Palába tört csontok szitálják
arcodra napok zöldes fényét
összezsugorodsz, nem akarsz
megmaradni önálló lényként.
rabságod fakó mámora
zavar fel csillámalga felhőt
Barázdált alagút mélyén
kitaszított testedet várom,
s szemeid fölött őrködöm
tízezer nyárból raklak össze:
szép leszel mély és álnok,
szél leszel hűs és áldott.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szépirodalom rovatunkban?
Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.