Miocs József tisztelendő atya az idén ünnepelte felszentelésének 40. évfordulóját és ugyanennyi időt töltött oktató-nevelő tevékenységben, valamint 35 éve vezetője a Szent Teréz-székesegyház magyar kórusának és ugyancsak 35 éve az egyházmegyei zenei szakosztálynak. Szerteágazó tevékenységét az idén novemberben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanári karának javaslatára Fraknói Vilmos-díjjal jutalmazták.
- Felszentelésem 1968. június 29-én, Péter-Pál napján történt. Négyen álltunk az oltár elé. Pénzes János, a jelenlegi megyés püspök, Tóth József, ma svájci magyar lelkész, Julije Bačić és én. A szertartás olyan ünnepélyes volt, mintha püspököt szenteltek volna: hét-nyolc püspök is részt vett rajta. Nem is csoda, hiszen másnap kiáltották ki a szabadkai egyházmegyét. Addig ugyanis egyházmegyénk apostoli kormányzóság volt, adminisztratúraként működött, miután az ősi egyházmegyétől, a kalocsai érsekségtől Trianon következtében leszakították. Tito azonban a kommunista országok vezetői közül elsőként igyekezett rendezni kapcsolatát a Vatikánnal, ezért sietett rendezni az egyházmegye határait is.
* Számunkra ez a rendezés viszont nem éppen a legfelhőtlenebb napot jelentette.
- A magyar híveinknek és papjainknak valóban fájdalmas pillanat volt ez, hiszen ezáltal mégiscsak az ősi egyházmegyével való szakítás végére tettek pontot. Ezt a helyzetet azonban az újabb idők és a háborús idők hozták, és hát sajnos azok a körülmények, amelyeket el kellett fogadniuk az itteni magyar híveknek és papoknak.
* Miként értékeli a Fraknói Vilmos-díjat?
- Fraknói Vilmos 1843-ban született. Történetíró, egyetemi tanár, váradi kanonok, arbei címzetes püspök. A Magyar Tudományos Akadémia főtitkári posztjára Arany János után került, majd 1889-től 1892-ig az intézmény másodelnöke volt. Alapítványát 2000-től újították föl. Fraknói Vilmos-díjat azoknak adományoznak, akik munkássága kiemelkedő a teológia, filozófia vagy az egyháztörténelem területén, illetve akik tevékenységükkel előmozdították a magyar vallási élet megújulását és a teológia oktatásának fejlődését. A díjat évente adják át november 20-án, Fraknói Vilmos halálának az évfordulóján. Minden évben két magyar állampolgár és egy magyar nemzetiségű, nem magyar állampolgár részére adományozható. A Délvidékről előttem msgr. Huzsvár László püspök úr és dr. Harmath Károly ferences szerzetes részesült ebbe a rangos elismerésbe. Nekem a negyvenévi oktató-nevelő munkásságomért és szakírói tevékenységemért ítélt oda.
* Az elmúlt negyven év alatt miként alakult a kisszemináriumba jelentkezők száma?
- Bár negyven évvel ezelőtt jóval többen jelentkeztek és iratkoztak a klasszikus papi gimnáziumba, mégis azt kell mondanom, hogy gyakran nem is tudták, milyen pályára igyekeznek, mit is akarnak tanulni. Egyrészt azért is volt akkor több tanulónk, mert eleve több gyermek volt a családokban. Az Isten, haza, család sorrendje értékrendet is jelentett akkor. Mára ez az értékrend megfakult. A családok gyermekvállalási kedve is alábbhagyott, és így gyakran még a hívő szülő sem adja könnyű szívvel papi pályára gyermekét. A fiatalokat is inkább a megfontolt pályaválasztás jellemzi. Egyben értékelendőnek, dicséretesnek tartom ezt az eltökéltségüket, mert azt látom, hogy már nemcsak egy érettségi megszerzése a fontos nekik, hanem azért jelentkeznek hozzánk, hogy a továbbtanuláshoz minél alaposabb, versenyképesebb tudást kapjanak.
* A négy évtizedes papi szolgálattal és oktató-nevelő tevékenységgel a háta mögött Miocs atya miben látja a szülőföld megtartó erejét, illetve miként kapcsolódik ehhez a kisszeminárium, a Paulinum?
- A középiskolát, majd a teológiai fakultást is Zágrábban végeztem, így mintegy másfél évtizedig távol voltam a Délvidéktől. Mégsem tudtam elszakadni tőle, bármennyire hívtak is különböző országok iskoláiba oktatónak. Mivel édesanyám révén családi kötődéseim vannak a német gyökerekhez - a németet tehát anyanyelvi szinten beszélem -, még Ausztriában és Németországban is kínáltak tanári állást. Ám úgy gondoltam, nekem maradni kell szülőföldemen, a Délvidéken. Számunkra ez szent föld, Szent István földje, ő alapított itt egyházmegyét, Bánság pedig Szent Gellért püspöksége alá tartozott, ezért mi ennek a területnek nem fordíthatunk hátat. Nem azért választottuk a papi szolgálatot, hogy nekünk sok pénzünk, jó, kényelmes életünk legyen, hanem hogy Isten által ránk bízott fiatalokat és híveinket is az örök értékekre neveljük. Kérdésére válaszolva azért el kell mondanom, hogy a Paulinum nélkül a Bánságnak és Bácskának nem lenne ennyi papja. Márpedig, ha ez nincs, akkor hatványozottan kevesebb lenne a magyarok lélekszáma is, hiszen papjaink voltak azok, akik Trianon után, majd az egypártrendszer idején a nép mellett maradva összetartották és bátorították őket az életre.
* A Fraknói Vilmos-díj átadásakor mondott laudációban kiemelték szakírói tevékenységét is, külön megemlítve a szabadkai egyházmegye orgonáiról írott könyvét. Most a karácsonyi ünnepkörben különösen időszerű a délvidéki templomok orgonáiról szólni.
- Karácsonyhoz valóban szorosan kötődik a kimondottan egyházi hangszer, az orgona. Éppen ennek kapcsán született a Csendes éj, áldott éj kezdetű karácsonyi énekünk. Ennek története pedig, hogy a romantika korában egy ausztriai kisfalunak, Oberdorfnak a templomában karácsony közeledtével elromlott az orgona, a fújtatórendszert ugyanis kirágták az egerek. A kántor kétségbeesetten kereste fel a papot, aki történetesen költő volt, hogy valamilyen megoldást találjanak az éjféli mise orgona nélküli megtartására. A plébános ekkor vetette papírra a verset, amely azóta nemzetközi karácsonyi himnusszá vált.
Az orgona elterjedését és népszerűségét jelzi egyébként, hogy Európában és itt Közép-Európában nem lehetett elképzelni egyetlen olyan templomot, sőt kápolnát sem, amelyikben ne lett volna orgona. Orgonaállományunk a Monarchia idején neves orgonaépítők műhelyéből került ki, így tehát már száz-százötven év áll mögöttük. Tulajdonképpen a hetvenes évek elején dr. Szigeti Kilián bencés szerzetes útmutatásai alapján kezdtem foglalkozni orgonáink számbavételével. Ennek eredményeként jelent meg könyv alakban aztán 2000-ben a szabadkai egyházmegye orgonáinak jegyzéke.
* Falvaink, városaink orgonái a karácsonyi éjféli misén együtt hirdetik és köszöntik Jézus Krisztus születését?
- Valamikor a múltban igen. Mára azonban sajnos ezek az orgonák egyrészt elévültek, másrészt pedig siralmas állapotban vannak. Nagyon kevés olyan orgonánk van, amely megfelelne a mai követelményeknek. Egyébként a liturgia sokkal fényesebb - és ezt kimondja a II. vatikáni zsinat is -, ha hagyományos orgonával kísérik az egyházi éneket. Érdekes, hogy akármennyire visszaesés tapasztalható is az egyházi éneklésben, a karácsonyi ünnepkörben felhangzó énekeinket népünk, fiatalok és idősek egységesen ismerik. Így kellene minden őseinktől átvett magyar egyházi éneket használatban tartani és továbbhagyományozni az elkövetkező nemzedékekre. Meglátásom szerint ennek jelei már tapasztalhatóak, hiszen a fiatalok körében egyre nagyobb az érdeklődés az egyházi zene iránt.