„Akár a történet könyvét, akár a legendákat, mondákat olvassuk. Szent László személyében nagy hős és egy nagy király képe rajzolódik elénk. Dicsőséges neve s emléke megmaradott a nevéről nevezett számtalan magyar község nevében; megmaradott a régi templomok bomladozó vakolata alól előtünedező falfestményekben, melyek László vitézi tetteit hirdetik nekünk. […] Lászlóról csodaszerű dolgokat hirdetnek a mondák és regék. Az ő hősi alakjához nem illik a tréfás mese. Az erdő rengetegéből kiemelkedő hatalmas szálfa ő, mely megállítja s csodálatra készti a vándort. Istennek különös kegyeltje László: hatalmas testében hatalmas lélek lakozik. Szent életű bajnok ő, a keresztény lovagok példaképe, kinek kedvéért csodákat művel a keresztények Istene.”

(Benedek Elek: Hazánk története az ifjuság számára; 1905, Budapest; 64. oldal)

Szent László alakjának ábrázolásaival legutóbb Erdélyben, Nagyenyed városában volt szerencsénk találkozni. Jelen esztendő hatodik hónapjának nyitányában, a nemzeti összetartozás ünnepnapjának előestéjén.

Helyszínileg a külcsínében és állagában egyaránt megújuló római katolikus plébániatemplomban (a beruházást Magyarország Kormánya támogatta), illetve annak egyik homlokzati fülkéjére feltekintve.

A másikból államalapító szent királyunk kőszobra pásztázza az alatta/körülöttünk építkező várost. És ha már újból megadatott a látás s a láttatás egyedi lehetősége, úgy találtatott helyesnek, hogy magáról a nagyenyedi egyházközség történetéről is hozzunk néhány múltvallató adatot. Miként az meg vagyon írva. Egy-két, ugyancsak eme helyszínen elkövetett, vonatkozó fotóval kiegészítve. Salve.

„A szatmári béke (1711) után Erdély kormányzója Korniss Zsigmond lesz. A gyulafehérvári püspöki székbe Antalffy János bárót nevezik ki, Kornis István gróf, Alsó-Fehér vármegye főispánja a minorita rend védnökségét vállalja. A rendfőnökség megbízza Jánosi Mór minorita atyát, hogy Nagyenyeden gyűjtse össze a híveket és újítsa fel a plébániát. Az atya, főtisztelendő Orbai János akkori kolozsvári minorita házfőnök kíséretében, 1727. február 19-én Enyedre érkezik. 1745-ben Bíró Gáspár házfőnök, Boroszlai Mózes és Abos Lukács atyákkal hozzákezd a mai gyönyörű templom építéséhez.

A 41 m hosszú és 15 m széles, barokk stílusban épített templom 12 évig épül, 1757-ben avatják és szentelik fel. Védőszentje Árpádházi Szent Erzsébet.

1761-ben Pál Pongrácz házfőnöksége alatt pénzforrásaik kimerülnek, és a tornyot csupán a templom magasságáig építik. A főoltárt Billinger Ágoston és Stegner Farkas építette. A szobrászmunkát azonban egy világi szobrász végezte, Haller György gróf és neje, Csáky Borbála grófnő költségén. Ugyancsak ők adományozták a főoltár Szent Erzsébet-képét is, melyet Bécsben vásároltak, és Franz Anton Maulbetsch híres osztrák festőművész alkotása. A Szent Antal-oltárt 1768-ban emeltette Kemény László gróf. 1753-ban a templom udvarán felépül az elemi iskola is, majd 1812-ben megkezdik a mai rendház építését. 1846-ban új iskolát építenek Wiszkóczi házfőnök vezetésével. 1849-ben a rendház fedele leégett, az orgona tönkrement és a templom is majdnem elpusztult. 1853-ban Wiszkóczi házfőnök renováltatja és újra befedeti a templomot, a rendházat és az iskolát. Ebben az évben orgonát is építenek, mely Kolonits István első erdélyi munkája. 1896-ban Kowrig Tivadar (1822. augusztus 16-a — 1897. április 10-e) nagyenyedi katolikus lakos anyagi támogatásának segítségével [»Isten dicsőségére, szt. vallása és városa iránti ragaszkodása jeléül, magyar hazánk millenium évében« — hirdeté az emléktábla] felépül a torony.

A háborúba vitt két harang helyébe Fonyó József hagyománya révén újakat öntenek. A vitrálablakok híres olasz mesterek munkái, 1920-ban Budapesten készültek.”