A Mikulás már aludt. Reggel korán kellett indulnia, hogy minden kedves kis barátjához eljusson. A szánkó telis-tele ajándékokkal. Örülnek majd a gyerekek!Talán még álmában is erre gondolt. Igazán szépet álmodott. Mindenütt mosolygó, kacagó gyerekeket látott, akik énekeltek, táncoltak és verset mondt...
Talán még álmában is erre gondolt. Igazán szépet álmodott. Mindenütt mosolygó, kacagó gyerekeket látott, akik énekeltek, táncoltak és verset mondtak. Jókedvűen pillantott mindegyikükre, s örömmel látta, mennyit nőttek tavaly óta. Éppen énekelni akart - együtt a vidám gyereksereggel -, amikor recsegés, ropogás szakította félbe az álmot. Felriadt.
Alig tudta kinyitni a szemét. Legszívesebben aludt volna tovább, de az a rettenetes hang ismétlődött. Gyorsan felkapcsolta a villanyt. Ránézett az órára. Annak a hangját gondolta recsegésnek, ropogásnak, hegyomlásnak, földrengésnek..., pedig csak azt jelezte:
- Ideje felkelni, fürgén útra kelni!
Mosakodott, fésülködött, felöltözött, a reggeli tornáról sem feledkezett el. Hamar reggelizett és alaposan fogat mosott, azután magára vette jó meleg bundáját, hiszen nagyon hideg van odakint.
- Először kinyitom a kaput, addig se fázzanak a szánkó előtt a szarvasok! - gondolta.
Egy fordítás, két mozdulat, ám a kapu zárva maradt. Hiába nyikordult-csikordult a kulcs, s fordult el a zárban, hiába nyomta a kilincset... Nyomta, húzta, cibálta, lökdöste, bökdöste: semmi!
A másik kapuhoz szaladt. Nem nyílt. A harmadikkal és a negyedikkel is feleslegesen próbálkozott.
- Több kapu nincs! Ráadásul mindegyik kifelé nyílik.
Felnézett a magasba. Sűrű pelyhekben hullt a hó. Lepillantott: térdig gázolt ő is ebben a csodálatos fehérségben.
- Biztosan a sok-sok hó torlaszolta el a kapukat. A gyerekekhez pedig el kell mennem! Kár, hogy nem tudok repülni. Hogyan szabadulhatnék ki a Mikulásvár fogságából?
Tűnődött, gondolkodott. Beszaladt a házba, fel a toronyba. Meghúzta a várharang kötelét. A csendes hóesésben messzire szállt a bimmm-bammm... Madarak, őzek, szarvasok és az ébredező mókusok figyeltek a szavára. Mindenki a Mikulás-hegy oldalára szaladt. Alig találták meg a bejáratot, úgy beborított mindent a hó.
- Segítenünk kell a Mikulásnak! - mondták a madarak.
- Segíteni, segíteni. Hogyan segítsünk? Bemenni sem tudunk - morgolódtak az őzek és a szarvasok.
- Ti legalább tudtok repülni - szóltak a mókusok, akik legszebb álmukból ébredtek...
Megszólalt a legöregebb, legbölcsebb szarvas:
- A madarak repüljenek, a mókusok másszanak be a várba! Odabent kérdezzétek meg, hogyan tudnánk segíteni... Mi addig idekint patáinkkal kaparjuk a kapu előtt a havat.
Amint mondta, úgy is tettek. A madarak repültek, a mókusok másztak, s egykettőre a Mikulás előtt álltak.
- Szervusztok, kedves kis barátaim! Köszönöm, hogy a segítségemre siettetek. Nem tudom, mit tegyünk. Sok-sok gyerek vár mindenütt. Az ablakokban szépen kitisztított kis cipők. A szánkóm tele ajándékkal. Én meg ki se tudok lépni az udvarról.
- Mi a csőrünkbe csippentjük az ajándékokat, s elvisszük mindenkinek - ajánlották a madarak.
- Mi puttonyt teszünk a hátunkra, abba rakjuk a meglepetést - javasolták a mókusok.
- Kedvesek, aranyosak vagytok, ám a nagyobb ajándékokat el sem bírnátok. Olvasni sem tudtok. Pistinek vinnétek azt, amit Kati vár. Örömből szomorúság, meglepetésből csalódás lenne. Köszönöm, de nem ez a megoldás. Nekem kell kijutnom. Hogyan? Még nem tudom...
- Eszembe jutott valami - szólt a bagoly.
- Mondd gyorsan! - sürgették a többiek.
- Mit gondoltok, melyik állat a legerősebb a környéken?
- A medve! A medve!
- A medve alszik. Minden óvodás tudja. S ha csak egyszerűen aludna, de mélyen alszik, nagyon-nagyon mélyen.
- Ráadásul horkol, hogy zeng belé a vidék.
- Fel kell ébreszteni! Ezt a sok-sok havat csupán ő tudja eltakarítani a kapu elől.
- Gyorsan keressük meg!
A madarak repültek, a mókusok fürgén másztak. Odakint elmondták a többieknek, hogy mit kell tenniük.
*
Hamarosan a mackó barlangjához értek. Megálltak. Hallgatóztak, füleltek. Rémisztő, ijesztő és rettentő hangokat hallottak. Óvatosan belopakodtak.
Odabent, jó meleg dunnája alatt, hanyatt fekve aludt a maci, és horkolt, és horkolt és horkolt. Visszhangzott a barlang, zengett-bongott az erdő, a hegy. Az állatok szólongatják, cirógatják, simogatják, csiklandozzák, ébresztgetik, keltegetik, ám az álom nem szűnik, nem szökik.
Ekkor eszükbe jutott a kicsi, játékos kedvű, mindenkit utánzó nyuszi. Elszaladtak érte, s a barlangba hívták.
- Kedves Nyuszkó! Légy szíves, utánozd a rigó fütyülését, a kakukk hangját, a békák brekegését.
- Ha csak ez kell, megteszem én.
Azzal fütyült, kakukkolt, brekegett, a mackó is beleremegett. Felnézett, s nagy csodálkozva kérdezte:
- Itt a tavasz? Felkelek.
Nyújtózott egy nagyot. Az állatok megnyugtatták:
- Nincs még tavasz, tél borul az erdőre...
- Akkor miért keltettetek fel?
- A segítségedet szeretnénk kérni...
- Éppen ilyenkor, amikor a legszebbet álmodtam. Annyi mézet én életemben nem láttam... Üüüm... Miben segíthetek?
- A Mikulás...
- A Mikulás? Miért nem ezzel kezdtétek?
- Nagyon sok hó esett az éjszaka. Eltorlaszolta a Mikulásvár kapuját. Nem tudja kinyitni, ajándék nélkül maradnak a gyerekek.
- Dehogy maradnak! Dehogy maradnak! Brum-brum, sőt: brumm-brumm, azt a havat szeretném én látni, amelyikkel nem bírok el! Gyerünk, szedjétek a lábatokat! A szárnyaitokat se kíméljétek!
Hipp-hopp, hipp és hopp, oda is értek. A medve vezetésével mindannyian munkához láttak.
*
Odabent a Mikulás izgatottan várt, várakozott... Egyszer csak megnyikordult, megcsikordult a kapu. Kitárult. Vidám állatsereg köszöntötte.
- Köszönöm a segítséget! Köszönöm, hogy nem maradtak ajándék nélkül a gyerekek. Köszönöm! Köszönöm!
- Neked mindig szívesen segítünk. Most siess utadra, el ne késs!
A Mikulás felpattant a szánkóra, az ajándékok tetejére, s csengő-csilingelve-énekelve, víg örömmel indult útjára. Barátai még akkor is hallották a hangját, mikor a hegyoldal eltakarta előlük.
A medve visszafeküdt jó meleg ágyába. Pillanatok alatt elaludt. Másnap reggel felébredt. Felkelt, a barlang szájához ment. Kinézett. Elállt a hóesés. A végtelen fehérségben lábnyomokat pillantott meg. Távolodó énekszót hallott. Majdnem megbotlott valamiben. Ránézett. Nem akart hinni a szemének. Lehajolt, felemelte azt az óriási üveget, ami tele volt a legfinomabb akácmézzel.
Az üveg mikulászacskóban volt...