Nem szükséges vajdasági magyarnak vagy vajdaságinak lenni ahhoz, hogy együtt érzően meneteljünk útjukon azokkal, akik a mi - mindig, örökké - nyomorúságos, szivárványtalan világunkból a nyugati országok - Svájc, Németország, Svédország - reményteljesebb városaiba/falvaiba menekülnek. De nem mindenki...
''Emlékszem a nyárfákra, amelyeket mindig is szerettem, a virágokra, a tyúkokra, libákra, disznókra, az istálló illatára... Még mindig látom azt a félkarú férfit magam előtt, aki mindennap a székén üldögélt a Hajduk Stanko utcában. Emlékeimben élnek az esküvők, amelyek akkoriban egész napos ünnepet jelentettek. Élnek bennem még a perlekedések, a mértéktelen evések és ivások is. Máig hallom rokonaim egyes mondatait - a fül egy nagyon intelligens szerv! -, így nagymamámét is, aki azt mondta nekem: a nyugalom a legfontosabb dolog az életben. A regényben erről még többet megtudnak az olvasók: főhőse, Ildikó sok mindenre emlékszik, vagy megpróbál visszaemlékezni...” - ezekkel a szavakkal, mondatokkal réved a múltba a könyv szerzője.
Nagy Abonyi Melinda örömmel énekel és hegedül, azonkívül oktat a Zürici Pedagógiai Főiskolán. Az Amman Kiadónál 2004-ben jelent meg első regénye, a Tavasszal a kirakatban, mely nagy feltűnést keltett az olvasók körében. A művésznőt számos díjjal is kitüntették. 2006-ban a Jurczok 1001 nevű együttessel adott ki lemezt, melyen énekel, hegedül és beatboxon is játszik. Második regénye, a Felszállnak a galambok a salzburgi Jung and Jung kiadó gondozásában jelent meg.
Nagy Abonyi Melindáról a könyv megjelenéséig és díjazásáig szinte senki sem hallott, senkinek sem volt tudomása arról, hogy az írónő családja Svájcban telepedett le. Melindára nagy hatással voltak gyermekkorában a nagymama zsoltárai és Bartók Béla, valamint Kodály Zoltán művei. Azt nyilatkozta, hogy szereti a nem érzelgős népzenét, ezért foglalkozik Bartókkal és Kodállyal, de természetesen érdekli a kortárs muzsika is: nagy rajongója például Laurie Andersonnak. Alkotásaiban megpróbálta ötvözni a zenét és az irodalmat. Kedvenc szerzőit - Janet Frame-et, Antonio Lobo Antunest, Kertész Imrét, W. G. Sebaldot, Kristóf Ágotát, József Attilát, Marieluise Fleißert - újra és újra olvasgatja.
Alice Wernert (Berner Zeitung) idézzük:
''Idegen kultúra, új nyelv, a Zürichi-tó melletti kis faluban érezhető társadalmi különbségek, a napi betevőért éjt nappallá téve a Mondial Kávézóban dolgozó szülők: a két kislány lélegzetvisszafojtva éli új életét. Ezt a belső nyomást az írónő sikerrel viszi át a meseszövésre. Az elbeszélő egy pillanatra sem kalandozik el: emlékek, képek, álmok, a hétköznapokról szóló beszámolók követik egymást szoros egymásutánban, miközben Abonyi tiszta, egyfajta belső tartás kifejezésére irányuló nyelve, amely élesen és hidegen fogadja be az életet, biztosan vezeti az olvasót fejezetről fejezetre. A Balkánról érkező, hazátlan család emberséges története az egyik oldalon, kristálytiszta nyelv a másikon: ellenállhatatlan ellentmondás.”
Kitüntetésekben a múltban sem volt hiány: 1998-ban Melinda elnyeri a Kanton Zürich Kulturális Díját, 2000-ben a berlini Colloquium irodalmi ösztöndíját, 2001-ben pedig a Hermann-Ganz-, majd a Robert Bosch Stiftung-díjat. 2010-ben neki ítélik a Német Könyvdíjat (Deutscher Buchpreis) és a Svájci Könyvdíjat a Felröppennek a galambok című regényéért. Tegyük azonban hozzá, hogy tavaly október 4-én Frankfurtban, a nemzetközi könyvvásár előestéjén, amikor elhangzott a díjazott neve, sokan meglepődtek. A mintegy 400 főnyi közönség azonban megtapsolta a szerző, aki a kitüntetést a városháza dísztermében vehette át. A zsűri 148 regényt osztályozott, köztük Jan Faktor, Thomas Lehr vagy Peter Wawerzinek egy-egy munkáját. A Berliner Zeitung a bírálóbizottság rendkívüli ráérzésének találja a díjazást, mely az idegenek beilleszkedése körüli viták hangulatában zajlott. Német bestsellerként éppen egy migrációs történetet tüntetnek ki. A regény valószínűleg hamarosan magyar nyelven is megjelenik. Érdekes lehet számunkra a mű - a regény egy sikeres beilleszkedés példája.