Kevés olyan emberrel találkoztam viszont, akinél a mozgás, a sport olyan természetes velejárója a mindennapoknak, mint a levegővétel. Aki nem beszél róla, hanem egyszerűen csinálja, mert ez az élete. A bajmoki Varga Evelin pontosan ilyen ember.

Varga Evelin (Fotók forrása: Varga Evelin archívuma)

Hozzátartozik az igazsághoz, hogy sokkal hamarabb illett volna felkeresnem Evelint, de mivel az unokahúgomról van szó, hosszú ideig nehéz volt elvonatkoztatnom attól a kis fruskától, aki még a fűből is alig látszik ki, de már focilabdával szaladgál, és folyton kúszik-mászik, rohangál. Mivel sem a szűkebb, sem a tágabb családi körünkben nincs élsportoló, de még hobbiszintű sem nagyon, éveken át úgy gondoltuk, csak „eleven” ez a gyerek. Majd kinövi. Aztán focizni kezdett. Akkor is legyintettünk, hogy már megint milyen hóbort ez, nem baj, majd elmúlik. De nem múlt el. Mára az újvidéki Sport- és Testnevelési Kar hallgatója, és amikor látom őt a gyermekeimmel játszani, foglalkozni, be kell vallanom, hogy mindaz, amit mi mindannyian hóbortnak gondoltunk, neki az élete, és ma már egyáltalán nem kételkedem abban, hogy személyében a jövő kiváló sportszakemberét köszönthetjük.

A futást mindenkinek ajánlja

* A szűkebb, de a tágabb családodban sincs aktív sportoló, te mégis kicsi korodtól kezdve folyamatosan mozogsz. Mik a legkorábbi emlékeid, melyek a testmozgáshoz köthetőek?

— Bár én nem emlékszem, de a szüleim gyakran mondják, hogy már tíz hónaposan szaladtam. Ők már akkor észrevették és rájöttek, hogy nem lesz velem könnyű dolguk… Mivel otthon nagy udvarunk van, hátul mindig nálunk jöttek össze idősebb testvérem barátai focizni, és nekem is köztük kellett lennem. Talán ezt az időszakot mondanám a kezdetnek, négy-öt éves koromban szerettem meg a labdát, rengeteget ugróköteleztem, fára, tetőre, falakra másztam, a görkorcsolyázás, a kerékpározás mindennapos volt. Mégis a legtöbb időt a focilabdával töltöttem. Emlékszem, hogy akármikor vendégeink voltak, vagy mi mentünk valahova, mindig nyaggattam a felnőtteket, hogy focizzanak velem.

* Éveken át foglalkoztál labdarúgással. Mit tapasztaltál, illetve mit tapasztalsz, mennyire veszik komolyan a lányokat, a nőket egy olyan sportágban, amely még ma is elsősorban „férfisportként” él az emberek tudatában?

— Manapság egyre több kislányt látok a focipályán, játszótéren, az utcán labdával. Az emberek kezdik elfogadni, mert egyre több női csapat létezik, illetve sokan mondják, hogy női focit néztek a tévében, és hogy a lányok milyen szépen játszanak, szebben, mint a férfiak. Amikor én voltam kicsi, ez nem így volt. Akkor még a „mit csinál ez a kislány a pályán”, „a foci nem lányoknak való”, „gyenge vagy lányként a focihoz” típusú hozzáállás volt mindennapos. Itt, Szerbiában még nagyon messze vagyunk attól, hogy teljesen normális legyen az, hogy egy kislány röplabda vagy tánc helyett a focit válassza. De egyre több női fociiskola van, remélem, néhány év múlva bevezetik a különböző női focitornákat is, hogy ne kelljen a fiúk ellen játszaniuk.

Evelin kislányként a labdával

* Mely mozgásformá(ka)t szereted a legjobban?

— Az egyetem alatt sok sportot volt alkalmam kipróbálni, nagyon megszerettem a hegymászást, a futást hosszú távon, az úszást… De ami a legjobban tetszik, és amit biztos, hogy szeretnék minden évben legalább egyszer megengedni magamnak, az a síelés.

* Hamarosan végzel az egyetemen, már edzőként is tevékenykedsz. Nemrég azonban még te is iskolába jártál. Van tehát összehasonlítási alapod. Mi az, amin változtatni kellene a tanintézményekben, hogy a gyerekek megszeressék a testmozgást? Számodra mindig természetes volt, de tapasztalatom szerint sok kisgyereknél éppen az iskola miatt következik be egy „törés”, melynek hatására elveszíti az érdeklődését, lelkesedését.

— Ami a tornaórákat illeti, szerintem hiányosak, és senki sem veszi őket komolyan. Sokszor van az, hogy tornaóra helyett beraknak valami „nehezebb” tantárgyból pótórát, vagy ha utolsó óra a torna, akkor a gyerekeket egyszerűen hazaengedik, mert a tornaóra „nem számít”. Hogyan kellene változtatni ezen? Először is bevezetném, hogy a tornaórát alsó osztályokban is sport- és testneveléstanárok tartsák. Sokkal könnyebb egy hét-nyolc éves gyereket megtanítani az alapokra, és aztán a felső osztályokban csak erre az alapra építeni. Ez azonban nincs meg, valljuk be őszintén. A gyerekek negyedik osztályig általában semmit sem csinálnak tornán, szabadjára vannak engedve, legfeljebb egy-két labdajátékot játszanak. Így aztán ötödiktől sokkal nehezebb megszerettetni velük bármit, hiszen sokszor nem is ismerik a kérdéses gyakorlatokat. Másodszor pedig nagyon fontosnak tartom, hogy a tornatanár szeresse a gyerekeket, a sportot, a mozgást, mindent el tudjon magyarázni, minden órán próbáljon minél érdekesebb, játékosabb módszereket használni, sokszor hangsúlyozza azt, hogy a tornateremben mindenki egyenlő. Fontos, hogy senki ne érezzen szorongást, félelmet, és akkor idővel meg is fogják szeretni.

A sízés az egyik nagy kedvenc

* Sokan elsősorban a diétáktól, fogyókúráktól várnak csodát. Úgy érzem, a mozgás valahogy mindig másodlagos. Melyik az a mozgásforma, amelyet azoknak javasolnál, akik tenni szeretnének az egészségükért, és felnőttként sem nehéz elkezdeniük?

— A futást mindenképp ajánlom. Olcsó, csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, enyhíti a stresszt, javítja az alvásminőséget, és még számos jótékony hatása van. Kezdetnek lehet gyorsabb séta is. Emellett, akik szeretik a természetet, azoknak „kötelező” a hegymászás, kerékpározás. Ezek közül egyik sem kerül pénzbe, leginkább szervezés és akarat kérdése, hogy nekifogjon az ember.

* Melyik az a sport, amelyet még nem próbáltál ki, de szeretnéd?

— Az újabbak közül szeretném kipróbálni a padelt, mely a tenisz és a fallabda legjobb elemeit ötvözi. Párok játsszák egymással szemben egy 10 × 20 méteres mini teniszpályán, speciálisan a sportág számára kifejlesztett padelütővel és labdával. Ezenkívül nagy álmom a sziklamászás, a szörfözés és a siklóernyőzés.

* Tekintettel arra, hogy az anyukák mindig rettegve féltik a gyerekeiket minden veszélytől, remélem, a te anyukád nem olvassa ezt az interjút. J Neked sokat adott az egyetem. Mit javasolnál azoknak a fiataloknak, akik hozzád hasonlóan a Sport- és Testnevelési Kart szeretnék választani?

— Az egyetem kiváló alapot adott, hozzám hasonló emberekkel találkoztam, rengeteg új lehetőséggel ismerkedhettem meg, olyan sportokat próbálhattam ki, amelyekről néhány éve még csak álmodoztam. Aki szereti a sportot, a kemény gyakorlati órákat, az új kihívásokat, az emberekkel, gyerekekkel való foglalkozást, annak csak ajánlani tudom ezt a kart.