Azóta nagy erőkkel dolgozik azon, hogy minél több programmal töltse meg ezt a híres-neves, sokak által csak OZ-ként emlegetett ismerős közösségi teret, és felpezsdítse az ifjúsági életet Magyarkanizsán.

* ,,Ha a községből származol, itt élsz, itt tanulsz, dolgozol, esetleg keresed a helyed, a jövőd, vagy ha elmentél innen, de a szívedben még mindig őrzöd a vidéket, kutatod a benne rejlő lehetőségeket, akkor jó helyen jársz” — áll a közösségi oldalon az ifi leírásánál. Nevezhető ez a mottótoknak?

— Ez az alapvető célunk, s hogy ezt elérjük, próbálunk minél több programot szervezni, mellyel idecsábíthatjuk a fiatalokat.

* Ha ifjúságot említünk, akkor pontosan hány évesekre kell gondolnunk?

— Az ifjúsági korosztályt többféleképpen lehet behatárolni — általában a tizenöt és harminc év közöttieket öleli fel, de én megpróbálom ezt egy picit kitágítani, mert szeretnék az általános iskolás korosztállyal is foglalkozni. Van egy hosszú távú tervünk, amelynek a megvalósításához legalább két-három évre van szükség: szeretnénk kialakítani egy bejáródott rendszert, hogy azt tudjuk mondani, járnak hozzánk a fiatalok, tudnak az ifjúsági irodáról, és követik az aktivitását. Szeretnénk az általános iskolásokon kívül még két korosztályt megmozgatni. A legkisebbeknek még lehet alakítani a viselkedésmódját, s ha idejében megszokják, hogy állandó jelleggel vannak programjaink, akkor később, amikor középiskolások, egyetemisták lesznek, akár más városba költöznek, az ifi egy olyan hely marad számukra, ahová visszajárnak, amikor itthon vannak. A középiskolások a másik, talán egy picit nehezebben megfogható korcsoport, mert kevesen vannak Kanizsán, és őket is két csapatra lehet osztani: akik itt tanulnak, és akik Zentára vagy Szabadkára utaznak. Felfelé is bővítenék, és harmincöt éves korig vonnám be a fiatalokat.

Vígi László felvétele

* Nemrég kerültél az Ifjúsági Otthonba. Mi a te dolgod egészen pontosan?

— Február óta vagyok a községi ifjúsági koordinátor. A programszervezés az egyik fő feladatom, illetve minden, ami ehhez szükséges (pályázatírás, közönségszervezés stb.), a másik fő profilom a foglalkoztatottság segítése. Az ifjúsági szövetkezettel már tíz-húsz fiatalnak tudtunk munkát találni a nyárra. Remélem, hogy fel tudom venni különféle cégekkel a kapcsolatot, és az ősztől a fiatalokat segíteni tudjuk abban, hogy itthon, a községben maradhassanak. Ezenkívül foglalkozunk tájékoztatással, beszámolunk különféle eseményekről, pályázati lehetőségekről, versenyekről, művészeti programokról.

* Milyen típusú programok vannak a tarsolyodban?

— Kanizsán van egy egészen jelentős, kétemeletes ifjúsági otthon, egy nagy és egy kis teremmel, elég jó infrastruktúrával, és az lenne az egyik célunk, hogy ezt a teret elkezdjék használni a fiatalok. Hogy ténylegesen otthonnak érezzék, ahol össze tudnak gyűlni, de mégsem egy szórakozóhely. Ehhez próbálok olyan közösségi eseményeket kitalálni, megszervezni, amelyekben van plusz aktivitás is, például márciustól beszélgetéseket tartunk, melyeken községbeli, aktív fiatalokat mutatunk be, olyanokat, akik vagy itt élnek, vagy annak ellenére, hogy külföldön tanulnak és dolgoznak, van kötődésük Kanizsához, az itthonhoz. Mindegyik esthez, a témához illeszkedően, kapcsoltunk egy aktivitást is: játékot, közös rajzolást, táncórát. Azt vettük észre, hogy mindenki élvezi, s ez nagy öröm számunkra. Ezeken a foglalkozásokon random csoportokra osztottuk a részvevőket, s elkezdtek ismerkedni, beszélgetni egymással. Remélem, hogy hagyományt is teremthetünk, hiszen nagyon sok fiatal van, akit be tudunk még mutatni. Az ősztől tehát folytatjuk. A másik fontos dolog a klubhelyiség előkészítése, ami már zajlik. Nyertünk egy pályázatot az ifjúsági és sportminisztériumnál, és ebből tudjuk megvásárolni a kisebb terem berendezéseit: babzsákokat, puffokat, asztalokat, könyvespolcokat, amelyeket szeretnék teletömni könyvekkel. Ebbe a klubhelyiségbe kisebb workshopokat, műhelyeket tervezünk, tíz-tizenöt fiatal részvételével.

* Milyen fázisában vannak ezek a programok?

— Egyelőre inkább a próbálkozás, felmérés idejét éljük. Megnézzük, hogy melyik program mennyi embert vonz, melyik korosztály a legérdeklődőbb az adott program iránt, s ezekből tudunk tovább alakulni. Beindult egy filmműhely is, mely már most közösségi esemény, havonta egy vagy két filmet nézünk meg, a nyáron kint voltunk a Tiszán, ahol a mozizás még különösebb élményt nyújt, de aztán, ha jön a hideg, visszaköltözünk majd az ifibe.

* Február óta dolgozol az ifiben. Érzel fellendülést, mozgást az intézmény életében azóta?

— Igen, teljes mértékben. Egyébként azért maradt a logóban az OZ (Omladinska Zadruga), mert ennek a névnek az idősebb generáció tagjai között is van egy legendája, hisz az OZ virágkorában, még anyukám fiatalkorában, mindenki oda járt. Ez volt az ifjúság szórakozóhelye, ott ismerkedtek, diszkóként és közösségi térként is működött, és célunk, hogy ezt a hangulatot visszahozzuk. Nyilván nem lesz diszkó, de a közösségi hely, a találkozás terének érzetét megőriznénk. Ha sikerül önkénteseket szerezni, ha a pályázatok segítségével tudunk foglalkoztatni néhány fiatalt, illetve ha elkészül a klub, elképzelhetőnek tartom például azt is, hogy délutánonként néhány órára kinyissunk egy kávézós, teázós sarkot, ahol össze lehet ülni társasjátékozni, beszélgetni, olvasni. S máris egy lépéssel közelebb vagyunk a célunkhoz.

* Hogy győzöd egyedül ezt a sok mindent? Vagy azért van segítséged?

— A helyszínen egyedül vagyok, de van segítségem, a község ifjúsági és sport tanácsnoka, tehát tulajdonképpen csapatként működünk. Néha egy picit nehezebb, de már azt is észrevettem, hogy amikor programjaink vannak, akkor többen jönnek utána elpakolni, sőt, néhányan már előtte is ott vannak, jelentkeznek segítőnek. Remélem, hogy tényleg sikerülni fog még egy-két embert foglalkoztatni, hiszen munka az van. Igazából csak rajtunk múlik, hogy mennyi programot szervezünk. Az ifjúsági otthont egyébként külsősök is használhatják. Ez a községé, ezért, ha vannak olyan csapatok, amelyek igényes programmal jelentkeznek, az ajtónk továbbra is nyitva áll előttük.

* A község támogatásain kívül hol tudtok még pályázni?

— Februártól elég sok pályázatot adtunk át, vannak a községben olyan civil szervezetek, amelyek ifjúsági és kulturális programokra is pályázhatnak, fel is vettük kettővel a kapcsolatot, így amikor ők nem adnak át a saját részükre pályázatot, akkor segítenek nekünk. Pályázunk a Bethlen Gábor Alapnál, a Szekeres László Alapítványnál — nemrégiben sikerrel is jártunk a Netikett programnál, amely internetetikett-előadásokat és -foglalkozásokat ölel fel. Ehhez a Gondolat-Jel Társulatot hívtuk segítségül. A csapat fiatalokból áll, s érdekli őket a téma, hogy hogyan használjunk internetes oldalakat, hogyan e-mailezzünk. Sokan azt hiszik, hogy ez egy természetes dolog, de nem is annyira. Kíváncsian várom, mivel rukkolnak elő az ősszel.

* Vizuális kultúra szakon végeztél Szegeden. Szakmailag mennyire áll közel hozzád a mostani munkahelyed?

— Elsődlegesen a színház volt az, mely jobban kötődött a tanulmányaimhoz, s úgymond az előző életemhez, viszont két éve Dániában jártam egy népfőiskolán, amely nagyon nagy hatással volt rám. Azt hiszem, ott fogalmazódott meg bennem, hogy a jövőben vagy olyasmivel szeretnék foglalkozni, ami a fiatalokkal, a közösséggel kapcsolatos, vagy továbbra is valamilyen művészeti ág háttérmunkájával. Ezért örültem nagyon, amikor hallottam erről a munkáról, annak pedig még jobban, hogy sikerült megkapnom, mert úgy érzem, hogy pont ez a dániai három hónap motivált abban, hogy jobban átlássam, hogyan lehet hosszú távon kiépíteni egy olyan programtervet, amely segíti a közösséget, esetünkben az ifjúsági élet előrelendítését. Nagyon sok emberrel lehetne és kellene még felvenni a kapcsolatot — dolgozunk rajta nagy erőkkel.