A török kiűzése után a gazdák és a földbirtokosok visszavették a termőföldeket a természettől, és földművelő tevékenységük mellé ideiglenes tanyákat építettek, ahová rendszeresen kijártak a közeli mezővárosokból. Aztán lassacskán a tanya vált tulajdonosaik állandó lakhelyévé. A XIX. században, az 1848—49-es szabadságharc befejezése után a felszabadított jobbágyok is megkapták a gazdálkodásra szánt földeket, és megkezdődött a Kárpát-medencei tanyarendszer intenzív kialakulása.

A tanya hagyományos Pannon-medencei lakóépületet, szélesebb értelemben pedig a hozzá tartozó gazdaságot jelenti a birtokkal, földdel, istállókkal, csűrökkel együtt. Az itt élő emberek földműveléssel, állattartással foglalkoztak. Nemcsak egyfajta növényt termesztettek, hanem többfélét — minden olyat, amely a családnak és az állatoknak kellett. A tanyák épületeinek bejáratai általában délkeleti tájolásúak voltak, így korán besütött a nap, és melegítette a lakást.

A XIX. és a XX. század között óriási változások mentek végbe az alföldi településeken. Megszületett az állandóan tanyán élő, a szórványtelepülési léthez és életmódhoz ragaszkodó tanyasi emberek típusa. Az itt élő emberek szívesen segítettek egymásnak, szerették a társas munkákat. Dalos, táncos alkalom volt a hajasan szedett kukorica fosztása. Lekvárfőzések előtt a szomszédos tanyák asszonyai, lányai vidám, beszélgetéssel egybekötött szilvafejtési összejöveteleket tartottak, télen pedig a tollfosztó munkák alatt egybegyűlt a szomszédos tanyai családok apraja-nagyja. A lakodalom és a temetés szintén tömegesen mozgósította a tanyasi embereket. Igazi lelkesedéssel őrizték és ápolták az ünnepekhez kötődő hagyományokat. Év közben nyári vasárnapokon a közeli tanyák lakói délután kiültek a dűlőút menti gyepre, és beszélgettek. A téli időszakban különösebb ünnep és családi esemény nélkül is összejöttek a családok egy-egy tanyán, és az asszonyok beszélgettek, kötögettek, varrogattak, amíg a férfiak diskuráltak és kártyáztak. A tanyán időnként igen nehéz volt az élet, de akik ott laktak, nem cserélték el azt semmi másra. Büszkék voltak az önállóságukra, a teherbírásukra és a szabadságukra. Így a tanyarendszert erős, összetartó közösség, szilárd identitás jellemezte. A szocializmusban sajnos sem a magántulajdont, sem az erős identitást nem tűrték, és igyekeztek mindent megtenni a tanyák ellehetetlenítése érdekében. Külterületi építési tilalmat vezettek be, nem fejlesztették a közműhálózatot, de az úthálózatot sem. A támogatások és az állami szervek megfelelő hozzáértésének hiányában a tanyavilág áldatlan helyzetbe sodródott, az ott élők pedig elszegényedtek, és a perifériára szorultak ki.

A rendszerváltás elvileg megteremtette a tanyarendszer újraéledésének lehetőségét, de megfelelő jövőkép nélkül az itt élő emberek megmaradtak azon a szinten, ahogy régen volt. Mára némileg változott a helyzet. A tanya nemcsak az a vályog- és vert falú épület, amelynek vesszőseprűvel felsöpört udvarán baromfik kapirgálnak, és az ott lakók gazdálkodásból élnek. Ez már azért sincs így, mert a tanyai tevékenységek tartalma az idők folyamán mindig is változott. Vannak tanyák, ahol még ma is mezőgazdasági termeléssel foglalkoznak. A földműveléshez szükséges gépeket a helyszínen tartják, ott szervizelik. Van, ahol életvitelszerűen tartózkodnak az egész év folyamán, de olyan is előfordul, hogy csak napközben, a munkafolyamatok idején élik a tanyasiak életét, a család benn a faluban vagy a városban lakik.

Ma már egyre kisebb azok száma, akik közvetlenül a mezőgazdasági tevékenységből élnek, és állandó jelleggel tartózkodnak a tanyán. Helyenként olyan stílusú épületek jönnek létre a külteleken, amelyek nem harmonizálnak a tájjal. Ezek a lakóingatlanok sajnos teljes mértékben figyelmen kívül hagyják a természetföldrajzi tényezőket (pl. tanyasor a folyó vagy csatornamederrel párhuzamosan, uralkodó széliránynak megfelelően északkelet—délnyugat irányú fekvéssel stb.), és oda építik fel őket, ahová a megrendelő kéri. Ennek eredményeként a „városiak” a vidéki idill reményében kiköltöznek a tanyára, és tanyasiak lesznek, de ők teljesen mást gondolnak a tanyáról, mint a tanyasi ember.

A mezőgazdasági termelés ágazatai (növénytermesztés, állattenyésztés, zöldségtermesztés stb.) a klímaváltozás és a globális piaci viszonyok hatására egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Ezáltal bizonytalanná válik a még meglévő tanyák jelene és jövője is. Emellett egy olyan folyamatnak is szemtanúi vagyunk, hogy a tanya folyamatosan keresi önmagát, és lehet, hogy a tanyán végzett tevékenység itt már másodlagos lesz. Elemzők szerint a tanyának nyitnia kell az egyéb, progresszív tevékenységek felé, mint pl. a falusi turizmus vagy a biogazdálkodás.

A legfontosabb, hogy a tanyai emberek ma is értéknek tekintsék a tanyát, ezt az identitást, és összefogva tegyenek valamit a tanyákért és a környezetükért.