Gyermekeink és unokáink talán már mese gyanánt sem hinnék el, ha arról regélnénk nekik, hogy: bezzeg a mi időnkben, amikor a tanár bejött az osztályba, még a légy zümmögését is lehetett hallani, olyan csend volt. Ez azért hihetetlen és nevetséges, mert manapság nemhogy a legyet, de még a tanárt sem lehet hallani. Úgy tűnik tehát, valóban változik velünk - vagy inkább körülöttünk - a világ. Valamikor a diákok a szünetben és kinn az iskolaudvarban hangoskodtak, csintalankodtak és rosszalkodtak. Ma viszont a szünetekben halkan beszélgetnek, csendben félrevonulva cigarettáznak, bezzeg amikor bemennek az osztályba, főleg pedig, amikor bejön a tanár - elszabadul a pokol.
Egymillió demokratikus módja van annak, hogy a diák úgymond legálisan bosszantsa a tanárt. Egy kicsit hangosabban beszél, akkor löki le véletlenül hátitáskáját vagy ritkán kinyitott könyvét, amikor senki sem számít rá. Akkor szól közbe, tesz megjegyzést, vagy kérdez hangosan, amikor a tanár a legfontosabb részt igyekszik megmagyarázni. Ráadásul a kérdés rendszerint egészen másra vonatkozik. Egy időben a mobiltelefon kergette őrületbe a tanárokat, de szerencsére a gyerekek ezt gyorsan megunták. Pontosabban: magasabb színvonalra emelték. Ma már nem csörögnek a mobilok az órákon, hanem a rosszcsont gyerekek csendben és észrevétlenül felvételeket készítenek a tanárról, a legfurcsább helyzetekben, váratlanul. Ezeket a felvételeket aztán a szünetben végignézik és csoportosan fetrengenek a röhögéstől, tanáraik grimaszait és mozdulatait látván, lelassítva. De ha már Szaddam Husszein akasztásáról is készülhetett titkos mobilfelvétel - miért ne lehetne ezt megtenni, mondjuk, a Kosovo történelmét ismertető tanár előadásán?
A belgrádi Pedagógiai Kutatóintézet felmérései szerint a tanárok 30 százaléka úgy érzi, hogy a tanulók szándékosan zavarják munkáját, és ezért rosszkedvűen tartják előadásaikat, sőt már kellemetlen előérzettel mennek be a órákra. Már csak ezért is lehet jó mobilfelvételeket készíteni róluk. Az mindenesetre tény, hogy nem lehetnek angyalok azok a diákok, akiknek szülei vagy nagyszülei testvérháborút vívtak a 21. század küszöbén. åk az embargón, a hiperinfláción és a NATO bombázásokon nevelkedtek, szüleik mellett. Okkal aggódnak tehát az illetékesek és javasolják a pedagógiai szakértők, hogy a leendő tanároknak, külön tantárgyként kellene tanítani, miként lehet megbirkózni a pimasz diákokkal. A legbiztosabb megoldás egyelőre sajnos csak az idegcsillapító vagy más állást keresni.
Lényegében így bosszulja meg magát az, hogy a hatalmi rendszerek csak magukkal, jobban mondva a pénzzel törődtek, esetleg Kosovóval. Sőt ha jobban odafigyelünk, azt is tapasztalhatjuk, hogy az óvodák, napközik és az iskolák építése, anyagi helyzete alig érdekli politikusainkat, viszont annál többet törődnek a börtönökkel, azok színvonalával és biztonságával. De ez már érthető, hiszen a politikusok tudják, hogy óvodába, iskolába, már nem járnak többé, ellenben börtönbe még kerülhetnek.