Nagy Péter hajósszobra. Eredetileg Kolumbusz volt a helyén.

Előre kell bocsátanom, hogy rühellem a turistákat és a turistaviselkedést. Ezért is tekintettem magamra enyhe undorral, ahogy fényképezőgéppel felszerelkezve Istvánnal a Vörös téren sétálgattunk.
Egyébként is sokkoló volt a tajgából három óra alatt egy metropoliszba érkezni. Miközben végigutaztuk a várost a Vnukovo repülőtértől, majd később bejártuk egyes részeit, egyre inkább kikristályosodott bennünk a gondolat, hogy újra kell értékelnünk a felfogásunkat erről a városról, de az országról is. A húsz-harminc évvel ezelőtti sztereotípiákat nyugodtan el lehet felejteni, azokat az időket, amikor még dívott vicceket gyártani az orosz elmaradottságról. Moszkva egy birodalom fővárosa, egy olyan birodalomé, amely magához tért ,,téli álmából”.
Akik arra játszottak, hogy a hidegháború végeztével a megroppantott gerincű orosz medve szép lassan az anarchiába süllyed és periferikus tényezővé válik, miközben a ,,haladó Nyugat” némi anyagi segítség fejében szabadon rabolhatja a nyersanyagokat, s a segélykölcsön mézesmadzaggal sakkban tarthatja - nos, azok óriásit tévedtek. Az évtizedes félvak és kiszámíthatatlan vagdalkozás után Oroszország hideg megfontoltsággal tör céljai felé, és megmutatja mindenkinek...
Talán nem mellékes megjegyezni, hogy Moszkva a föld egyik legdrágább városa - anyagi értelemben. Viszont üdítő felfedezésként hatott, hogy a cigaretta nagyon olcsó, ráadásul az íze is jobb, mint a szerbiaiaké vagy a magyarországiaké. Moszkvának óriási metróhálózata van, s a viteldíj elég olcsó: húsz jegy 260 rubelbe kerül (körülbelül 160 dinárnyiba), és eggyel-eggyel akárhányszor át lehet szállni egyik metróvonalról a másikra. A metróállomások pedig impozánsak: tiszták, nincsenek összefirkálva, gyakran szobrok vagy domborművek díszítik, valamilyen koncepció alapján.
Ami szembeötlő, hogy minden monumentális, miként az egy birodalomhoz illik: minden nagyobb, mint amit mi, kelet-közép-európaiak megszoktunk: az épületek, a reklámplakátok, de még a fekvőrendőrök és a szemaforok is. Az óriásplakátokat figyelve észre kellett vennünk, hogy keményen létezik még az (ön)propaganda. A marketing mellett gyakran botlottunk olyasféle hirdetésekbe, amelyek mondanivalójának lényege: ,,Gyere haditengerésznek, mert az jó!”, ,,Gyere északra, Szibériába, mert az jó!”, ,,Vigyázzunk gyerekeink erkölcsi nevelésére, mert az jó!”. Természetesen, más országokban is létezik ez a jelenség, de Oroszországban, mondani sem kell, nagyobb méreteket ölt.
Az épületeknek az a típusa tette ránk a legnagyobb hatást, mely Sztálin-barokként híresült el. Van vagy hét ilyen monstrum Moszkvában. Ha az ember megpillantja valamelyiket, azonnal az Orwell, 1984, gondolatbűn, inkvizíció szavak jutnak az eszébe. Ezek az épületek belülről túlcicomázottak, inkább emlékeztetnek valami giccses ékszerdobozra, mint egy puritán kaszárnyára. Felépítésükre még Sztálin adott parancsot, és az ő ízlését is tükrözik; a bestialitás mindig is kedvelte a túldíszített, szirupos érzelgősséget. Többek között a Lomonoszov Egyetem főépülete is ilyen stílusban épült. Az egyetemi városban négysávos utakat találunk, és 60 000 termet! Néha szinte agyonnyom bennünket - ,,merjünk kicsik lenni” kelet-európaiakat - a grandiózus látvány.
A Kreml és a Vörös tér - megcsodáltam - számomra inkább egy mézeskalács-világot idézett, bár lehet, hogy csak elvadultam a tajgában, és annakelőtte túl sok szocreált láttam.
A Vörös tér egyik oldalán áll a híres GUM, amely még a szocialista időszakban is nívós bevásárlóközpontnak számított. Háromszor három emeletes, óriási csarnok, ahol a legnagyobb világcégek képviseltetik magukat - főleg ruhanemű és parfüm terén. Sikk itt vásárolni, pedig máshol is meg lehet kapni azokat a termékeket, féláron. Rövid bóklászás után nyugtáztuk, hogy ez nem a mi pénztárcánknak való. Este az épület csillog-villog, égő villanykörték rajzolják meg körvonalait - talán ez volt a leggiccsesebb látvány egész Moszkvában.
Ahogy elnéztem az embereket, nem lehetett nem észrevenni, hogy a moszkvaiak adnak magukra, főleg a hölgyek. Úgy látszik, az ízléses és igényes öltözködés itt alapkövetelmény. Még a hajléktalanok sem járnak rongyokban. Ami számunkra egy kicsit furcsa volt, hogy a különböző ázsiai nációk - afgánok, csecsenek, azerik - között nagyon dívik az aranyfog, valamiféle státusszimbólum lehet.
A végére pedig álljon egy érdekes történet. A várost átszelő Moszkva folyón láthatjuk Nagy Péter cár grandiózus hajós bronzszobrát. A szobrot egy grúz származású művész készítette, Amerika felfedezésének 500. évfordulójára. A központi alak Kolumbusz volt. Ám a szobrot senki sem volt hajlandó megvenni, így a szobrász szépen kicserélte a fejet Nagy Péterére, és Moszkvának ajándékozta.

A moszkvai egy hét gyorsan elrepült, és bármennyire igyekeztünk is, érzésünk szerint csak egy töredékét láttuk Moszkvának.
Az utolsó éjjel Istvánnal a moszkvai Magyar Intézet - ahol a szálláshelyünk volt - udvarán üldögélünk, és csendben iszogatunk. Nem vagyunk túl vidámak, vége a kalandnak... - Az erdőben még a vodkának is jobb az íze... - sóhajt István, majd hozzám fordul: - Mi tetszett jobban, Moszkva vagy az erdő?
Nem sokat gondolkodom a válaszon: - Szép ez a Moszkva, de... az egész eltörpül a tajga szépsége mellett. Egymásra nézünk, vigyorgunk, ki sem kell mondani: Jövőre is jövünk!
(Vége)