Nindzsák a színpadon

Magyar sziget

A nagy fürdetésből még mi sem maradtunk ki

Pacséron július 19-étől 26-áig tartott a MIT-tábor a bácskossuthfalvi Szabadidő-szervezők Egyesülete és az Ady Endre Művelődési Központ szervezésében
Mindössze néhány ismerős arcot láttam. Rájuk is csak futó találkozásokból emlékeztem. Szóval egy teljesen idegen társaságba csöppentem. ISMÉT! Szeretem ezt a kihívást. Mindig könnyen feltalálom magam az ilyen helyzetekben, és ez most sem volt másképp. Sőt, ebbe a táborba úgymond pluszelőtudással érkeztem, hiszen a Téli Ifjúsági Képzésen (TIK) megtudtam, hogy ide általában azok jönnek, akik nagyon kedvesek és akik nyitottak az új kapcsolatok létesítésére. Sajnos csak néhány TIK-es vett részt ebben a táborba, a többiek szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. A szabály szerint ugyanis három tábor közül legfeljebb kettőbe mehetünk rendezőnek vagy csoportvezetőnek.
Úgy terveztem, hogy a Kamasztáborba is elmegyek rendezőnek, de a sors közbeszólt... Maradt hát a MIT-tábor, ahová az öcsém már harmadszor jelentkezett - résztvevőnek. Végül is általa szereztem tudomást erről a nyári szórakozási lehetőségről.
A 20. MIT páratlan élményt nyújtott mind a táborozóknak, mind a vezetőknek. Témája a nindzsakultúra volt, ehhez kellett tehát minden játékot kitalálnunk, magunkat pedig nindzsaöltözetbe bújtatnunk. Minden reggel, míg a gyerekek zümmögésen (oktatáson) voltak, megszólalt az I just came to say hello című zeneszám, hogy gyűlésre hívjon bennünket. Egy elkerített rendezői részen tartottuk az összejövetelt. Ilyenkor vázoltuk fel a napi teendőket: ki mely játékért kezeskedik, a tábor melyik részének a tisztaságáért felel stb. Munka akadt bőven. Ha más nem, akkor felrohantunk a ,,dekorszobá”-ba, és ,,kidekoráltuk' magunkat. Megterveztünk egy jelmezt, vagy kitaláltunk egy díszletet az esti nagyjátékhoz. A dekorszobába belépve óhatatlanul festékes lett még a lábkörmünk is. Nem baj, a jó rendező sosem adja fel, és még Chuck Norrisnál is erősebb! Valóban, az emberpróbáló feladatok nagyon jó csapattá kovácsoltak bennünket. A mai világban furcsának mondható viselkedésmódot tanúsított egymás iránt minden rendező: az első pillanattól kezdve segítettek egymásnak, ha látták, hogy valaki elakad, vagy lassabban halad a munkájával.
Persze voltak pillanatok, amikor már nem bírtuk tovább, és valahogy le kellett vezetnünk a feszültséget. Erre mi sem felelt meg jobban, mint az egymás ugratása: a lüke játékok alól, amelyeket ebből a célból játszottunk, nem lehetett kibújni. Megsértődni pedig egyenesen tilos volt, hiszen ha kapsz, akkor adsz, és a következő pillanatban már lehet, hogy volt is rá esélyed. Ezeket a játékokat persze szigorúan csak a rendezőknek fenntartott külön területen játszhattuk. A gyerekeknek teljesen új dolgokat kellett kitalálnunk, melyekben szintén előfordultak spontán poénkodások, mégis inkább a játékra összpontosítottunk.
Kicsit vicces helyzetet teremtett olykor, hogy három Ákos is volt a rendezői csapatban. Mikor kimondták a nevünket, akkor általában mindannyian felkaptuk a fejünket. Ezért mindhármunknak kitaláltak egy-egy becenevet, melyet csakis a tábor ideje alatt használtunk: Tojás, Vákos és Szaki. Persze nem mindenki volt megelégedve a saját ,,átkeresztelkedésével', de ez van, ezt kell szeretni.
A legjobban a ,,jelszava', a mottója tetszett a tábornak: TILOS PÁNIKOLNI! Bármi történt is - ha éppen eleredt az eső vagy az egyik gyereknek fájni kezdett a feje - nincs gond, mondtuk, az eső majd eláll, az egészségügyi ápolóink pedig azért voltak, hogy ellássák a betegeket. Szerencsénkre azonban egyszer sem esett akkora eső, hogy elmosta volna a tábort, és a beígért viharok is elmaradtak. ,,Valaki odafentről figyel ránk' - mondta az egyik programfelelősünk egy viharveszélyes éjszaka után.
Néha alig aludtunk: őrködtünk a gyerekek sátrai között, mivel a kb. 230 táborlakóért még éjjel is mi feleltünk. Persze váltásban, de az előre megengedett délutáni pihenők valahogy elmaradtak. Én azon csodálkoztam a legjobban, hogy nagyon könnyen kifáradtam, pedig tanév idején igen jól bírom a strapát. Nyilván nem ugyanaz a fáradtsági küszöbe az egész napos tanulásnak és az egész napos rohangálásnak, valamint a példamutató és felelősségteljes viselkedésnek.
Mindezek ellenére a MIT bűvköre engem is magába szippantott, mint az összes többi táborlakót, aki valaha is megfordult ott...