Mindenkinek legyen helye az írók asztalánál
FARKAS Zsuzsa, KOVÁCS Nándor
2012.09.12.
LXVII. évf. 37. szám
Mindenkinek legyen helye az írók asztalánál

Szép számú, különféle korosztályhoz és más-más irodalmi „szekértábor”-hoz tartozó író
részvételével megtartották a 60. Kanizsai Írótábort

Az alapítók népkerti emléktáblájának megkoszorúzásával vette kezdetét szerdán, szeptember 5-én a 60. írótábor Magyarkanizsán. Ünnepi köszöntőt Várkonyi Zsolt, a Magyar Nemzeti Tanács közigazgatási hivatalának vezetője mondott.

— Ma is vannak megválaszolatlan kérdések, feltáratlan témakörök, amelyek hasznosak lehetnek mind az alkotó, mind a magyar közösség jelene szempontjából, éppen ezért a rendezvény léte elvitathatatlan — jegyezte meg, majd elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Tanács 2010-ben a kiemelt vajdasági magyar hivatásos rendezvények közé sorolta. A koszorúzás után az írók, költők, szerkesztők és irodalomtörténészek a városháza előtti parkba vonultak Konc István és Dobó Tihamér szobrához, s ott dr. Bányai János nyugalmazott egyetemi tanár, a szervezőbizottság elnöke megnyitotta Dormán László nagyméretű, fekete-fehér technikával az egykori írótáborok részvevőiről készült fotóinak kiállítását, és egyben a hatvanadik írótábort.
— A 60 éves írótábor a vajdasági magyar írók, a hazai meg a magyarországi írók tábora, ahol nemcsak egymással találkoznak, hanem a várossal, a városlakókkal, a Tiszával, a felnőttekkel és a gyerekekkel. Az írótábor tehát már a kezdet kezdetén nyitott volt mind a világ, mind az ország felé és ezt a nyitottságot a mai napig megtartotta. Fő célja a beszélgetés volt, amely nélkülözhetetlen feltétele az életünknek. A hatvanadik írótábor is a találkozást, a beszélgetést, a megérzést a másik ember megismerésére való törekvést szolgálja — emelte ki a szervezőbizottság elnöke. Mint mondta, Dormán László írótábori fotóinak kiállítása a rendezvény megnyitójának fénypontja. A fényképek a testnyelvi szavakat, a pillantást, a „pillangószárny-összecsapódás pillanatának” töredékét, a kézmozdulatokat és az arcjátékot rögzítik és teszik egyben élővé is. A fotók az írótábor történetét mondják el, éppen ezért ideje lenne az írótábor monográfiáját is elkészíteni, hiszen a hat évtized egyúttal a vajdasági magyar irodalom hatvan évének története is.

Dormán László rövid tárlatvezetőjében elmondta, hogy az egykori Képes Ifjúság fotóriportereként járt a Tisza-parti írótáborban, ahol együtt volt író, vezérigazgató, szerkesztő, cenzor, de még a mindig mindenre figyelő besúgó is, így a képeken ők is jelen vannak. Mivel azonban nálunk még nem nyilvánosak a rendőrségi akták, így a képek szemlélőinek kell eldönteniük, hogy ki kicsoda.

Csütörtökön és pénteken Szemtől szemben címmel a Tisza-parti Balkán vendéglő teraszán Németh Ferenc, a Fórum igazgatója vezetésével szerkesztők (Fórum, zEtna munkatársai) és írók beszéltek a legújabb és készülő műveikről, majd pedig arról folyt a szó, hogy milyen írótáborra is van szükség. A részvevők emlékeztek az eddigi táborokra, s dr. Várady Tibor felolvasta a Svédországban élő Domonkos Istvánnak a tábor részvevőihez küldött, Üdvözlet című versét, Jódal Rózsa a személyes találkozások varázsáról szólt, Gobby Fehér Gyula pedig arra a kérdésre keresett választ, hogy mit lehetne tenni napjainkban a vajdasági magyar irodalom jobbításáért, hiszen nyilvánvaló, hogy egyfajta „uram-bátyám” hangulat uralkodott el a kiadóházakban, az is tudott dolog, hogy milyen körülmények között, milyen feltételekkel szerzik meg a kiadáshoz szükséges pénzeket, s nem mindig a legjobb művek megjelentetésére kerül sor. Egy évtizede nincs rendes kritika sem, véli Gobby Fehér, amely őszintén mérlegelné a művek értékeit és hibáit. Jung Károly megjegyezte, hogy ő a 80-as évek vége felé járt itt legutóbb, íróként ugyanis nem hívták meg a szervezők. Reméli, mondta, hogy a „turulos korszak” elmúlt, hogy a jövőben másfajta irodalomszemlélet fog itt érvényesülni, illetve másfajta szemlélet is helyet kap. A tábort mindenképpen fönn kell tartani, de minden korosztály számára, hiszen a fiatalok lesznek azok, akik majd továbbviszik. Ladik Katalin szintén úgy vélte, a kizárólagosság nem vezet jóra, és hogy a kitágított horizont jót tenne az egész vajdasági magyar szellemi életnek. Dr. Bányai János az írótáborral kapcsolatos első saját élményét mondta el, a nagy öregekkel való találkozását, majd vitába szállt Gobby Fehér Gyulával: igenis vannak kritikusaink, mondta, s hogy a mércéik különbözőek, az természetes. Ahhoz kell tartanunk magunkat, hogy a kritikusi ítélet mindig valaminek a nevében hangzik el, és ha egy elsőkötetes költő művéről a kritikus rendkívül pozitív kritikát mond, az nem jelenti azt, hogy feladta volna a mércéit, hanem hogy mindenképpen támogatni kell azokat, akik ebben a világban írásra adták a fejüket. „Azt hiszem, hogy a megértő kritika az, amely segíthet az írónak a munkájában”, mondta. Dr Gerold László szerint nincs igazán jó könyvterjesztésünk, pedig ez alapfeltétele annak, hogy az irodalmi életünk dinamikus legyen. A „kutya sem ugatja meg” a megjelent könyveket, márpedig az irodalmi élet legnagyobb veszélye a közöny. Beszédes István úgy vélte, hogy az írótábor a találkozások tere, s asztalának jó nagynak kell lennie, hogy mindenki odaférhessen melléje. Ifj. Virág Gábor megjegyezte: „Annak ellenére, hogy különböző szekértáborokhoz tartozunk, azért mégis ugyanazt a szekeret toljuk”. Lovas Ildikó megköszönte dr. Bányai Jánosnak, Faragó Kornéliának és Dormán Lászlónak a jubileumi tábor megszervezéséhez nyújtott segítségét, és kifejtette nézetét, hogy az volna jó, ha a kanizsai írótáborba mindenki eljönne. Kiemelte: Dudás Károlynak is itt kellene lennie, s itt elmondania a véleményét, nem pedig hiúságtól vezérelve előbb, a médián keresztül. Nem lehet mindent a 90-es évekre fogni, és kitörölni a 80-as éveket, hiszen a fotók is bizonyítják, hogy az írók egykor együtt voltak... Sándor Zoltán az olvasókkal való szorosabb kapcsolatot hiányolta, s kevesellte a megjelentetett könyvek 200-300-as példányszámát. Bogdán József kifejtette: mivel az írók általában magányos emberek, oly jó találkozni, s nem volna szabad megsértődnie senkinek semmiért. Verebes Ernő szerint az írótábor a tudatos gondolkodás tábora, s ha ez az esztétikumban nyilvánul meg, az az egyetemességet föltételezi. Értékekről kellene beszélgetni, és arról, hogy miért szakadt meg az írók közötti párbeszéd annyi év után.

Pénteken Írótáborok, szellemi táborok címmel a Híd köré tömörülő fiatal alkotók mutatkoztak be, majd pedig a műfordítás és az irodalom témája szerepelt napirenden. Végül pedig bemutatták Csubrilo Zoltánnak az írótáborokról készült dokumentumfilmjét. Akárcsak csütörtökön, pénteken is több író—olvasó találkozót tartottak, szombaton a piacon találkoztak az írók olvasóikkal, majd átadták Dormán Lásznónak a Vándorkulacs díjat, s ezzel véget ért a rendezvény.

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..