Az idei rendezvény immár a második alkalom, amikor halottak napja előtti vasárnapon az egyesület emlékezik és emlékeztet. Az idén azoknak a személyiségeknek az emlékét idézték föl, akik az elmúlt száz év alatt rövidebb-hosszabb ideig, több-kevesebb sikerrel vezették a valamikori Iparos Dalárdát, amely 1963-ban vette fel a Lányi Ernő nevet.
Elsőként a névadó Lányi Ernő zeneszerző, zenepedagógus portréja előtt gyújtotta meg a kegyelet gyertyáját az egyesület elnöke, dr. Miklenovics Tibor. Pályafutásáról Kosztolányi Dezső méltatását olvasták fel, majd a Veronika népdalkör a Lányi temetésekor is énekelt, Régi nóta, híres nóta című szerzeménnyel adózott emlékének. Lányi Sarolta Apám című verse több jelenlevőnek is könnyeket csalt a szemébe.
Krombholz Károly emlékére a rövid megemlékezés után Dafna Li Katarina játszott el mély átéléssel, zongorán egy Krombholz-művet. Kladek Jenő és Kovács Kornél karnagyokra emlékezve a szervezők arra hívták fel a figyelmet, hogy sajnos könnyen felejtjük a néhai nagyok tetteit. Évek óta próbálkozik az egyesület azzal, hogy Kovács Kornél-portrét, -fényképet találjon — sikertelenül.
Az egykori dalárdának, a későbbi Lányi Ernő Népdalkörnek az élén 50 évig állt Varga Péter, akinek özvegye és fia is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt. Varga Péterre, a karnagyra, zenetanárra, a Tanítóképző egykori igazgatójára, számos tankönyv szerzőjére emlékezve a népdalkör tagjai is elérzékenyültek, hisz közülük többen még akkor csatlakoztak az együtteshez, amikor azt Varga Péter vezette. Hajnal Jenő egykori laudációjából vett idézet felolvasása után a népdalkör azt a népdalt énekelte, amellyel 2004-ben a tanár urat utolsó útjára kísérték: Elmegyek, elmegyek...
Az emlékezés talán legfájóbb érzelmeket kiváltó eseménye az egykori művészeti vezetőnek, Szöllősy Vágó Veronikának a méltatása volt. Veronika pályafutását a Vajdasági magyar Életfa díjra összeállított laudáció felhasználásával szerkesztette meg a műsor rendezője, akkor már betegágyban fekvő özvegye, dr. Szöllősy Vágó László. Két nappal a műsor előtt szentségekkel megerősítve visszaadta nemes lelkét Teremtőjének, így a házaspár portréi előtt egyszerre gyulladtak meg a kegyelet és emlékezés parányi lángjai. A népdalkör Veronika kedvelt siratóénekével, A fényes nap immár lenyugodott cíművel adózott annak a házaspárnak az emléke előtt, akiknek az igazi nagyságát és hiányát most még fel sem tudjuk igazán mérni.
Az emlékezés ebben az évben nem lett volna teljes a magyar karmesterek mestere, Kodály Zoltán nélkül, akinek az idén ünnepeljük születése 130. évfordulóját. Emlékére Szabolcsi Bence Kodály ravatalánál elmondott búcsúbeszédét olvasta fel Tóth Ágnes.
A műsor végén a népdalkör elénekelte az Esti dalt, melynek utolsó szavai így hangzanak: „Adjon Isten jó éjszakát!”
Eloltották a parányi mécseseket, a színpadi megvilágítást, és egy halk „Jó éjszakát!”-tal elköszöntek a jelen levőktől, megkérve őket, hogy kegyeleti hangulattal a lelkükben taps nélkül, csendben hagyják el az emlékezés helyé.