„Fiatalságom óta nem hagyott nyugodni a megérzés, miszerint a közösségi életforma annak lehet a jele, hogy Isten szeretet, és nem más, csak szeretet. Napról napra erősödött bennem a meggyőződés, hogy mennyire fontos lenne megteremteni egy férfiközösséget, amelynek tagjai arra törekednek, hogy — egész életüket odaadva — megértsék egymást, és mindig kiengesztelődjenek egymással. Ebben a közösségben a szív jósága és az egyszerűség lenne mindennek a forrása” (Roger testvér).
1940-ben kezdődött minden, amikor a huszonöt éves Roger testvér elhagyta szülőhazáját, Svájcot, és a háború által feldúlt Franciaországban, édesanyja hazájában telepedett le. Korábban évekig tüdőbaj kötötte ágyhoz. Ez alatt a hosszú betegség alatt érett meg benne a gondolat, hogy közösséget alapítson. Egy szerény kölcsönből Roger testvér a gyönyörű közép-franciaországi falucskában, Taizében vásárolt egy házat, a hozzátartozó melléképületekkel együtt, amelyben évek óta nem lakott senki. A közösség első tagjai igen szerény körülmények között éltek. Nem volt folyóvizük, ezért a falu forrásához jártak ivóvízért. Ételeik is egyszerűek voltak, mint például az a leves, amelyet a közeli malomban vásárolt kukoricalisztből készítettek. Amikor kitört a második világháború, bizonyos volt benne, hogy segítséget kell nyújtania a nehéz helyzetben levőknek, éppen úgy, ahogyan azt nagymamája is tette az első világháborúban. A kicsiny falu egészen közel volt a Franciaországot kettészelő demarkációs vonalhoz, így megfelelő volt háborús menekültek befogadására. Azt javasolta egyik nővérének, Genevičve-nek, hogy jöjjön, és segítsen a bajbajutottak befogadásában. Lyoni barátai egyre több menedéket keresőnek adták meg Taizé címét. A befogadottakkal szembeni tapintatból Roger testvér egyedül imádkozott. Azért, hogy a menekültek, akik között zsidók és agnosztikusok is voltak, kevésbé érezzék magukat feszélyezve. Gyakran a közeli erdőbe ment énekelni. Genevičve kérte, hogy azok, akik imádkozni szeretnének, a szobájukban tegyék egyedül. 1942 őszén azonban fény derült tevékenységükre, és azonnal el kellett menekülniük. A háború végéig Roger testvér Genfben élt, és a leendő testvéreivel ott kezdte el lerakni a közös élet alapját. 1944-ben térhettek csak vissza Taizébe. A közösség ma mintegy száz, nagyjából harminc országból származó testvért számlál, katolikust és különféle protestáns felekezetűt egyaránt. A gyülekezet már puszta létezésével is a kiengesztelődés jele a megosztott keresztények és az egymással szemben álló népek között. A testvérek kizárólag saját munkájukból élnek. Nem fogadnak el adományt, ahogyan családi örökséget sem. Évente egyre több és több fiatal érkezik Taizébe, ahol egy hétig tartózkodhatnak szerény anyagi hozzájárulás ellenében. A világ minden részéről érkeznek erre az egyhetes találkozóra. Az évek folyamán egyházi vezetők is ellátogattak Taizébe. A közösség vendége volt már II. János Pál pápa, négy canterburyi érsek, több ortodox metropolita, Svédország tizennégy evangélikus püspöke és számtalan lelkész a világ minden tájáról. Roger testvért, az alapítót 2005. augusztus 16-án, kilencvenéves korában az esti ima közben érte a halál. Azóta a közösség priorja Alois testvér, akit Roger testvér sok évvel korábban utódjául választott.
Az egyhetes ott-tartózkodás idején a fiatalok részt vesznek napi foglalkozásokon, a legfontosabb azonban a barátkozás. Az, hogy különféle nemzetiségű, anyanyelvű, vallású és bőrszínű fiatalok megismerjék egymás kultúráját, vallását, és hogy mindezt elfogadják. Naponta háromszor van ima. Az imaórák is a megszokottól eltérőek, több mint ezer fiatal van jelen rajtuk. Az imákat a világ különféle nyelvein tartják egyszerű szövegű énekekkel és csendes percekkel. A reggeli közös előadásokra a tábor más-más pontjain kerül sor más-más nyelven, de azok, akik az adott nyelvet nem értik, általában többnyelvű nyomtatványokat kapnak. Az előadások után a fiatalok 6-7 fős csoportokba tömörülnek, és félrevonulva megbeszélik az előadásokon elhangzottakat.
Számunkra, közép-európaiak számára a Taizé nyújtotta lehetőség sokszor az egyetlen módja annak, hogy megismerjünk idegen országokat, embereket és kultúrákat. Vajdaságban minden évben többen is foglalkoznak a már világmozgalommá vált ökumenikus táborba való utazás szervezésével. Minden középiskolás korú fiatalt szívesen várnak.
