
A Központi Választási Bizottság kihirdette a köztársasági parlamenti választás végleges eredményét. Az adatok 100 százalékos feldolgozottsága alapján a szerb parlamentbe 11 választási lista került be, melyek közül 5 kisebbségi.

A legtöbb szavazatot az Aleksandar Vučić — Együtt Mindent Elérhetünk lista kapta, 42,97 százalékot, mely 120 mandátumot szerzett. A második helyen a Marinika Tepić — Együtt Szerbia Győzelméért lista áll 13,68 százalékkal és 38 mandátummal, míg a harmadik hely az Ivica Dačić — Szerbia Kormányfője listáé 11,44 százalékkal és 32 mandátummal. A Vajdasági Magyar Szövetség az eddigi adatok szerint a leadott szavazatok 1,58 százalékát tudhatja magáénak, amivel 5 mandátumot szerzett.
Forrás és fotó: RIK