December 10-én az emberi jogok napját ünnepli a világ. 1948-ban ezen a napon az ENSZ közgyűlésén elfogadták az emberi jogokról szóló egyetemes nyilatkozatot. Ennek emlékére 1950. december 4-én az ENSZ Közgyűlés december 10-ét az emberi jogok napjává nyilvánította. A nyilatkozat első cikkelye a következő: minden emberi lény szabadnak születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymás iránt testvéri szellemben kell hogy viseltessenek. Akik nem ismerik a nyilatkozat teljes szövegét, talán csóválják a fejüket. A hetedik cikkely az előbbinél is határozottabban fogalmaz: a törvény előtt mindenki egyenlő és minden megkülönböztetés nélkül joga van a törvény egyenlő védelmére. Mindenkinek joga van egyenlő védelemhez a jelen Nyilatkozatot sértő minden megkülönböztetéssel és minden ilyen megkülönböztetésre irányuló felbujtással szemben.
Majdnem hatvan év telt el az ENSZ közgyűlése és több mint 200 a francia forradalom óta, amikor először fogalmazták meg Európában ezeket a jogokat. Bízzunk benne, hogy nem a nyilatkozat idealisztikus megfogalmazásával van a gond, hanem azzal, hogy az ember még mindig kiskorú az alapvető emberi jogokat illetően.
Mire van jogunk? - kérdeztük olvasóinktól.
TELEKI Júlia óbecsei nyugdíjas:
- Lehet, hogy én ebben a kérdésben szigorúbb vagyok, mint sokan mások. Nem mondhatom azt, hogy Vajdaságban minden rendben van.
Ami számomra a legfájóbb és ami miatt kimondom, hogy az emberi jogokat nem tartják tiszteletben, az a halottainkról való megemlékezés kérdése. Hisz alapvető emberi jogunk, hogy méltóképpen megemlékezhessünk halottainkról. Ez itt, a Vajdaság szívében nem adatott meg mindannyiunknak. Temetőink megbecstelenítése, halottaink meggyalázása, a vagyonelkobzás nem más, mint az alapvető emberi jogok megsértése. Mindaddig, amíg ez így van, mást nem mondhatok, mint hogy Vajdaságban nem tartják tiszteletben az emberi jogokat.
És még nem beszéltem az új Alkotmányról. Az Alkotmány egyértelműen bizonyítja, hogy a nemzeti kisebbséghez tartozókat másodrendű állampolgárnak tartják. Hisz még csak meg sem említik, hogy mi magyarok is itt élünk. ,,Szerbia a szerb nép állama és a többi polgáré.” Azért a mi nemzetünknek neve is van. Nem beszélve a nyelvhasználatról, az írásmódról. Lesz-e jogunk használni a magyar írásmódot, a magyar nyelvet a hivatalokban? Vagy lassan csak baráti körben és a családban beszélhetünk magyarul, hisz a munkahelyeken, a hivatalokban először a szerb ajkú fiatalokat alkalmazzák, akik persze nem tudnak magyarul.
Nem lesz elég meghozni a törvényt, érvényesíteni is kell, és ellenőrizni, hogy betartják-e.
Az egy kicsit tőlünk is függ, hogy élünk-e a jogainkkal, ha lesznek, és szóvá tesszük-e, ha úgy érezzük, hogy csorbítva vannak. Ez nemcsak politikusaink kötelessége, hanem mindannyiunké.
Ki merjük-e mondani az igazságot, vagy mindenbe beletörődünk?
Én kimondtam az igazságot.
KISS Rudolf emberi jogi aktivista, Szenttamás:
- Az emberi jogi aktivista legfontosabb feladata, hogy minden lehetséges demokratikus eszközzel küzdjön az emberi, kisebbségi jogok megsértése ellen, de ugyanakkor harcoljon is az emberi, kisebbségi jogok minél nagyobb fokú érvényesítéséért. Sajnos, azt kell mondanom, hogy nálunk bőven akad tennivaló ezen a téren, a demokrácia ugyanis még gyerekcipőben jár Szerbiában. Persze, a demokrácia kialakulása egy hosszabb folyamat, ez jórészt a szerb állam felelőssége, de mi is jelentős szerepet játszunk ebben a folyamatban, annak ellenére, hogy nem vagyunk tudatában ennek. A magyar érdekképviseletet is felelősség terheli, mert az elmúlt tizenöt év alatt nem sikerült olyan intézményeket létrehozni, amelyek jobb életfeltételeket biztosítanának az itt élő magyarságnak.
Ezen a magatartáson sürgősen változtatnunk kell, ha egyenrangú és egyenjogú polgáraivá kívánunk válni ennek az országnak. Legelső lépésként talán ott kellene kezdenünk, hogy felfedjük és orvosolni próbáljuk azokat az apró mulasztásokat, amelyeket az elmúlt évtizedek társadalmi gyakorlatából kifolyólag követünk el. Gondolok itt az olyan, nem is annyira jelentéktelen apróságokra, mint hogy elkezdünk anyanyelvünkön is köszönni a boltban, a közhivatalokban (természetesen azokon a településeken, ahol magyarok is élnek), a bíróságon megköveteljük az anyanyelven való kommunikálás lehetővé tételét, kétnyelvű cégtáblát helyezünk ki, vagy ha nemzeti alapon sértegetnek bennünket, elmegyünk és feljelentést teszünk a rendőrségen vagy az ügyészségen stb. Mindezekhez jogunk van, de hangsúlyozom, hogy az állam csak egy bizonyos keretet biztosít a jogok gyakorlására és nagyon sok múlik a mi hozzáállásunkon is.
SZABÓ Julianna zombori nyugdíjas:
- Sajnos, azt kell mondanom, hogy sem Vajdaságban, sem Szerbiában nem tartják kellőképpen tiszteletben az emberi jogokat. Papíron a vajdasági kisebbségeknek, köztük a magyaroknak is, minden alapvető emberi joguk megvan, érvényesítésükben azonban jelentős hiányosságok tapasztalhatók. Amíg Vajdaságban verik a kisebbségeket - igaz, hogy az utóbbi időben egyre ritkábbak ezek az atrocitások -, amíg nem használhatjuk anyanyelvünket minden közintézményben, amíg megkülönböztetnek bennünket, csak azért, mert magyarul szólalunk meg nyilvános helyeken, addig azt kell mondanom, hogy a gyakorlatban nincsenek meg az alapvető emberi jogaink. Optimista vagyok, s remélem, hogy politikusaink előbb-utóbb segítenek e probléma megoldásában.