Eddig torzonborz voltam, mert édesanya úgy gondolta, hogy a kerek fejemet nagyon szépen hosszítja a haj, amit viszont nem engedtem megfésülni, nem engedtem föltűzni, nem engedtem csurkázni (és nem politikai okokból, mert nálunk a csurka nem író, a csuri nem veréb, hanem egészen kicsike, mintegy kezdeti lófarok, foncsik). Így aztán édesanya csütörtökön hosszú készülődés után elvitt a fodrászhoz, ahol igen úrimód viselkedtem. Hagytam, hogy székbe ültessenek, fésülgessenek, körülsétáljanak és itt-ott finoman nyesett is a hajamból Gabi néni, aki nem néni, hanem lány. Még nekem is, de egyébként kedves és tényleg nem volt semmi baj, ha csak az nem hogy édesapa hazajött és azt mondta, hogy ő nem is lát semmi változást. Tényleg levágtak valamennyit? Így aztán az eseménydús nap végén, amikor senki sem figyelt rám, behúzódtam játszani a szobámba. Csak arra neszelt föl Édesapa, hogy milyen nagy a csend. Kérdezte anyát hogy - elaludt a gyerek? Édesanya aztán bekukkantott a kis szobámba, ahol döbbenten kellett tapasztalnia, hogy a gyerek ollóval, tehát még egyszer mondom a játék ollóval, amivel igaziból vágni sem nagyon lehet levágtam bal oldalt a hajamat a fülemig. Ez azt is mutatja, hogy jobb kezes vagyok, de ez a bal, meg jobb különben nekem még nem jelent semmit. Édesanya egyszerűen sírva fakadt, hogy a gyönyörű hajammal mit csináltam, apa zavartan nevetgélt, bár neki mintha tetszett volna az a negyed rész, amit erős lépcsőkkel, de megcsináltam. Édesanya aztán nekilátott, hogy legalább annyira szalonképessé tegyen, hogy másnap óvodába messek, azaz a csillagszeműekhez. De ott nem csodálkozott senki, itthon viszonyt édesapa, aki gyanútlanul a mosatlan közé szerette volna vinni az egyik fölsőmet, mire abból marékszám hullani kezdtek szőke hajszálaim. Hajszál híján beterítette a szobát...
Identitásomat, vagy én-tudatomat (vagy micsodát) próbálgatják formálni szüleim. Ismét és ismét kérdezgetik, hogy hogyan hívnak, hány éves vagyok és hol lakom? Ha megkérdezik, hogy hívnak, akkor én azt szokom mondani, hogy: Cinegemadár. Mire segíteni akarnak, hogy nem Stefike vagy? Nem, Cinegemadár! Ezzel viszonylag könnyen le lehet szerelni a faggatózást. Máskor persze egyszerűen azt válaszolom, hogy Kalánka néni vagyok. Aztán, ha megkönyörülök Édesanyán, azért kibököm, hogy antaa'teci. Ettől aztán valahogy helyrerázódnak a dolgok. De a beszélgetésekbe mostanában már beleszövök olyan motívumokat, hogy látszólag értelmetlen (a felnőttek számára) érthetetlen szótagokat ritmikus ismételgetek egészen addig, amíg a környezetem bírja. Mindezt persze lehet úgyis, hogy kiabálok, majd hirtelen halkan, suttogva mondom, aztán ismét kiabálva. Ha autóban utazunk és apa vezet, ez izgalmassá teszi az utat. Mindezt fölfoghatjuk éneklésnek is, mert a dallamokat nagyon szeretem és azokat is lehet a végtelenségig hajlítgatni. Ahogy a felnőttek idegei is viszonylag rugalmasnak tűnnek. Egy ideig...
A lázam elmúltával volt olyan, hogy valahogy a pisilésről megfeledkeztem. Még pelust is kaptam egy alkalommal, de már ismét nincs gond, hogy a betegségem elmúlt, bár néha még köhögök, és férfiasan szortyogok éjszaka. Esténként egyébként én választok, hogy Édesanya, vagy Édesapa alhat velem. Ha Édesapa, akkor vagy én lógok meg tőle anyához, aki többször visszavisz, vagy apa menekül ki a nappaliba. A bili ügyből annyi maradt, hogy a trónusom üres keretét, amiből a bili kikapható, azt vagy a fejembe húzom, vagy beviszem édesapa ágyába, de körül is szoktam szaladni vele a lakást. Erre azt mondja anya, hogy olyan vagy mint apád! Pedig apa csak a nadrágomat húzza a fejére és a gatya két szárával bohócosat mutat, billegteti a fejét.
A tükröt már bizonyára ti is ismeritek, ahogy a vizet is. Ha nem lázat csillapítunk a vízzel, akkor szeretem. Csíky Bálint bácsinak, aki alattunk lakik (legnagyobb megdöbbenésére) meg is mutattam, hogy úszok. Addig kiabáltam neki, míg kénytelen volt bejönni a fürdőszobába. De a törülközés vagy hajszárítás elodázására a mórikálás is alkalmas. Megkérem anyát, hogy állítson a mosdó peremére
å meg tart addig, amíg riszálom magam. Ez nagyon izgi játék, így még fényképezni is hagyom magam, mert egyébként hárítólagos vagyok. Ha jön apa a géppel, befogom a szemem. A szemem, ami most néha rendetlenkedik. Édesapa szerint, ha fáradt vagyok, behúz az egyik. Már hallottam fél füllel, hogy megyünk szemészhez, Apa pedig, amikor azt hiszi, hogy nem figyelek, a szememet nézegeti.
Aggódik, érzem, ilyen az, amikor a felnőttek egy pillanatra elgondolkodni látszanak... Persze édesapa csak magával (h)ülyéskedik, hogy keresztszemes, engem meg nézeget, aztán megölel.
Hát, ha tehetitek, Ti is öleljetek meg valakit, akit szerettek. Én még mondani is szeretem, hogy szeretlek anya, szeretlek apa.
És aztán utána ugyanolyan rendetlen vagyok, mint előtte. Mégis jó...
Álmodjatok szépeket, ölel benneteket: