home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Négycsillagos szálloda épül Óbecsén
Szilágyi Edit
2021.03.04.
LXXVI. évf. 9. szám
Négycsillagos szálloda épül Óbecsén

A Hotel Experience-nek, Óbecse első négycsillagos szállodájának ünnepélyes alapkőletételére és megszentelésére került sor 2021. március 4-én.

— Az elképzelés a Prosperitati Alapítvány által megvalósított gazdaságfejlesztési program keretében kiemelt jelentőségű idegenforgalmi fejlesztésekre kiírt pályázat támogatása révén valósul meg — mondta el lapunknak Kiss Igor, az Óbecsei Községi Képviselő-testület elnöke az alapkőletétel előtt. Kiemelte, hogy a turizmus terén ez nagy kitörési esélyt jelent a község számára. A magántőke és a Prosperitati Alapítvány felismerte ennek a fontosságát, így a Prosperitati 1 millió, a magántőke (Arthur Bergmann Hungary Zrt. az Obrok Food Kft.-vel) 2 millió euróval vesz részt a projektumban — hangsúlyozta.


Fotó: Pannon RTV

Az ünnepi rendezvényt a Fokos zenekar a magyar himnusszal nyitotta meg. A megjelentek kisfilmen láthatták a tervezett háromszintes Hotel Experience-re vonatkozó elképzelést. A szálloda a Tisza menti városban, a folyó jobb partján, Óbecsén, a J. J. Zmaj utcában — ahogyan Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője fogalmazott —, a város szívében, annak patinás épületei közelében kerül megépítésre.

A 84 férőhelyes szálloda 25 szobával, lakosztállyal, wellness- és sportrészleggel, kísérő rendezvények megszervezésének lehetőségével épül, rekreációs célokat is biztosítva. Hangulatos családi rendezvények, de gyűlések megtartására is alkalmas lesz. A tervben külön figyelmet szenteltek a mozgáskorlátozottaknak az akadálymentesített szobák kialakításával. A szállodába látogatók rendelkezésére áll majd medence, szauna, gőzkabin.

A szerbiai pénzügyi és turisztikai piacon teret talált magának a 2012-ben alapított, Budapesten bejegyzett Arthur Bergmann Hungary Pénzügyi Zártkörűen Működő Részvénytársaság, mondta Gál Miklós, a csoport vezetője. A közgazdász szerint a projektum a magyar és a szerb nép szoros kötelékének jelképe. A hotel létrehozását szerb—magyar sikerként értékelte. Magyarország és Szerbia között számos gazdasági megállapodás született, amit a meglévő jó diplomáciai kapcsolatoknak, valamint a Prosperitati Alapítványnak lehet köszönni. Vonzó a szerbiai piac, mely kedvező befektetési környezetet teremthet a magyar érdeklődők számára is. Ezt megkönnyíti a tény, hogy Szerbia dokumentumai a gazdasági jog területén rendezettek, és sok esetben egyeznek az EU erre vonatkozó előírásaival.

A csoport vezetője kiemelte, hogy a szerbiai turizmusban igen nagy lehetőségek vannak, befektetői szempontból értékelhető szálloda viszont kevés, ezért több hotelre van szükség, wellness- és konferenciaszállodákra is. Az, hogy a választás Óbecsére esett, a város földrajzi fekvésének, történelmi emlékeinek, a folyó közelségének, az Óbecsét körülvevő természetnek is köszönhető. Itt helyet találnak maguknak a pihenni vágyók, illetve a vízi és egyéb sportok szerelmesei egyaránt.

Hogy nagyobb belátásra tegyenek szert, kezdetként egy kisebb hotelre gondoltak, mely a sportra és az aktív kikapcsolódásra fókuszál, természetesen helyi partnerek bevonásával. A COVID árnyékában a kezdetekben a szerbiai vendégekre, később az országhatáron túliakra is számítanak. Ami az anyagi forrásokat illeti, az önerőt saját tőkéjükből oldanák meg, de támogatásokra, valamint magyarországi és szerbiai bankok által folyósított hitelre is igényt tartanak.

Pásztor István, a VMSZ elnöke megköszönte a városvezetésnek a segítséget és a részvételt. Köszönetet mondott azoknak, akik vállalták ezt a kihívást.

— Bátorság kell ahhoz, hogy valaki a saját pénzét kockára tegye, hogy egy nagyberuházás elindításának komolyságát bizonyítsa. A koronavírus elleni küzdelem mellett a gazdasági élet kihívásait is meg kell vívni — mondta Pásztor, majd a tavalyi évre vonatkozó szerbiai gazdasági mutatókra

emlékeztetett. — A szerbiai GDP esése a járvány okozta körülmények között csupán 1,3% volt. A vajdasági gazdaság a tavalyi évben az ipari termelés vonatkozásában 3%-os növekedést mutatott, a feldolgozóiparban 3,3%, a mezőgazdaságban 4,4% a növekedés. Ez azt jelenti, hogy amikor lendületbe jön a gazdasági élet, növekedésre számíthatunk, ezért reális az az előrelátás, amely a 6-7%-os GDP-növekedést irányozza elő. A bátorság megalapozottságát az idő és az élet fogja igazolni. A magyar kormány támogatásával a Prosperitatitól függetlenül 50 vállalkozás megjelenése válik lehetségessé Szerbiában. A kiváló politikai kapcsolatokat így lehet életszerű kapcsolatokkal megtölteni — hangsúlyozta Pásztor István.

Az alapkövet ft. Fuderer László belvárosi plébános szentelte meg.

A felszólalók mellett az ünnepélyes alapkőletételen tiszteletét tette Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulátusának főkonzulja és Dragan Tošić községi elnök is. 

Fényképezte: Szilágyi Edit

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..