Az új év ünnepek utáni első napjai hagyományosan a népzenéről szólnak Tóthfaluban, a Munkás Szent József-plébánia ad ugyanis otthont minden esztendőben a Dúrmoló Téli Népzenei Tábornak.

— Az idén 63 táborlakónk volt, sok településről, főleg a Tisza mentéről, Péterrévéről, Moholról, Magyarkanizsáról, Zentáról, Törökbecséről, továbbá Hajdújárásról és a bánáti részekről érkeztek a zenészek. Minden csoportban 7-8, maximum 10 gyerek tanult. A legtöbben tamburázni jöttek, két csoportunk volt, egy a haladóknak és egy a tíz—tizenkét éveseknek. A citerásokat is két csoportba osztottuk — mondta örömmel Juhász Gyula, a tábor vezetője, brácsa- és bőgőoktató. — Az idei táborhoz Bodor Anikó Vajdasági magyar népdalok III. — Párosítók, lakodalmasok és szerelmi dalok kötete anyagából választottuk ki a dalokat, a lakodalom mozzanatait elevenítettük fel. Minden csoport öt-hat dalt tanult, közös éneklésekkor is ezeket vettük elő, illetve a foglalkozásokon is. Főleg Tisza menti dalokat — a mi környékünkről, a tamburások és a citerások jobbára ezeket használták, ezeket kísérik énekesek —, illetve Vajdaság egész területéről, hiszen a könyv is úgy szerkesztődött, hogy a mai Vajdaság területéről — Bácskából, Nyugat-Bácskából is — tartalmaz dalokat, akárcsak az al-dunai székelyek dalait, azt játsszák a vonósok, merthogy azzal kísérték, hegedűvel, nagybőgővel, brácsával. A lakodalom egy nagyon jó, vidám téma, mindenki megtalálja benne magát.

Juhász Gyula, Habonyi Tamás, Kovács Kristóf (A szerző felvétele)

Kovács Kristóf sokadjára vett részt a táborban, talán egy vagy kettő kivételével maradt távol.

— Mindig brácsáztam, de most úgy éreztem, jó lenne megtanulni tamburakontrázni, hogy az itteni Tisza menti dallamokat kontrával kísérhessem. Két zenekarban — a Duhajban, illetve a horgosi Kamrás Együttesben — vagyok a kíséret tagja, mindkét helyen tudom kamatoztatni ezt a kontratudást.

Habonyi Tamás ötödik éve jár vissza a Dúrmolóba, 2019-ben itt kezdett el hegedülni, azóta ezen a hangszeren játszik, ezt szeretné folytatni.

— Mindig színvonalas az oktatás, Vajdaság legjobb zenészei tanítanak, ezért én úgy gondolom, itt a helyem, ha már a hagyományt akarom őrizni, akkor minél magasabb szinten tegyem. Magyarkanizsán megalakítottuk a Tisza Néptáncegyesület zenekarát, ott muzsikálunk a többiekkel.

A Dúrmoló kapcsán mindhárman kiemelik, a népzenei táborban az is jó, hogy a legkisebbtől a legnagyobbig beszélgetnek egymással, új barátságok alakulnak ki, a meglévők pedig megerősödnek — hangsúlyozza Kristóf. A fiatalabbak sokszor odajönnek hozzánk, hiszen mi már régebb óta csináljuk, megkérdeznek valamit, mi pedig szívesen segítünk nekik — fogalmaz Tamás. A szervezők a régóta visszajárókat vonják be a munkába, Tamást például a táncoktatásba, Kristóf pedig a fiataloknak is segít, mindenkivel muzsikál — egészíti ki Gyula, s kiemeli:

— Itt az a jó, hogy ennyi településről ilyen sok korosztály és hangszeres van jelen, tehát hogy nemcsak a vonósok vagy a tamburások, hanem a citerások, az énekesek is. Mindig újat hoznak, vagy mi inspiráljuk őket egy-két olyan dallammal, amelyet egyébként nem szoktak játszani.

— Egyre több esemény van, mely a néptánchoz meg a népzenéhez is kapcsolódik, és egyre több ember foglalkozik vele, egyre több gyerek kerül bele ebbe a körbe. A kanizsai egyesületben is nagyon sok kis táncos van, két óvodás csoporttal dolgozunk — meséli Tamás.

Hatalmas az eltérés a néhány évvel vagy évtizeddel ezelőtti népdal- és néptáncválogatást illetően, nagy kedvvel veszik elő a csoportok az itthoni népdalokat, egyre többen kezdenek utánanézni és foglalkozni velük — állapítják meg. A tamburazene pedig nagyon fölkapottá vált, amit a táborban részt vevő tamburások sokasága is bizonyít. Néhány táborral ezelőtt ugyanis messzemenően több vonószenész volt, mint tamburás, és ez most teljesen felcserélődött — emlékeztet Kristóf.

— Ezen a hangszeren talán egy kicsit előbb megérzi az ember a sikert — magyarázza Gyula. — Néhány embernek köszönhető a tambura népszerűvé válása, ki kell emelni a péterréveieket, az adaiakat, a becseieket, akik a magyar tamburazene megerősítése érdekében foglalkoznak a gyerekekkel, nevelgetik őket. Csantavéren és Bácsfeketehegyen is erős, tudatos utánpótlás-nevelés folyik. Én is tamburásként kezdtem, még most is tamburásnak tartom magamat. Eljöttem ide, pont Tóthfaluba, 1998-ban, és annyira megszerettem egy téli tábor során, hogy meg tudtam tanulni az alkalommal. Sokat utaztunk, sok helyre eljutottunk annak idején. Szerintem a mai gyerekek is így maradnak itt: eljönnek a táborba, utaznak, együtt vannak, találkoznak más fiatal zenészekkel, és tudnak barátkozni, együtt kapcsolódni saját magukhoz. Ami a vonós hangszereket illeti, az egy nagyobb kihívás, talán életkorban is később ér oda az ember, hogy bátorságot kap a hegedű vagy a brácsa megtanulásához, mert nehezebb technikailag.

Kristóf szerint a tábor tökéletes motivációszerzés, Tamás pedig hozzáteszi, egy ilyen vegyes társaságban könnyebb megszeretni egy másik hangszert is, valami úgyis ráragad, és valamiben úgyis benne marad.

— Hatalmas öröm az együtt muzsikálás. Én elsősorban azért jövök, mert nagyon jól tud szólni, és nagyon jól tud esni az embernek, ha ennyi zenész egyszerre rázendít, és látni az arcokon, hogy ezt szeretik. Szerintem mindenki ezt érzi — fogalmazza meg Kristóf az életérzést.

Szabadidős programként csapatjátékokat játszottak, népzenei-néprajzi ismereteket szereztek a résztvevők, kvízjátékokkal szórakozhattak, közös himnuszírásban, ügyességi játékokban, muzsikálásban, élőszavas mesék hallgatásában és táncházban vehettek részt, és a mindennapi mozgásról, sétáról is gondoskodtak a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet azon munkatársai, akik nevelőként, táborvezetőként jelen voltak a Dúrmoló Téli Népzenei Táborban. Bodor Anikó, a vajdasági magyar népi, népzenei élet egyik kiemelkedő, meghatározó alakja egykor az intézet munkatársa volt, tehát a VMMI-nek feladata és kötelessége is továbbvinni ezt az örökséget, amelyet Bodor Anikó megkezdett a munkája által — mondta Kormányos Katona Gyöngyi igazgató.

— A cél az, hogy a fiatalokat megszólítsuk, mégpedig azért, hogy az utánpótlásról gondoskodjunk. Pedagógusként úgy látom, hogy azok a fiatalok, gyerekek, akik a népi életben mozognak, sokkal nyitottabbak, szélesebb látókörűek, befogadóbbak sok minden iránt, és értik a kódoltabb nyelvet. Kodály Zoltán nem véletlenül mondta, hogy a zenei anyanyelv azért fontos, mert egy nép a saját múltját ezáltal éli meg, és saját népi örökségét élteti általa. Ezek a fiatalok most nem a virtuális térben élnek, hanem közösségben vannak, barátkoznak, arról nem beszélve, hogy még olyan hasznos dolgokat is tanulnak, amelyeket a későbbiekben — a szünidőről visszatérve iskolájukba, vagy életpályájuk során — tudnak kamatoztatni. A saját anyanyelvükkel, zenei anyanyelvükkel, kultúrájukkal, népi hitvilágukkal foglalkoznak, és ennél szebb dolog nincsen.

Vasárnap délután közös gálaműsorral zárták a Dúrmolót a tóthfalui templomban, ahol szívvel-lélekkel énekelt, muzsikált minden fellépő. Örömüknek és meghatottságuknak nemcsak a közönség és a hozzátartozók adtak hangot csillogó szemekkel és hatalmas tapssal, hanem a műsort követő felszólalásában a VMMI igazgatója, valamint a házigazda ft. Utasi Jenő atya is. Az eseményt, mely a Magyar Nemzeti Tanács kiemelt jelentőségű gyermek- és ifjúsági rendezvénye, a Csoóri Sándor Alap támogatja.

Nagy Abonyi Szabolcs felvételei