Az Európai Nemzetközi Életmentő Szövetség célja, hogy javítsa a vízimentés és a fulladásmegelőzés minőségét Európában, egyebek között a legjobb gyakorlatok azonosításával, ajánlott szabványok kidolgozásával és a lakosság tájékoztatásával. A szervezet nyolc munkacsoportra osztja feladatait, melyek egy-egy kulcsfontosságú területre összpontosítanak. Így telt a március utolsó hétvégéjén Rómában megtartott bizottsági ülés is. Az Innováció és Technológia munkacsoport a legújabb technológiai fejlesztések vízimentésben való alkalmazásával foglalkozik. A Vízimentő Életstílus csoport a vízimentők testi-lelki egészségének megőrzését tűzte ki célul. A Vízimentő PTSD munkacsoport a mentők poszttraumás stresszzavarával foglalkozik, támogatást és megoldásokat keresve a mentés során szerzett lelki sérülések kezelésére. A Klímaváltozás Hatása csoport a klímaváltozás vízimentésre tett hatásait vizsgálja, és kidolgozza a szükséges alkalmazkodási stratégiákat. A CPR/BLS-AED munkacsoport az újraélesztési technikák és az automata defibrillátorok használatának szabványait és oktatását fejleszti. A Vízimentő Csere csoport a nemzetközi tapasztalatcserét és a legjobb gyakorlatok megosztását segíti elő a vízimentők között. A Kockázatértékelés munkacsoport vízimentési tevékenységekkel járó kockázatok feltárásával és megelőzésével foglalkozik. A Vízimentési Kódex csoport a vízimentők etikai és szakmai irányelveit foglalja össze, gondoskodva a magas szintű szakmai és etikai normák betartásáról.

Szendi Zsolt évtizedek óta elkötelezett a vízimentés iránt, kulcsszerepet játszva a szerbiai vízimentőképzés elindításában és fejlesztésében, valamint a nemzetközi együttműködésben. Szavaiból világosan kitűnt a vízimentők elhivatottsága és a tragikus valóság, mellyel nap mint nap szembesülnek. Mint mondta, Szerbiában évente megközelítőleg 90 ember veszti életét vízbe fulladás következtében, és ez a statisztika sajnos a tizennyolc év alatti fiatalokat érinti leginkább. A vízimentők fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy ezt a számot minimalizálják, minden, rendelkezésükre álló erővel és eszközzel. Ezért is fontos a Rómában megtartott és az ehhez hasonló nemzetközi tanácskozásokon való részvétel, hogy minél több hasznos külföldi tapasztalatot be lehessen építeni a hazai gyakorlatba.

A nemzetközi szervezetben való részvételig vezető út rengeteg munkával, kitartással és folyamatos tanulással járt. Szendi beszélt az előzményekről, a legfontosabb mérföldkövekről, valamint azokról a nemzetközi jó gyakorlatokról, amelyeket az évek során sikerült átvenni és beilleszteni a hazai rendszerbe. Elmondása szerint az első nagy lépés az volt, amikor 1998-ban részt vehetett azon a képzésen, amely során vízimentő-oktatókat képeztek ki Németországban, a Vöröskereszt szervezésében. Ezután ő és társai lettek az első vízimentő-oktatók az akkori Jugoszláviában. A következő jelentős állomás 1999-ben következett, amikor a jugoszláv Vöröskereszt csatlakozott a Nemzetközi Életmentő Szövetséghez. Ezzel megnyílt az út a nemzetközi licenccel bíró oktatók képzése felé is — az elsők között Szabadkán és Palicson indultak ilyen képzések, ahonnan később még a sutomorei vízimentők képzési központját is segítették. Majd a 2005. évi törvény értelmében a Szerbiai Vöröskereszt lett az illetékes a vízi és a hegyi mentőszolgálatok és a mentők oktatása terén. Ezután alakultak ki a vízimentő-szervezet tanácsai, és Szerbia a Vöröskereszt által képviseltette magát a Nemzetközi Életmentő Szövetségben.

— 2008-ban részt vettem egy belgrádi bizottsági ülésen, ahol találkoztam Klaus Wilkinsszel, a Nemzetközi Életmentő Szövetség elnökével, és megismerkedtem a Nemzetközi Életmentő Szövetség európai szervezetének vezetőivel is. Ez a kapcsolat azért is volt hasznos, mert rámutatott arra, hogy az a veszély- és kockázatfelmérési gyakorlat, amelyet én már korábban is alkalmaztam, és amelyre a vízimentők oktatása során saját elképzeléseink alapján helyeztük a hangsúlyt, nemzetközi szinten is szigorú és szabályozott rendszer szerint működik. Jó példája ennek a tengerparti strandokon alkalmazott kék zászló minősítés, mely a strand vizének tisztaságát hivatott jelezni, de a környezetvédelmi szempontokon túl az életmentés területére is kiterjed. A kék zászlót kizárólag olyan strandok kaphatják meg, ahol előzetesen elvégezték a részletes kockázatelemzést. Az akkori konferencián világossá vált, hogy az általam kidolgozott veszélyfelmérések nagyrészt megfelelnek a nemzetközi szabványoknak. Szerbia később lehetőséget kapott saját ellenőrök képzésére. Noha a rendszer elsősorban a tengerparti strandokra lett kialakítva, időközben sikeresen alkalmaztuk medencékre és nyílt vizekre is. Én magam 2012-ben végeztem el a szabadkai medencék veszélyfelmérését, de dolgoztam az újvidéki strand, valamint más folyami fürdőhelyek kockázatelemzésén is. A nemzetközi szervezet emellett a vízimentő sportág fejlesztésével és versenyeinek szervezésével is foglalkozik — foglalta össze Szendi Zsolt, aki 2012 óta tagja a Nemzetközi Életmentő Szövetségnek. Elmondása szerint a munkacsoportok tevékenysége több szakterületre terjed ki, beleértve a veszélyfelmérést, az innovatív megoldások bevezetését, az új technikai eszközök — például drónok, víz alatti kamerák és GPS-alapú rendszerek — alkalmazását is. — Korábban egy olyan munkacsoportot is alapítottunk, amely a vízimentők életmódjával foglalkozott. Itt két fontos témát emeltünk ki: az egyik az étkezés volt. A vízimentők gyakran csak futtában esznek valamit, majd 10 órát töltenek a tűző napon. Ezért dietetikussal konzultálva összeállítottunk egy táplálkozási segédanyagot, mely útmutatást nyújt a helyes, energiapótló étkezéshez. A másik témakör a saját munkámból indult. Bár a vízimentés életem egyik fontos része, fő tevékenységem a katasztrófavédelem. Tapasztalataink szerint a PTSD, azaz a poszttraumás stressz-szindróma nemcsak a katasztrófavédelmi szakembereknél, hanem a vízimentőknél is jelentkezhet. Fontos, hogy felismerjük ezeket a jeleket a csapattársainkon. Ezért javasoltuk, hogy a vízimentők alapképzésébe kerüljön be egy legalább 45 perces előadás a mentális egészségről. Fel kell ismernünk, ha egy kolléga bajban van. A Balkánon gyakori, hogy a férfiaktól elvárják, hogy erősek legyenek, és ne mutassák ki érzéseiket. Mi viszont hangsúlyozzuk: nem szégyen megtörni, és beszélni erről. Az elmúlt négy évben egy erre épülő előadást és prezentációt készítettünk el, melyet célunk beépíteni a hivatalos vízimentőképzési programba. Sajnos, a vízimentők munkáját sokszor nem értékelik kellően. Pedig veszélyhelyzetben gyakran ők az elsők, akik reagálnak — ugyanúgy, mint a rendőrök, tűzoltók, mentősök vagy hegyimentők. A vízimentők speciális képzésben részesülnek, nem egyszerű elsősegélynyújtók — bár utóbbiak is kiváló, magas színvonalú képzést kapnak, a vízimentés másfajta gondolkodást igényel. Nemcsak technikai tudást sajátítanak el, hanem mentális felkészítést is kapnak. Tudniuk kell, hogy amikor felülnek a vízimentőszékbe vagy beülnek a mentőcsónakba, előfordulhat, hogy az a nap akár az életükbe is kerülhet. Egy fuldokló mentése közben ugyanis gyakran saját életüket is kockáztatják. Ez a tudat határozza meg a vízimentők gondolkodásmódját, kommunikációját és koordinációját is.

Mit hozott Szerbiának az Európai Nemzetközi Életmentő Szövetséghez való csatlakozás? Szendi Zsolt szerint az egyik legfontosabb eredmény a sporttörvény módosítása volt, mely a vízimentést hivatalosan is veszélyes munkakörként ismerte el. Ez magasabb szintű szabályozást és nagyobb figyelmet eredményezett. Egyúttal probléma, hogy országos szinten mindössze öt sportfelügyelő ellenőrzi a szabályok betartását. Előfordul, hogy nem megfelelő számú vízimentő dolgozik egyes uszodákban, vagy fiatalkorúakat alkalmaznak, ami törvényellenes. Mindezek ellenére az elmúlt tizenöt-húsz évben jelentős előrelépés történt a vízbiztonság területén, ami nagymértékben köszönhető a nemzetközi szakmai támogatásnak és a hazai szakemberek kitartó munkájának.