos nyelv pedig a Crna Gora-i. A szerbet, horvátot, albánt és a bosnyákot kisebbségi nyelvként lehet hivatalosan használni. Nem beszélve arról, hogy a Crna Gora-i alkotmány a kettős állampolgárságot is igen szigorúan ítéli meg és még szigorúbban engedélyezi, ami legalább 150--200 ezer embert érint, akik szerbül beszélnek, de Crna Gora-inak vallják magukat. Ezeken a szerbiai tej nem sokat segít.
De az sem sokat segít, hogy a kosovói nemzeti bölcsőért naponta 100 ezer dollárt fizetünk és hogy nagylelkűen már több mint 200 millió dollárt törlesztett Szerbia Kosovo adósságából. Úgy tűnik, ezzel nem nagyon hatottuk meg őket, csakúgy, mint a montenegróiakat sem az olcsó tejjel. Ezt mi vajdaságiak tudjuk legjobban, hiszen állandóan tejelünk. Vagy legalábbis marhának néznek bennünket. Arra viszont maradéktalanul büszkék vagyunk, hogy legalább nekünk van a világon a legjobb pénzügyminiszterünk! Megszilárdította a dinárt és törlesztette az államadósságot. Eladta és magánosította azt, amit a jelenlegi nyugdíjasok teremtettek az elmúlt 40-50 év alatt. Ebből fizetett. Mi pedig ráfizettünk.