* Számítottál a megtisztelő díjra?

— Őszintén? Nem. Nem tudtam, hogy lesz díjátadó, és azt sem, hogy engem jelöltek. Meglepetésként ért, de nagyon jó érzés volt.

* Mit szeretsz a közösségépítésben, mit nyújt számodra?

— Az emberek boldogok lesznek tőle, ez az, ami a legtöbbet számít. Az a legjobb, ha az emberek ismerkednek, és új kapcsolatok születnek. Szeretem látni, hogy élvezik, amiket teszünk értük és mindenkiért.

Fotó: Puskás Károly

* Miért támogatod az ifjúsági szervezetet (OZ), miért jó a tagjának lenni?

— Hiánypótló dolognak tartottam, igazából amióta az eszemet tudom, még nem volt hasonló jellegű ismerkedés, barátkozás a fiatalok körében. Ez mindig fájó pont volt, hogy nincs egy olyan társaság, amely összefogja a fiatalokat, hogy közösen létrehozzanak valamit. Gondolok itt a kulturális eseményekre, sportra, közösségépítő programokra, melyekből aztán születhetnek közös projektumok, vállalkozások vagy akárcsak ötletek. Eddig nem volt ilyen összetartó csapat, erő, s ez az, amivel körbe tudnám írni, mit is jelképez számomra. Itt a példa rá, az IT-központ, mellyel egy nagyon nagy álmunk valósult meg, és ez igazából Ivanović Laura terve volt. Most ennek köszönhetően tanulhat rengeteg fiatal informatikát, ami fontos lehet, hiszen az internet hihetetlenül szükségessé vált az életünkben. Szeretnék valamit adni az embereknek, ami talán nincs meg nekik, biztatást, hogy tanuljanak, fejlődjenek, hogy jobbak legyenek. Van is egy ilyen elképzelésem, mely még nagyon gyerekcipőben jár, de valamilyen, sporttal kapcsolatos megmozdulásra gondoltam, éppen azért, mert azt látom, hogy alapszükséglet lenne a mozgás, de az egész világ nem arra orientálódik, hogy ez meglegyen a mindennapjainkban.

Fotó: Puskás Károly

* Szerinted hogyan lehetne a fiatalokat a sportra ösztönözni?

— A fiatalok leginkább egymást tudják ösztönözni, meg ott vannak még a példaképek. Annyit tudunk csinálni, hogy összehívjuk a gyerekeket, s olyan személyeket kérnénk fel, akik sportolók. Mesélnének arról, miért szeretik azt, amivel foglalkoznak, tartanának egy kis motivációs beszédet, esetleg ki lehetne próbálni, amit ők profi szinten csinálnak. Hogy a gyerekek nem szeretnek manapság a sporttal foglalkozni, ezt így nem jelenteném ki, én hiszek abban, hogy igen. Talán azért került az utóbbi években egy kicsit háttérbe, mert ma már vannak sokkal egyszerűbb dolgok, melyekkel boldognak érezheti magát az ember. Legyen az a számítógépes játék és hasonló passzív tevékenységek, melyek rövid távon jó érzést nyújtanak, hosszú távon viszont semmissé teszik az életedet. S ezért nagyon jó a sport, mert kitartást, megnyugvást, elégedettséget ad, ami nem csak pillanatnyilag tehet boldoggá.

* A hétköznapokban mivel foglalkozol, mit lehet rólad tudni?

— Az utóbbi fél évemet az egyetem, a szakdolgozat, az államvizsga töltötte ki. Ezenkívül bútorokat tervezek, látványtervezéssel foglalkozom, most nagyjából erre szánom az összes szabadidőmet. De szeretek sportolni, kulturális tevékenységeket nézni, hallgatni, végezni, az időm nagy részét mégis felölelte a tanulás és a munka. A másik nagyon fontos dolog, hogy együtt legyek azokkal, akiket szeretek.

* Szerinted milyen ember vagy?

— Ez egy nagyon jó kérdés… Azt szeretném gondolni magamról, hogy egy nyitott és jó hangulatú ember vagyok, aki mindig a megoldást keresi, ez van a fókuszban. Be kell vallanom, szeretek a középpontban lenni, beszélni, a gondolataimat megosztani, és igazából mindig arra törekszem, hogy a többi emberrel legyen egy konszenzus közöttünk. Kompromisszumképesnek tartom magam, aki szeretne valami szépet és jót alkotni.

* Mit tanácsolsz a fiataloknak, a korosztályodnak? Van esetleg olyan, amit utólag másként csinálnál?

— Van az az időszak, amikor a gyerekek belépnek a tinédzserkorba, a fiatal felnőtt előtti korosztály, amikor legnagyobb mértékben az befolyásol, hogy most én milyennek tűnhetek a másik szemében, vagy ha én most valamit megteszek, akkor az később kellemetlenebb lesz a társaságomnak. Például odamenni egy lányhoz, megszólítani ismeretlen személyeket. Ne félj a tettek mezejére lépni, ne félj önmagad lenni, tudom, nagy klisének hangzik, de teljesen igaz, legalábbis én azt vettem észre. Ha szeretnél valamit csinálni, és visszahúzódsz, azért, mert nem tudod, mit fognak szólni, akkor ne tedd, mert valószínű, az emberek nem is szólnak majd semmit. Mindenki magával foglalkozik, sokkal kevésbé törődnek a másikkal. A saját életemben azt vettem észre, hogy amikor át tudtam ugrani ezeket a gátakat, akkor én is jobban éreztem magam, és ezt általában jól fogadták. Ha van egy jó ötleted, mindenképp próbáld meg megvalósítani.

* Van példaképed? Kitől tanultál legtöbbet?

— Elsőként a szüleimet említeném, nagyon szerencsés vagyok, mert egy szerető családi környezetben nevelkedhettem, illetve élhetek most is. A családom mindenben támogat és segít. Apukámtól rengeteget tanultam a sportról, kitartást, elszántságot. Az összes kajakedzőmre valamilyen szinten felnézek, de akit mégis kiemelnék, az Csőke Rudolf. Ő kimagaslóan tanított és segített, nála értem el a legtöbb és legjobb eredményemet. Volt egy olyan élethelyzet, amikor kendamatábort tartottam a Kátai Tanyán gyerekeknek, na, akkor volt egy olyan jó érzés bennem, amikor ki kellett állnom a fiatalok elé. Az egy jó pillanat volt, a mai napig motivál arra, hogy tegyem a dolgom. Szeretem azt a Mahatma Gandhi-idézetet is, amely az OZ-nak lett a mottója: „Légy te a változás, melyet látni szeretnél a világban.”

* Mik a további terveid, hol látod magad tíz év múlva?

— A mesterképzés befejezése, azután szeretnék egy doktorit is, valamint a szociológiai hivatásban elhelyezkedni. Ha tízéves tervről beszélünk, akkor benne van a családalapítás, orientáció az otthon létrehozása felé, s ezek mellett a közösségi programok folyamatos építése, hogy ne álljon meg a fejlődés, mely az utóbbi években Kanizsán elindult.