
Hatodik alkalommal tartották meg az ÖKO Becse Polgári Egyesület és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör Szivárvány szakcsoport szervezésében a Nemzetközi Környezetbarát Alkotói Találkozót. Az eseménynek szeptember 4-én a Than Emlékház adott otthont. Témaként ezúttal a vajdasági motívumokat választották.

A találkozón mintegy száz érdeklődő jelent meg Vajdaság tizenegy településéről. A résztvevők többnyire civil szervezetek tagjai voltak, akiknek a már meglévő és kiállításra készített alkotásait láthatták az eseményre érkezők. A rendezvényen készült munkák szeptember 25-éig tekinthetőek meg a Than Emlékház új épületszárnyának tágas termében.
Az ÖKO Becse Polgári Egyesület kiemelt feladatának tartja a lakosság, azon belül különösen a fiatalok ökológiai szemléletének formálását, célja, hogy felkeltse a figyelmet az újrahasznosítás lehetőségei iránt. Ezt az elvet előtérbe helyezve papírmasét, illetve merített papírt bocsátottak az alkotók rendelkezésre, és a nap végén már nemcsak a kiállított festmények voltak láthatóak, hanem ezen a nem mindennapi anyagon is készültek újabb képek. Az eseményen azok is találkoztak, akik fafaragással foglalkoztak, üvegre festettek, vagy újrahasznosított anyagból hoztak létre ékszert, dísztárgyat, szőnyeget, egyebet.
A megnyitón elsőként Tót Kása Piroska, a Petőfi Sándor Kultúrkör Szivárvány szakcsoportjának vezetője üdvözölte a jelenlévőket, kiemelve a találkozó jelentőségét, az alkotás és az együttlét örömét, a papír, fa, szövet, üveg újrahasznosításának lehetőségét.
Az ÖKO Becse nevében Kis Zoltán elnök kívánt sikeres munkát azoknak, akik ezt a hobbit követik, majd dr. Molnár Viktor, a Than Fivérek Értelmiségi Kör mezőgazdasági és környezetvédelmi szekciójának vezetője köszöntőbeszédében kiemelte, a találkozó hasznos példát ad a művészek természetes anyagokból készült alkotásainak bemutatására, ezzel is hozzájárulva az újrahasznosított termékek népszerűsítéséhez. Fontos a természetes környezet megóvása, a környezettudatos életmód — mondta.
A rendezvényt a tartományi oktatási titkárság és Óbecse Önkormányzata támogatta.