* Miért vonzott benneteket a dúlaság?

G. Zs.: — Én abban nőttem föl, hogy a szülés szép dolog. Anya sosem azt mesélte, mennyire fáj, hanem az volt a narratíva, hogy milyen csodálatos az, amikor születik a kisbaba, és a fájdalom teljesen mellékes. Aztán ahogy a körülöttem élő fiatal nők elkezdtek szülni, hirtelen nem ezt láttam. Féltek a szüléstől, nem tudták, hogyan készüljenek rá, mert sokan kislány koruktól kezdve azt hallják, hogy a szülés egy szükséges rossz, melyen jobb minél gyorsabban átesni. Többen rossz élményeket szereztek, volt, aki traumatizálódott is, mert másképp szerette volna világra hozni a gyerekét, mint amit a szülészeten nyújtani tudtak. Engem ez az egész kettősség először nagyon meglepett, aztán elgondolkodtatott, és arra jutottam, érdemes lenne más megvilágításba helyezni a szülést. Amikor láttam, hogy dúlaképzés szerveződik, rögtön jelentkeztem, mert tudtam, hogy szívesen kísérnék másokat a kisbabájukhoz vezető úton. Másrészről mi akkor már terveztük a gyerekvállalást, és a dúlaképzés jó alkalomnak tűnt arra is, hogy mi magunk készüljünk a szülésre.

P. B.: — Én Zsuzsa által ismerkedtem meg a dúlasággal. Korábban tíz évet töltöttem ápolóként és gondozóként, így nem riadtam vissza a dúlaság ötletétől. Bár többet tudtam, mint egy tipikus férfi, akinek nagyon felületes ismeretei voltak a vajúdásról és a szülésről, mégis rengeteget tanultam erről a témáról. Mivel mi akkor már terveztük a gyerekvállalást, úgy gondoltam, tökéletes alkalom lesz ez, hogy az ismereteimet gyarapítsam. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy nem engem fognak felkérni, hogy szülést kísérjek, viszont az apaságra tudatosan készülő férfiaknak tudok segíteni. Mindemellett férfi dúlából kevés van. Vajdaságban biztos, hogy az egyetlen férfi dúla vagyok, de meg merem kockáztatni, hogy egész Szerbiában is. Azt tapasztalom, hogy a legtöbb férfi, aki apai örömök elé néz, mind tudatosabban készül a szülésre, az apává válásra. Be akarnak vonódni, részt akarnak venni ebben az eseményben. Sajnos nagyon kevés információt kapnak az apák, rájuk rendszerint senki sem gondol. Férfi dúlaként külön szívügyem, hogy a férfiaknak is a lehető legtöbb információt adjam át, és az ő igényeiknek megfelelően fel tudjam őket készíteni a szülésre, valamint a szülővé válás viszontagságaira.

Zsuzsa és Bálint

* Szerintetek mikor és hogyan érdemes elkezdeni felkészülni a szülésre?

G. Zs.: — A szülésre sokféleképp lehet készülni, aminek egy része elkezdődhet már a várandósság előtt. Például sokan elmennek ilyenkor egy általános nőgyógyászati vizsgálatra. A testi fölkészülést sem jó elhanyagolni, beleértve ebbe az intimtornát is, hogy mire eljön a szülés ideje, megerősödjön a gátizom. Érdemes sokat sétálni, és jót tesz az úszás, a jóga, a kismamatorna is. A szülés nagyon sok energiát igényel, megéri odafigyelnünk arra, hogy ne lustálkodjuk végig a terhességet. Fontos hangsúlyozni, ha az orvos pihenést vagy fekvést javasol, az természetesen ezt mind fölülírja. Az is jó, ha a fájások között meg tudunk egy kicsit pihenni, ezért érdemes a lazítást, a relaxációt is gyakorolni. A testünk felkészítése mellett a lelki készülődés is ugyanilyen fontos. Szerintem a szülésre való fölkészülés az önismerettel kezdődik. A szülés van olyan jelentős életesemény egy nő, egy család életében, hogy megtalálja azt, aki neki a legjobbat tudja nyújtani. Amit mindenkinek javaslok, hogy ismerje meg azokat a szakembereket, akikkel szülni fog. Beszélgessen velük, tegye föl a kérdéseit, és ha lehet, velük (is) készüljön a szülésre. Így könnyebben kialakul egy erős bizalom, ami a szülés folyamatát is elősegíti. Érdemes arra is készülni, ha valami nem úgy alakulna, mint terveztük. Senki nem arra számít, hogy sürgősségi császármetszéssel hozza világra a kisbabáját, de jó tudatosítani magunkban, hogy ez is megtörténhet, és ha így van, az nem a mi kudarcunk, ugyanúgy tudunk szülni, és ugyanolyan jó anyák lehetünk, mint mások. A szülés nem egy megtervezhető, előre rögzített terv szerint haladó folyamat. Meg kell tanulnunk rugalmasnak lenni, beleengedni magunkat a történésekbe, és nem görcsölni azon, hogy mi és mikor fog történni.

* Mondjuk el, hogy valójában mi is egy dúla feladata!

G. Zs.: — A dúla azért van az anyával, hogy az ő fizikai kényelméről, testi-lelki szükségleteiről gondoskodjon. Tehát nem nézi a baba szívhangját, nem vizsgálja, hol tart a tágulás, nem szól bele abba, hogy szükség van-e bizonyos beavatkozásokra, mert ezekhez a dolgokhoz dúlaként nem ért. Ugyanígy nem dolga az sem, hogy bármit kiharcoljon az anya helyett vagy az anya érdekében. Arra figyel, hogy a vajúdás minél kényelmesebb legyen az anya számára. Például a vajúdás elején, amikor még otthon vannak, vízzel, étellel kínálja az anyát, masszírozza a derekát, borogatást készít, átsegíti egyik pozícióból a másikba. Ha az anya azt kéri, akkor a másik szobában mesél a nagyobb gyereknek, vagy fölhívja a nagymamát, hogy jöhet, mert hamarosan indulnak a kórházba. De az is lehet, hogy a pánikoló apát igyekszik megnyugtatni, hogy az támasza tudjon maradni az anyának. Később, bent a kórházban, hasonló feladatai vannak, de sajnos jelenleg nem engednek be bennünket (sem) a szülészetekre.

P. B.: — A dúla a szülő nővel foglalkozik a szülés során. A többire ott a szülésznő. Mindezek ellenére a dúla dolga nem a szülésnél kezdődik és nem is a születéssel fejeződik be. Sokan már hónapokkal a szülés előtt együtt dolgoznak a dúlájukkal, egyénileg vagy párban, és vele készülnek az eseményre. A dúla ebben az esetben eloszlatja a félelmeket és a tévhiteket, valamint legjobb tudása szerint megválaszolja a felmerülő kérdéseket, vagy ha úgy tapasztalja, akkor a megfelelő szakemberhez irányítja a párokat. Ugyanúgy a szülés után is rendelkezésre áll, ha a szülők úgy kívánják, hiszen vannak gyermekágyas dúlák is, akik a szülést követő időszakban segédkeznek, hogy a szülőknek minél zökkenőmentesebben legyen lehetőségük belerázódni az új szerepükbe.

* Szerintetek van arra esély, hogy az állami intézmények egyszer nyitottak legyenek a dúlákra?

G. Zs.: — Szerintem ez leginkább a szülő nőktől függ. Ha részükről ez egy létező igény, melynek hangot adnak, és ez az igény eljut a szülésznőkhöz, orvosokhoz, intézményvezetőkhöz, akkor előbb-utóbb meg kell indulnia a párbeszédnek az egészségügy és a dúlaközösség között, innentől pedig szerintem egyenes út vezet valamiféle együttműködéshez. Mi nyitottak vagyunk rá. Szerintem az egészségügyben, akárcsak a közvéleményben, sok a félreértés a dúlák munkájával kapcsolatban. Nyilván ezeket is el kell oszlatni mindehhez. Kezdetnek annak is örülnék, ha az egészségügyi szakemberek alkalmanként javasolnák a terhes nőknek egy dúla fölkeresését, akár a várandósság idejére, a szülés utáni első hetekre vagy a vajúdás elejére, mely még a kórházba indulás előtt történik. A nők, az anyák érdekében fontos, hogy a várandósokkal foglalkozó egészségügyi szakemberek és a dúlák ne dolgozzanak egymás ellen.

P. B.: — A nyugati országokban ez már bevett szokás, hogy a kórházak maguk alkalmaznak dúlákat. Persze ehhez előbb szakmásítani kellene a dúlaságot. Mi ettől még messze járunk, de úgy gondolom, hogy elsősorban a szülő nőket kell szem előtt tartani, hogy nekik mire van igényük a szülés során, és azt a lehető legmegfelelőbb módon megadni. Ehhez lépéseket kell tennie mind az egészségügynek, mind a dúláknak, hogy felismerjék: ha összefognak, az mindenkinek az előnyére válhat.