Franciaországban nem ritkák a tüntetések, és számos esetben erőszakba is átcsapnak. A jelenlegi válság, illetve lázadás azonban nemcsak ott, hanem azokban a környező, nyugat-európai országokban is súlyos következményekkel járhat, amelyekben jelentős létszámú muszlim népesség él. Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa éppen a helyszínen, a francia fővárosban tartózkodik, így még pontosabb információi vannak az elmérgesedett helyzetről.
* Franciahonból sokszor kapunk hírt különféle sztrájkokról, összetűzésekről és lakossági engedetlenségről, de ezúttal részben másról van szó. Az utóbbi években lezajlott irányítatlan, mondhatni, fejetlenségbe torkolló migrációs folyamatok következményeit láthatjuk. Valójában mi történik jelenleg az országban?
— Franciaországban a mélyben évtizedek óta forrongó feszültség van, melyre időnként próbáltak megoldást találni, de valójában sohasem sikerült. Jelen pillanatban azt érzékelhetjük, hogy az említett forrongó üst felrobbant. Mindez várható volt, különösen a 2005-beli zavargások óta. Szóval újra a felszínre törtek az indulatok, és most a francia politikai elit ismét megpróbálja vagy megpróbálhatja megoldani a feloldhatatlan ellentéteket.
Fotó forrása MTI.hu
* A francia kormány és a francia őshonos lakosság viszonyulásában mi a különbség? Hogyan tekint az eseményekre a kormány, és hogyan az emberek?
— Ha a legújabb méréseket nézzük, akkor a francia polgárok bevándorlásügyben egyre konzervatívabbak. Mindenképp érződik a rendteremtés iránti igény, de most már nemcsak a többségi társadalmon belül, hanem a külvárosok lakosainak egy része felől is. Még a legutóbb áldozatul esett fiatal nagyszülei szerint is elég volt a forrongásból, mivel ez a lázadás már nem arról szól, amiről kellene. Röviden fogalmazva most a rendteremtés a prioritás Franciaországban. Ez is történik jelenleg, hiszen a francia rendőrség jelentős számú, mintegy 40-45 000 fős rendőri erővel vonul ki minden este Párizsban. A politika viszont eltérően értelmezi a jelenlegi helyzetet. Nyilván a jobboldal inkább a bevándorlást okolja, és a rendteremtés csődjéről beszél, a baloldalon pedig a szociális elemeket hangsúlyozzák. Szerintük minden a szegénység miatt történik. Szóval a politikai térben vita folyik az okokról, de ezek a viták inkább a baloldalra jellemzőek. Szóval a törésvonal nem is igazán a jobb- és a baloldal között van, hanem a radikális baloldal és a mérsékelt baloldal között.
* A helyzet megoldása a határozott határvédelem, az illegális bevándorlás megállítása és legfőként az integráció lehetne. Úgy tűnik azonban, hogy egyik sem működik. Pedig az utóbbinak Franciaországban évszázados hagyománya van, gondoljunk csak a köztársaság intézményére.
— Nagyon sok beavatkozási, avagy intézkedési pont képzelhető el. A legfontosabb talán az oktatás. Főként azért is, mert ezek a lázadó fiatalok legtöbbször arról számolnak be, hogy nincsen reményük a társadalmi felemelkedésre. Márpedig a francia rendszerben a társadalmi felemelkedést hagyományosan a tanulás és az oktatás szavatolja. Fontos még a rendőrség kérdése is, mivel van egy kölcsönös bizalmatlanság a társadalmon belül. A helyzet sem a rendőrszakszervezetek, sem pedig a forrongó lakosság számára nem elfogadható. A rendőrség mélyebb beépülése ezekbe a lázadó közösségekbe talán hasznos lehetne. Jó lenne, ha a rendőrség jobban megismerné a problémás kerületekben lakó fiatalokat, mert abban az esetben azt is jóval hatékonyabban tudnák felmérni, hogy ki mennyire veszélyes. Emellett van egy harmadik elem, a család, pontosabban a család felelőssége. Mivel azt láthatjuk, hogy tizenkét-tizenhárom éves fiatalok vannak az utcákon. Ehhez kapcsolódik még, hogy a közösségek vezetőit és hangadóit is érdekeltebbé kellene tenni abban, hogy a köztársasági értékeket továbbítsák és elfogadtassák.
* Arról is felreppentek hírek, hogy az erőszakos cselekedetek már Belgiumra és Svájcra is átterjedtek. Mennyiben lehet tartani a jelenlegi helyzet eszkalálódásától, illetve attól, hogy a közeljövőben egyre gyakrabban fognak előfordulni effajta lázadások?
— Ha a köztársaság intézménye nem tudja kiépíteni a bizalmat, továbbá ha ezeket a társadalmi feszültségeket nem kezdik el csökkenteni, akkor időről időre nyilván számíthatunk hasonló véres eseményekre. Fontos kiemelni, hogy 2005-ben még nem volt közösségi média, most azonban pillanatok alatt terjed el minden hír. És mivel a mai fiatalok már digitális bennszülöttek, mondhatnánk, társadalmilag digitálisan fertőzöttek, könnyedén másolják le egymást a negatív cselekedetekben is. Nem véletlenül tárgyalt a francia kormány a napokban a jelentős informatikai cégek képviselőivel, hogy próbálják szabályozni az erőszakra felhívó üzeneteket. De ettől függetlenül ez a közösségi médiás történet még sokáig kísérteni fog.
* Ezek szerint ezek az összetűzések manapság már nemcsak vallási jellegűek, hanem a generációs problémák is egyre inkább szerepet kapnak?
— A társadalmi feszültség valójában részben mindig is generációs kérdés volt. A jelenlegi bevándorlói hátterű fiatalok keresik önmagukat. Az egyértelmű, hogy a francia középosztályba ők nem integrálódtak, azt érzik ugyanis, hogy nem fogadják el őket teljes értékű franciának. Közben azonban már szüleik, nagyszüleik vonatkozási pontjaihoz sem tudnak igazán kötődni. Valójában egy identitás nélküli senkiföldjén élnek. Ami egyértelműen felveti azt a fontos kérdést, hogy akkor ők mégis kicsodák etnikai, vallási, kulturális vagy éppen állampolgársági szempontból. A jövő kérdése, hogy a francia köztársaság tud-e számukra visszautasíthatatlan ajánlatot tenni.
