Szeptember 14-én több mint 300 munkásképviselő tiltakozott a megszámlálhatatlan gyanús privatizáció ellen. Szűkszavúan ugyan, de néhány országos hírközlő szerv is szóvá tette a pénteki, belgrádi munkástüntetést, amelyen — szervezetten — több mint húsz szerbiai privatizált vállalat koldusbotra juttatott munkásainak képviselői vettek részt. Egy autóbusznyi szabadkai dolgozó is megjelent a tiltakozáson. Résztvevőkkel beszélgettünk városunk nyomoráról, leépült gazdaságáról, a munkástiltakozások eredményességéről. Egyszóval olyan témákról, amelyek megkerülhetetlenek, különösen ha figyelembe vesszük a szabadkai munkanélküliek hivatalosan is elismer nagy számát, a rohamosan növekvő drágulást, egyszóval életünk ellehetetlenülését.

Olajos Nagy Miklós, a szabadkai Szolidaritás polgári kezdeményezés elnöke:
— A félreértések elkerülése végett mindenekelőtt szeretném hangsúlyozni, hogy a pénteki megmozdulás nem tüntetés, hanem — egyelőre — békés tiltakozás volt, amelynek semmiféle politikai színezete nincs — kezdte a beszámolót a kezdeményezés elnöke. — Köztudomású, hogy az elmúlt időszakban padlóra küldte Szerbia gazdaságát az esztelen privatizáció, amely dúsgazdaggá tett egyeseket, a szerbiai munkások óriási többségét viszont az utcára juttatta, munkanélkülivé tette. Két évvel ezelőtt Belgrádban megalakult a munkásmegmozdulások koordinációs bizottsága Mozgalom a szabadságért néven. Ez a civil szervezet a tavasszal, áprilisban már szervezett országszerte egy ehhez hasonló tiltakozó megmozdulást, de sajnos nem nagy eredménnyel. Pénteken megismételtük a gyanús módon privatizált vállalatok dolgozóinak nevében a tiltakozást, amely kétféle figyelmeztetést is tartalmazott. Elsősorban arra hívtuk fel nyomatékosan a hatalmon levők figyelmét, hogy ne csak ígérjék a kétéves privatizációk felülvizsgálását, hanem tegyenek is valami érdemlegeset annak érdekében, hogy ha részben is, de kerüljenek helyükre a dolgok. A másik üzenete az volt a tiltakozásnak, hogy lassan feltámad, ismét épülőben van a munkásmozgalom. Az elégedetlen munkások képviselői több szerbiai városból autóbuszokkal érkeztek a Privatizációs ügynökség épülete elé, szerintem több mint 300 tiltakozó gyűlt így össze a Jugoremedija, Minel, Komgrad, Srbolek, kragujevaci Rača, Prosveta kiadóvállalat stb. elbocsátott munkásai. Szabadkáról a Sever, Mladost, Nitrogénművek, Zorka, Integral és az Agrokombinat képviselői vettek részt rajta. A 300 tiltakozóra legalább 300 rendőr felügyelt, igaz, nem a megszokott fegyveres, védőpajzsos szerelésben. Szerencsére nem akadt dolgunk egymással. Békésen, síppal, dobbal vonultunk a köztársasági elnöki irodáig, ahol az elnök egyik tanácsadója, dr. Oliver Antić fogadta a tiltakozók háromtagú küldöttségét, átvette a tiltakozó munkások négy pontban összefoglalt követelését, amelyet már előzőleg is eljuttattunk hozzájuk. A tanácsadó személyesen is megjelent a tiltakozó munkások előtt, és biztosított bennünket arról, hogy követeléseinket helyénvalónak tartják és azonnal, már a hét elején megkezdik a felülvizsgálásokat. Figyelmeztettük dr. Antić tanácsadót, hogy követeléseink felülvizsgálását, a bennük foglaltak megvalósítását záros határidőre várjuk, október végéig. Ha addig nem történik jelentős előrelépés, a tiltakozásokat még tömegesebbé, gyakoribbá tesszük.
Szabadkai vonatkozásban számunka ez a tiltakozás nemcsak a kezdete, hanem a végkifejlete kellene hogy legyen számtalan törvénytelen privatizációnak. Szabadkán több mint 30 állami vállalat privatizációja törvényellenes. Ez hatványozottan vonatkozik a Sever Villanymotorgyárra, ahonnan az osztrák tulajdonos a valamikori több mint ötezer foglalkoztatott helyett ma 340 munkásnak ad csak munkalehetőséget. Lassan, agyafúrt módon dobta az utcára a severeseket, most viszont már húszasával adja a felmondásokat, mert ily módon a törvény értelmében kevesebb végkielégítést kell fizetnie.
A legszomorúbb az, hogy magának a városnak semmiféle jövőképe nincs, hiányzik egy kidolgozott stratégia, amellyel meg tudnák állítani a város gazdaságának további lezüllesztését. Mi szabadkaiak tudjuk, milyen volt húsz évvel ezelőtt városunk gazdasági élete. Amerika partjain ma is 1500 szélgenerátor termeli az energiát — és ezeket a Sever gyártotta. Városunknak még most is jelentős műszaki értelmisége van, akik ahelyett, hogy termelnének, a mi polgári kezdeményezésünkön keresztül igyekeznek hasznosítani magukat. Jó kérdés, hogy hiszek-e a követeléseink megvalósításában. Valamiben hinni kell, különben nem volna értelme semmiféle megmozdulásnak. Jönnek utánunk a fiatalabb nemzedékek, a gyerekeink, értük kell valamit tenni, hogy élhetővé tegyük számukra a világot. Biztosan nagyobb lenne a nyomás, ha a tiltakozók száma is megnövekedne. De ehhez elsősorban a sajtó érdemleges közreműködésére volna szükség. Hírverés híján, félelemtől vezérelve bizony nem sokan merészkednek nyíltan is vállalni a tiltakozó szerepét. Mert az is megtörtént, hogy a Severben például elsőként az kapott felmondást, akiről a tulaj emberei kiderítették, hogy valamelyik családtagja aktívan részt vesz a Szolidaritás munkájában — mondta Olajos Nagy Miklós.

Poljaković Katalin, a Sever villanymotorgyár elbocsátott munkása:
— Részt vettem én is a belgrádi tiltakozó sétán, és őszintén mondom, hosszú idő után először van olyan érzésem, hogy nem sétáltunk hiába — mondja Katalin. — Ha pedig mégis, akkor októberben ismét tiltakozunk, de akkor már más eszközökkel. Én elsősorban azt furcsállom, hogy az emberek meghunyászkodnak, egyszerűen beletörődnek a sorsukba, a megaláztatásba. A szabadkai Szolidaritás minden pénteken 18 órai kezdettel nyilvános gyűlést tart a Szabadegyetemen levő irodában, életes problémák megoldásával foglalkozunk, a taglétszám viszont alig gyarapodik. Pedig magam is tudnék számtalan példát említeni arra, hogy elvették a munkástól nemcsak a munkára, hanem az életre való jogot is. Engem 2002-ben 24 év szolgálat után menesztett az új tulajdonos. Végkielégítés címén azonban nem a törvényben meghatározott összeget, hanem mindössze 100 euró dinárértékét kaptam minden szolgálati évért.
Ezt azzal indokolták, hogy sokat voltam betegszabadságon, nem ,,aktívan'' dolgoztam le a 24 évet. Azt persze sehol se említik, hogy a bombázás idején szinte állandóan ügyeletes voltam a gyárban, a számtalan stresszhelyzettől lupust kaptam, és hónapokig kórházi kezelésre szorultam. Azt már mondanom se kell, hogy a kifizetetlen béremért többedmagammal bírósági pert indítottunk a tulajdonos ellen. Sok feljelentés azonban a mai napig nem került tárgyalásra. De ha jómagam nem is kerültem volna az utcára, akkor is részt vennék minden tiltakozáson, amellyel azt akarjuk elérni, hogy jogunk legyen a munkára, hogy azért olyan fizetést kapjunk, amiből emberségesen meg lehet élni. Mert a családomból nemcsak én kerültem az utcára. A férjem, a lányom és a vejem is az Agrokombinatban dolgoztak. A férjemnek több mint 30 év szolgálati ideje volt a birtokon — és az utcára került. A lányom terhes volt, megígérték neki, hogy ő nem kap felmondást, de ő is munkanélküli lett. A férjem és én egy rövid ideig kaptuk a munkanélküli segélyt, majd amikor az megszűnt, munkanélküliként betegbiztosítást kaptam. De ahogy a férjemnek sikerült munkát találni, azonnal töröltek a betegbiztosítási nyilvántartásból. A betegségem miatt állandóan gyógyszert fogyasztok, már csaknem 11 éve, ami nemcsak drága, de nem is kapható mindig nálunk. Talán nem helyénvaló, de meg kell mondanom, hogy a férjem jelenlegi munkaadójának köszönhetem, hogy sose maradok gyógyszer nélkül. Pedig a férjem jelenlegi munkaadójának is magánvállalata van. De ez a tény csak azt bizonyítja, hogy megfelelő ellenőrzéssel minden magánvállalat életképes lehetne akkor is, ha a tulajdonos kevésbé humanista, mint a férjem munkaadója. Már koros is vagyok, az egészségem se a régi, azért a jövőben is részt veszek minden olyan tiltakozó megmozduláson, amellyel a munkások érdekeit kell érvényesíteni — mondja meggyőződéssel Poljaković Katalin.

A tiltakozók követelései:
1. A gyanús magánosítások bejelentett, állami felülvizsgálásában követeljük a munkásképviselők aktív részvételét. Ennek érdekében a felülvizsgált privatizált vállalatokban olyan munkacsoportokat kell alakítani, amelyek munkájában az illető vállalat munkásainak képviselői is aktívan részt vesznek.

2. Követeljük a gyanús körülmények között privatizált vállalatok jegyzékének kibővítését azokkal a — ma már — magánvállalatokkal, amelyekben a munkások egyértelműen a korrupcióra utalnak.
3. Követeljük, hogy mindazokban a magánosított vállalatokban, ahol az illetékes állami ügynökségek nem reagáltak idejében — habár ez a Privatizációról szóló törvény értelmében kötelességük volt —, a kártérítés mindenekelőtt a termelés felújítása, illetve — ha még folyik — megőrzése legyen.

4. Követeljük a munkások jogainak érvényesítését, bővítését és tiszteletben tartását. Mindenekelőtt azon kismamákét, akik terhességük miatt betegszabadságon vannak, és ezért a magánmunkáltató nem hosszabbítja meg a meghatározott időre szóló munkaszerződésüket.

(Kenderesi Vilmos felvételei)