Általában elvárásmentes igyekszem lenni, így nem csoda, hogy a Csókán, Bogarason és Zentán Ünnephangolót tartó Bognár Hermina mentálhigiénés segítő szakembert elsőként arról kérdeztem, valóban muszáj-e, hogy ennyire stresszes élmény legyen a karácsony. 

— Egyes tanulmányok szerint a karácsony életünk ötven legstresszesebb élménye között szerepel. Néha elfelejtjük, hogy a legtöbb, amit adhatunk, az a szívünk szeretete. Egy kedves szó, egy hosszú ölelés, egy őszinte beszélgetés, egy vallomás. Nem attól lesz meghitt az ünnep, hogy idegeskedünk, hanem attól, hogy magunkat adjuk, a szeretetünket, a kedvességünket, a lényünket. A legfontosabb az lenne, hogy ne csináljunk feladatot a karácsonyból. Az egyik legáltalánosabb hiba, hogy mindent az utolsó pillanatokra hagyunk, emiatt aztán éppen csak beesünk a karácsonyfa alá. Mindig az utolsó pillanatig dolgozunk, mindent gyorsan el akarunk intézni, hogy nyugodtan tudjunk szabadságra menni, és a három napot arra szánjuk, hogy végre kipihenjük, kialudjuk magunkat. Emiatt azonban nem marad időnk felkészülni az ünnepre. Egy kicsit befelé és a családunk felé kellene fordulnunk, és fontos lenne, hogy teremtsünk időt a ráhangolódásra. Figyeljünk egymásra. Akármilyen fáradtak is vagyunk, legyünk kíváncsiak minden gondolatra, vágyra, örömre, bánatra. Oly keveset tudunk azokról, akik hozzánk tartoznak, hallgassuk meg, mit gondol a másik, mert egymást megerősítve tudunk tovább menni az úton.

Bognár Hermina

* Mit tanácsolsz azoknak, akik még nem hangolódtak rá az ünnepre? A külsőségek megszólítják-e a lelket?

— Üljenek le egy pillanatra. Csukják be a szemüket, és gondoljanak egy számukra szép, bensőséges karácsonyukra, lélegezzenek, minden egyes belégzéssel a kellemes érzést raktározzák el a szívükbe. Nem kell siettetni semmit, a nyugalom állapotában, a csendben megtörténik a befogadás. A külsőségek ehhez a ráhangolódáshoz nagymértékben hozzásegítenek, pl. egy közös mézeskalácssütés, de már a hozzávalók beszerzése is bekapcsolja azt, hogy ünnep lesz. Körbefonja lelkünket a szeretet, és egy pillanatra újra gyermeknek érezhetjük magunkat. Higgyünk a csodában!

* Milyen élményekkel gazdagodtál te, illetve a résztvevők az Ünnephangolón?

— Az Ünnephangoló arra jó, hogy megszabaduljunk a kötelező elvárásoktól. Szükséges, hogy kapcsolódjunk önmagunkhoz, a környezethez. Támogató, szeretetteljes hangulatot, közeget próbáltam megteremteni, mert a várakozás pillanatai a lelki készülődésről is szólnak. Hogy vagy? kártyákkal indítottunk, és már itt kiderült, hogy többen sietve, kapkodva jöttek el a foglalkozásra. Ez az indítókör jó volt arra, hogy megérkezzenek, a lelkük is utolérje őket. Ünnepi idézetekkel folytattuk, melyek szívhez szólónak bizonyultak. Beszélgettünk arról, hogy mit tudsz adni magadnak az ünnepi készülődésben. Mély és megható gondolatok születtek a meghitt beszélgetés alatt. A csoporttagok megfogalmazták, majd készítettek egy hullócsillagot, melyre ráírták azokat a kívánságaikat, amelyeket maguknak kívánnak. Ezt először többes számban mondták, figyelmeztetnem kellett őket, hogy a kérdés az, saját maguknak mit kívánnak. A legtöbb felnőtt ember ugyanis régen vagy soha nem kérdezte még meg saját magától, hogy mit is szeretne… Volt sírás, de a sírás fájdalomcsillapító hatású, felszabadít. A hullócsillagot hazavihették, és megkértem őket, hogy helyezzék látható helyre, olvassák. Csakis pozitív élményekkel gazdagodtam, mert érzem, tudom, hogy szükség van ezekre a mentálhigiénés foglalkozásokra, és mert a csoport egyöntetű visszajelzése az volt, hogy kellenek ezek a meghitt beszélgetések, elmélyülések a mindennapi rohanó és digitális világban.

A Csóka Művelődési és Oktatási Központ felvételei

* A szilveszterrel is hasonló a helyzet? Vagy a vidámságra jobban ráhangolódunk?

— Igen, a szilveszter más, talán azért, mert akkor már tudjuk, hogy hátrahagyunk valamit, vagy mindent. Lezárunk egy évet. A vidámság, a nevetés az, ami mindig kell, és szilveszterezéskor ez halmozottan tör felszínre. Az újévnek mágikus erőt tulajdonítunk. Új fogadalmak, új célok, és még sorolhatnám, de ez kell, az a jó, hogy van cél! Ez az életünk mozgatórugója.

* Te és a családod hogyan ünnepeltek?

— Az én családom az első gyertyagyújtással kezdi el az ünnepre hangolódást. Fiunk nagyon szereti velem feldíszíteni a házat. Közös mézeskalácssütés is van, többször is, mert az első öt tepsi mézes gyorsan elfogy. Sokat beszélgetünk. Korán sötétedik, és a gyertyaláng mellett jó együtt lenni. A szívünket-lelkünket átmelegíteni a majdnem felnőtt lányunk és a kiskamasz fiunk gondolataival. December 24-én édesanyámnál ebédelünk Felsőhegyen, a hagyományos bableves és mákos tészta a menü. Számomra a legízletesebb falatok. Karácsony napján nálunk, Zentán gyűlik össze a család, édesanyám és nővérem a családjával. Legidősebb unokaöcsém külföldön él, és ilyenkor nagyon várjuk, hogy mindenki egy fedél alatt legyen. Sajnos ez lesz az első karácsony édesapám nélkül, ez is biztosan érződik majd a hangulaton. Hagyományos karácsonyi menü van, előtte mézes pálinka, alma, dió, fokhagyma. Ebéd után csillagszóróval a kezünkben a karácsonyfa körül énekeljük a Kis karácsony, nagy karácsony című dalt. Ajándékozás és hosszú beszélgetések következnek. Szeretettel hallgatjuk a régi történeteket, melyeket már annyiszor hallottunk. De erről szól az ünnep! Te emlékszel? És te emlékszel? Persze hogy emlékszem, és nagyokat nevetünk.

* Mi ösztönzött arra, hogy továbbképezd magad?

— Tanítónő az alapvégzettségem, szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon szeretem a munkám. A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk, gyökerek és szárnyak — ezt Goethe mondta, és ez mindig eszembe jut, ha a munkám kerül szóba. Mi ösztönzött? Talán a kíváncsiság, hogy mi van bennem még, hogy mit tudok még magamból kihozni. A segítés. A felvételi interjún tudtam, hogy jó helyen vagyok. Hálás vagyok magamnak, a családomnak, hogy támogatott ebben, hogy mentálhigiénés szakember legyek. Hagyom, hogy az emberek elmondják a történetüket, kíváncsi vagyok az emögött rejlő érzelmekre, mert fontosak, ahogy minden ember is fontos.

* Hol tudod kamatoztatni a tudásodat, hol tudsz segíteni a mindennapokban?

— Az eredeti szakterületemen szerzett tudásomat, tapasztalataimat ötvözöm a mentálhigiénés többlettudással az iskolában, minden órámon, amikor csak szükségét látom én vagy a diák. Nagy segítség a mentálhigiénés tudás, mert a diákjaimnak úgy tudok segíteni, hogy ezt ők nem is veszik észre, de idővel látom a fejlődést, például abban, hogy már nem ordítja le a másikat, hanem helyette azt mondja, hogy ez nekem fáj, ez nekem nem esett jól. Ahogy a másik fél nem visszatámadást kap, a konfliktus is simábban rendeződik. Mindenhol segítek, bármelyik meghallgatás már egy segítés, az emberek szomjazzák az előítélet-mentes megértést, elfogadást.