
Óbecsén a Than Fivérek Értelmiségi Kör két egybefonódó eseményre hívta és várta a Than Emlékházba az érdeklődőket. Az egyik Tót Kása Piroska Életút szélesvásznon című kiállításának ünnepélyes megnyitója volt, majd esti, szabadtéri műsor következett, Koncert a csillagok alatt címmel. Ez a nap egy komplex együttműködés része volt, a KMV-vel egy napon indult, több programmal.

A rendezvényt Bonifárt László, a Than Fivérek Értelmiségi Kör elnöke nyitotta meg.
— Három éve tartunk nagyobb kiállításokat a Than Emlékházban, melynek a tevékenysége szerteágazó, de az alapot a tudomány és a művészet képezi. Than Károlyé a tudomány hagyatéka, Than Móré a művészet. A cél abban rejlik, hogy olyan személy alkotásait mutassuk be, aki méltón tudja képviselni Óbecsét, akire büszkék lehetünk. Így került sor arra, hogy Skrabány Viktor akadémiai festő, majd Than Mór festményeinek a kiállítása után Tót Kása Piroska alkotásait is megcsodálhassák a művészet kedvelői — mondta Bonifárt László, kiemelve, hogy külön öröm, hogy ezen a napon volt az idei KMV megnyitója is.
Bonifárt László
Kiss Igor, a községi képviselő-testület elnöke köszöntőjében elmondta, a közösségnek nagyobb dicsőségre nincs szüksége, mint a Középiskolások Művészeti Vetélkedőjének és a Than-ház rendezvényének az egyidejű megnyitása. Büszke, hogy Piroska kortársa lehet, öröm számára, hogy találkozhatott a művészetével, alkotásai között legjobban az óbecsei motívumot megörökítő vagy a Tiszát ábrázolók nyerik el a tetszését.
Kiss Igor
Varnyú Ilona, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Kazinczy- díjas tanárnő méltatta Tót Kása Piroska munkásságát, bemutatva az állomásokat, melyek kapcsolatot fűztek közéjük. Elsőként 1972 őszét említette, amikor Piroska másodikos tanuló volt a közgazdasági középiskolában, ő maga viszont kezdő tanár. Megalakult az önképzőkör, az elnöke Piroska lett. Tanultak és utaztak, eljutottak a KMV-re is. 1991-ben volt a következő állomás, a Petőfi Sándor MKK újraalakulása, ott ismerte meg elnökségi tagként Piroska titkári, műsorvezetői, könyvelői, tánccsoportvezetői képességeit. Festményeit a Sipos Galériába vitték. Megalakult a ma általa vezetett, Szivárvány nevet viselő festőcsoport. Iskolák és helyi rendezvények műhelymunkáinak állandó résztvevője. A hátrányos sorsú gyermekeken festményeinek eladásával, az árverésen befolyt pénz adományozásával igyekszik segíteni. Iskolák és helyi rendezvények műhelymunkáinak állandó résztvevője, a Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesületének a tagja. Emellett a Mustármag Közösség pártfogoltjaival is foglalkozik a Caritas-házban.
Varnyú Ilona
— Feladatunk, hogy feltárjuk, felfedezzük a közösségünkben alkotó, Piroskához hasonló kincseinket, és értékeljük, jutalmazzuk őket — hangsúlyozta, gratulálva az alkotónak.
Marija Vujović nyugalmazott, többszörösen díjazott tanárnő is köszöntötte az alkotót és méltatta eddigi munkásságát.
— Az ünnepelt dolgozik, és élvezi azt, amivel foglalkozik, elégedetté teszi. A munka gyümölcsöt hoz. Ez nem kevés, ez a minden. A jelen sokszor unalmas és fárasztó. A világ a művészetek nélkül értéktelen vagy értelmetlen lenne. Álmodni kell, és az álmokat megvalósítani. Menedékünk a művészet, mely kinyitja előttünk a világot. A festészetről álmodott Piroska, és az álom kibontakozott. Ma átölelt és egybegyűjtött bennünket munkásságával. Köszönet az élményért, és egy kívánság: hozzon a további alkotói munkája örömöt neki és nekünk! — emelte ki.
Marija Vujović
Tót Kása Piroska is üdvözölve a megjelenteket, megosztotta gondolatait és emlékeit. Huszonhat év alatt megfestett képekből vagy azok reprodukcióiról mutatott be válogatást, festményt, fotót, kézművestárgyat hozott, és megörökítette a tánc lendületét. A május 25-éig látogatható kiállítás valóságos képet alkot róla — mutatott rá a jelenlévőknek, és megköszönte a bemutatkozás lehetőségét.
Az egybegyűltek megtekinthették a több mint két és fél évtized munkáját, majd az este folytatásában a zene vette át a főszerepet.
A mai koncert a csillagok alatt egy álom kibontakozása — magyarázta Bonifárt László a rendezvény életre hívásának tervét. Nyárias este, az emlékház udvarában felállított filagória a színpad, koncert, csillagok, zene. Eddig az álom és a terv megvolt, csak a csillagok bújtak meg a gyülekező felhők mögött. Ezután Bonifárt László bemutatta a fellépőket:
Guzsvány Izabella mezzoszoprán, énekművész, énektanár, kulturális szereplő az újvidéki Művészeti Akadémián végzett mezzoszoprán énekesként. Több mint tizennyolc éve tanít szólóéneket, számos generáció zenei fejlődését segítette, tanítványai hazai és nemzetközi énekversenyeken értek el kiemelkedő eredményeket. Fellépett operaszínpadon és koncerttermekben, bemutatkozott egyebek között belgrádi és újvidéki közönség előtt, de külföldön is. Számos szakmai díj és elismerés birtokosa, arany minősítéses versenyző. Repertoárjában kiemelt helyet foglal el az egyházzene, a klasszikus és a romantikus dalirodalom, valamint a magyar nóta és a csárdások.
Guzsvány Izabella
Stefan Jančić Zomborban született, a zene kilencéves korában ejtette rabul. Mesterfokozatú zongoraművész, professzor. Eredményei itthon és nemzetközi versenyeken egyaránt megmutatkoznak, számos díj birtokosa. Fellépett szólistaként, kamaraegyüttes tagjaként, kórusokban és szólóénekesekkel együttműködve. Több ösztöndíjban is részesült. Saját bevallása szerint amikor zenét alkot, komponál, igyekszik kitörni a klasszikus formákból, és átadja magát a képzeletnek, a szabadságnak és az intuíciónak.
Toll Gyula hegedűjével körbejárva a világot zenélt már Amerikában, Mexikóban, Kanadában, Koreában és Európa több országában. Egy évet dolgozott az újvidéki operaházban, majd az RTV-ben harminckilenc évig volt koncertmester. Onnan ment nyugdíjba. Rengeteg díjat és elismerést érdemelt ki, a Szerbiai Zenészek Egyesületének díját 2017-ben kapta meg, és ő lett 2021-ben Óbecse község díjazottja a kultúra terén.
Toll Gyula
Az időjárásról mind tudjuk, hogy vagy barát, vagy ádáz ellenség. A rendezvény napján mindkét arcát megmutatta. A péntek napsütéssel köszöntötte a lassan ébredőket. Délig a melegből kánikula lett, és egy kellemes estét ígért. A megnyitót 18 órára tervezték. A filagória színpaddá nőtt, előtte virágok, körülötte hangulatos fények, félkörbe rendezett padok, székek köszöntötték az érdeklődőket. A környező házak ablakain még nem húzták le a redőnyt, a szél lengedezett.
Hegedű és zongora
Este 8-at mutatott az óra, amikor az emlékház udvarát az igényes zene és a remek előadók vették birtokukba. Guzsvány Izabella csodálatos hangja, energiája, egész megjelenése tökéletesen simult a hegedű táncába és a zongora tévedhetetlen ritmusába. Ismert zeneszerzők nyugodt és megható, könnyeket és mosolyt előcsaló szerzeményei varázsolták el a megjelenteket. A szomszédos ház ablakain kigyúltak a fények, a lakók onnan élvezték a zenét. Az időjárás azonban közbeszólt. A tavaszi kabát a szabad ég alatt jólesett. A szél erősebb lett, belelapozott a kottákba, de az ének és a kíséret folytatódott. Az esemény emlékezetes volt, reméljük, lesz folytatása.
A távolból villámok közeledtek. Valamivel később jégeső esett. De már nem tudta tönkretenni az élményt. Nem lehetett.
Ének és zongora
Kiállítás