home 2024. április 21., Konrád napja
Online előfizetés
Színházi életút, avagy egy élet a deszkákon
Kartali Róbert
2023.08.04.
LXXVIII. évf. 31. szám
Színházi életút, avagy egy élet a deszkákon

Wischer Johann vajdasági színművész, rendező életműdíjban részesült a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválján. A magyarországi Kulturális és Innovációs Minisztérium elismerését minden évben szakmai bizottság értékelése alapján ítélik oda. Wischer Johann a magyar színművészet legrangosabb kitüntetését augusztus 3-án veszi át a budapesti Színházművészeti Intézetben. Életéről, pályafutásáról és eredményeiről nyilatkozott lapunknak.

* Mikor döntötte el, hogy a színháznak szenteli az életét, illetve mikor döbbent rá, hogy a színművészet irányába tereli az élet?

— Az életem már középiskolás korom óta a színház körül forgott, amikor még nem tudatosan, de nagy lelkesedéssel jártam színjátszó körbe. Akkor vált ez bennem tudatossá, amikor már visszatértem a katonaságból. Előtte kipróbáltam az építészeti kart is, de a szabadkai és az újvidéki színházba járva felébredt bennem a szakma iránti kíváncsiság. Láttam a színészeket a színpadon, találkoztam a tanárokkal, akik az egyetemen tanítottak, és a velük való beszélgetések, valamint a Tanyaszínház követése után megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy megpróbálom ezt az utat járni, és jelentkezem az újvidéki Művészeti Akadémiára. Négy hónap alatt készültem föl a fölvételire. Igen terjedelmes anyagot kellett elkészíteni, és még ma is emlékszem rá, hogy megtanultam Fehér Kálmán Csontok című versét, mely 12 perc hosszú, és 244 név szerepel benne. A vers azzal kezdődik, hogy „A majom lejött a fáról”, majd bemutatja a világot a görögöktől kezdve a napjainkig. A fölvételin Soltis Lajos tanár úr leállított, amikor odaértem a 3. perchez, csupán 12 nevet elmondva, miközben fejből tudtam az egészet. Azt mondta, jó, menjünk tovább, mutassa, mivel készült még. Akkor megdöbbentem, hiszen rengeteg energiát fektettem bele, de nem hagyták, hogy végigmondjam. Az egyetemre felvettek, ahol nagyon szép négy évem volt. Olyan emberekkel találkoztam, akikkel érdemes volt a színházzal és a világgal foglalkozni. Mindenféle téma megtalált bennünket, és szerencse, hogy olyanokkal sikerült ezeket körbejárnom, akik széles látókörűek voltak. A mai napig az a szerencsém, hogy olyan emberekkel tudtam együtt gondolkodni, akik engedték kifejezésre jutni a fantáziámat.

* Abban az időszakban járt az újvidéki Művészeti Akadémiára, amikor a háború miatt a színészek is elvándoroltak Szerbiából. Hogyan élték meg, hogy rögtön a mély vízbe kerültek?

— Igen, ez pontosan így történt, hiszen ’91 júniusában vettek fel az egyetemre, és nyáron tört ki a háború. A körülöttünk lévők elég nagy intenzitással indultak meg a világba. Ember legyen a talpán, aki ilyen helyzetben jó döntést hoz. Én a színházat választottam, gondoltam, a színészetet befejezem, és utána majd meglátjuk, hogyan tovább. A színészek egy része elment Újvidékről, hiszen behívót kaptak, és nem gondolták, hogy a háborús konfliktusok részesévé kell válniuk. Mi akkor fiatalon nem tudtuk, mennyire vagyunk mély vízben. Innen visszatekintve nem volt egyszerű a helyzet, de akkor a nap 24 órájában színházzal foglalkoztunk, hiszen a nap egyik részében az egyetemen voltunk, a másik részében pedig az Újvidéki Színházban. Folyamatosan a szakmával, a hivatással törődtünk, és egy olyan munkamódszert kaptunk mindannyian, észrevétlenül, hogy a nap 24 órájában dolgozni kell. Még szinte el sem kezdtük az egyetemet, de már benne voltunk a próbafolyamatban az Újvidéki Színházban. Azt is mondhatnám, hogy párhuzamosan két egyetemre jártunk: a színpadi jelenlétet és az életben való megmaradást is tanultuk. Otthon pedig csak érkeztek a katonai behívók a háborúba, de mivel mi egyetemisták voltunk, szerencsére mentesültünk ezek alól.

* A karrierje során a lakhelye is folyamatosan változott. Bajmok, Szabadka, Újvidék, jelenleg Zentán él. Zentán talált otthonra?

— Bajmokon nőttem fel, Szabadkán jártam középiskolába, Újvidéken egyetemre. Viszont már az egyetemi éveim alatt Zentára kacsintgattam. Részt vettem 1991-ben egy olyan produkcióban, amelyet Vidnyánszky Attila rendezett. Azon a nyáron a Szent Genéziusz Csoporttal készítettünk egy előadást, és a Kárpát-medence összes részéből érkeztek színészek, a darabot pedig elvittük mindenhová a Kárpát-medencébe. Ez a produkció Zentán készült, de már korábban is jártam ide, hiszen az egyetemi évek végén középiskolásokkal is foglalkoztam. Újvidéken megismertem a feleségemet, és akkor így Zenta felé irányultak a mindennapjaim. Azóta is folyamatosan Szabadka, Újvidék és Zenta között ingázom, de a Tanyaszínházzal is bejártam Vajdaságot. Ez a terület a szívem csücske, de a 2000-es évek elejétől az önálló műsoraimmal is próbáltam beutazni egész Magyarországot és a többi, határon túli területet is.

* Volt színész, rendező, színházalapító, -igazgató. Melyik szerepkörben mozog a legotthonosabban, és miért?

— Mivel mi itt kisebbségben élünk, nehéz behatárolni önmagunkat, hogy csak színészek vagyunk, vagy csak rendezők. Ebből adódóan mindig megpróbáltam a lehető legtöbbet és legjobbat nyújtani abban, amit éppen csinálni kellett. Jól érzem magam a színpadon, amikor zajlik a próbafolyamat, de akkor is, amikor rendeztem, vagy színpadra állítottam az előadásokat. A próbaidőszak egy különleges, bensőséges és személyes történet mindenkivel. Az is élvezettel tölt el, amikor már játsszuk a darabot, és utazunk vele. A színházvezetés pedig külön menedzseri feladat, mely nem egyszerű. Ezt valójában a háttérszakmák közé sorolnám, de ezek a háttérfeladatok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az előadások sikerüljenek, és utána jól fussanak. Meglátásom szerint ha már elkészítünk egy előadást, és rengeteg jó energiát beletettünk, azt utána játszani is kell minél tovább, ezért törekedtem arra, hogy ne csak a helyi közönség lássa. A vajdasági települések korlátozott nézőszámot tudnak kínálni, ezért jó az, ha máshova is eljutnak ezek a darabok. A magyar nyelvterület minden szegmentumába szerettem volna előadást vinni, és sikerült is kiépíteni egy ehhez megfelelő kapcsolatrendszert, de ezeket a kapcsolatokat folyamatosan kell táplálni ahhoz, hogy saját produkcióink eljussanak ezekre a helyekre.

* Az idén életműdíjban részesült a Magyar Színházak 35. Kisvárdai Fesztiválján. Nagyon nagy elismerés egy ilyen életműdíjat kiérdemelni ilyen fiatalon.

— Mások is voltak, akik talán fiatalabban is megkapták a Kárpát-medence területén, de nagyon örülök neki, hogy rám gondolt a bírálóbizottság. Innen is köszönöm. Meglepő is volt, és örülök is. Mindenesetre tovább kell lépni, és semmiképp sem szabad itt megtorpanni, viszont meg kell állni egy pillanatra, és megnézni, miként zajlott az eddigi életem, és hogyan tovább. Az mindig nagy kérdés, hogy hogyan és merre kell tovább menni, hogy az mindenkinek jó legyen: a közösségnek és a közönségnek is. Hiszen a színházcsinálásban az elsődleges szempont mindig az, hogy a közönséghez jussanak el a gondolataink, vagy Shakespeare, vagy Hubay Miklós gondolatai. Vagy a kortárs drámaírók mondanivalója, mely drámákat mi magunk is gyúrjuk, alakítjuk. És nemcsak a mi gondolataink, hanem az olyan, nagyságoktól származó gondolatok is, amelyek időtállóak.

* Jelenleg milyen felkérései vannak?

— A helyzet az, hogy megpróbálok minden felkérésnek eleget tenni. Jó néhány helyen játszom majd a közeljövőben, de monodrámát is készítek, valamint különféle kulturális projektumokban, fesztiválokban is részt szeretnék venni. Megpróbálok erősen jelen lenni itt Vajdaságban, de az egész Kárpát-medencében is. Viszont úgy gondolom, hogy Zentán kell maradnom a továbbiakban is. Ez volt a legtermékenyebb időszaka az életemnek, ahol ki tudtam teljesedni, ezt a szellemi, lelki bázist a Tisza mentén nem kell elhagyni. Főleg így, ötven fölött már nem gondolom, hogy egy újabb karriert kellene kezdenem Hollywoodban vagy bárhol máshol. Azt hiszem, hogy az itthoni dolgokat kellene inkább pátyolgatni, és azzal foglalkoznom, amit eddig is csináltam.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..