- Szalai Atttila karikatúrája

Itt a nyár, a nyaralás, a kikapcsolódás ideje. Sajnos, mai világunkban egyre kevesebben engedhetik meg maguknak az önfeledt pihenést, hiszen a családok nagy részét a mindennapi megélhetési problémák őrlik fel. A munkanélküliség, a kilátástalanság, az alacsony fizetések és a magas árak miatt az emberek nagy része máról holnapra él, egyesek valódi túlélőművészeknek is tekinthetők, ahogy elsejétől a hónap végéig megélnek a szégyenletesen alacsony jövedelmükből. Miből él? - kérdeztük héten Olvasóinkat.
VARGA György hajdújárási nyugdíjas:
- Erre a kérdésre nagyon sokféle válasz adható. A megélhetési lehetőségek nagyon különbözőek. A nyugdíjas a kevéske nyugdíjra panaszkodik, a termelő az alacsony felvásárlási árakra, a vásárló pedig a drágaságra, a magas árakra, ami igaz is, hiszen napról napra pár dinárral emelik a legtöbb termék árát. Hogy meddig és mire fel, azt nem lehet tudni. A deviza értéke ingázik, ha feljebb megy, akkor azért drágítanak az üzletek, ha lejjebb, akkor meg azért. Indokot mindig találnak. A nyugdíjasok legalább nyolcvan százalékának a létminimum alatti a járandósága, amiből nehéz megélniük. Az alacsony jövedelmet valamiből pótolniuk kell, szinte mindenki foglalkozik valamilyen kiegészítő tevékenységgel, pótmunkával. Aki 70-80 000 dináros nyugdíjjal rendelkezik, az középszinten másodmagával meg tud élni, de aki tizennéhányezer dináros nyugdíjat kap, s ráadásul még az egészsége sem engedi, hogy jövedelmét valamivel kiegészítse, ott már komoly problémák merülnek fel. Ők hozzátartozóikhoz fordulhatnak segítségül, de az sem ritka eset, hogy a nyugdíjas segíti a családot, mivel a fiatalok nem kapnak munkát. Óriási problémát jelent a munkanélküliség. Akiknek mindezzel törődniük kellene, hiszen ezért vannak fizetve, ők a fülük botját sem mozdítják a munkahelyteremtés érdekében. Időben felveszik a fizetésüket, s úgy vannak vele, hogy a polgárok találják fel magukat valahogy. Nagyon nehéz a megélhetés. Szép dolog az optimizmus, de én már nem tudok az lenni, ebből az áldatlan állapotból a közeljövőben nem látok kiutat. Az Európai Unióhoz való csatlakozással sem lesz jobb, sőt talán még rosszabb is lesz, hiszen olyan törvények lépnek majd hatályba, amit itt még nehéz lesz betartatni. Most még lehet egy kis mellékmunkával, kiegészítő tevékenységgel foglalkozni, de mindez a csatlakozás után fokozatosan megszűnik. A munkanélküliség következtében a fiatalok még meg sem tanultak dolgozni. A huszonévesek nagy része nem tudja, mit jelent reggel fél ötkor kelni, elmenni a munkahelyre, s délután háromkor hazaérni, azaz ledolgozni becsületesen a nyolc órát. Nem próbálták még ki, mivel nem volt rá alkalmuk. Mi régen a nyolc osztály után vagy magasabb iskolába, vagy inasiskolába mentünk, ami után azonnal munkába állhattunk. Ma ez nem így van, s generációknak kell elmúlniuk, mire minden visszarendeződik valamelyest a régi kerékvágásba.
KOVÁCS János királyhalmi magántermelő:
- Összetett a kérdés, de egy biztos: nem abból élünk, amit a politikusok ígértek a választások előtt. Úgy rémlik, hogy svájci életszínvonallal ámítottak bennünket, de európai Szabadkára, európai Vajdaságra is emlékszem. Az ígéreteknek ötven százaléka teljesült, mert az árak nagy része még az európainál is magasabb. Németországban például olcsóbb a benzin, mint nálunk. Jóformán semmit sem érdemes kivinni a hazalátogató vendégmunkásoknak, mivel a termékek itt sem olcsóbbak. A nyugati polgárok szörnyülködnek, amikor megmondjuk mennyi a jövedelmünk, s azonnal mellünknek szegezik a kérdést: hogy lehet ebből megélni? Megélni sehogy, csak tengődni lehet belőle. A vajdasági nép nem kapott rá a szociális segélyre olymértékben, ahogyan a Dunán túliak. Az egyik vállalkozó panaszkodott, hogy nehéz munkást találnia az utak széleinek karbantartására. De miért is jönnének az emberek dolgozni, amikor 16 000 dinár szociális segélyt kapnak, amiért dolgozni sem kell, ha dolgoznának akkor pedig a legtöbb helyen 20 000 dinárt kapnának. Nagy gond, hogy a magánosítás abba az irányba tolódott, ahol jelenleg is tart. Egyesek hatalmas darab földeket szedtek össze, a gépeket is bitorolják, az itteni népnek viszont nem jut belőle semmi. Elviszik a terményt, a munkánk nem kell, így a megélhetési szint nagyon alacsonyra süllyed. Tartalékainkat, ha ugyan voltak, szépen lassan feléljük, előre tervezni nem lehet, nyugdíjra nem számíthat az ember, így nem tudom mi is lesz. Nagy probléma, hogy a mezőgazdasággal olyan valaki foglalkozik, akinek nem sok köze van hozzá és tapasztalattal sem rendelkezik. Sajnálom azokat a fiatalokat, akik tanulnak. Persze, jó minél többet tudni, de kérdés, a megszerzett tudást mikor használhatják fel? A szülő pénzét elviszi az iskoláztatás, a fiatal munkájára pedig senki sem tart igényt. Ebben az országban, sajnos nincs szükség gondolkodó emberekre. Itt olyan emberek kellenek, akik bedőlnek, hallgatnak és bólogatnak.
JANKOVICS Tamás kispiaci magántermelő:
- Mezőgazdaságból élünk, almát és konyhakerti növényeket termelünk, így ebből élünk. Ebben az évben elég nehéz a dolgunk, mivel nagyon sokat kell locsolnunk. Mindez mellett a gyümölcs ültetvényeket nem támogatja a minisztérium, pedig nagy szükség lenne rá, mert a fenntartása óriási befektetéseket igényel. Mindent összevetve nagyon nehéz megvédeni a termést, és az eladás sincs biztosítva.
GABNAI Csaba hajdújárási munkás:
- Sajnos, idén a tavalyinál is sokkal rosszabbul élünk. A kormány az ígérte, hogy a lecsúszott munkásosztály megsegítése érdekében olcsóbb lesz az élelmiszer, ehelyett azonban többet kell fizetnünk érte, mint korábban. A fiatalok nehezen, sőt egyáltalán nem jutnak munkához, így otthon kallódnak. Rengeteg főiskolai és egyetemi oklevéllel rendelkező egyén is ilyen helyzetben van, nagy részük a jobb megélhetés reményében elhagyja az országot, a kormány pedig csodálkozik, hogy miért is. A szakszervezet padlón van, a munkások jogait senki sem védi. Az Európai Unió sürgeti az ország felzárkózását, de ahhoz még sok víznek kell lefolynia a Dunán. A politikusok nem igazán törődnek a néppel, főleg saját érdekeiket tartják szem előtt. Látom a fényt az alagút végén, ami kivezet ebből a helyzetből, de egyúttal ebből az országból is, azt pedig úgy hívják, hogy államhatár.