Az ovisok gondolkodását jól ábrázolják az úgynevezett mintha játékok, amikor például játék közben a lepedő fátyollá válik, a botból pedig lovacska vagy puska lesz. Ezért az óvodásoknak még hatalmas élmény a csoda megélése, izgatottan készítik a kívánságlistákat, rajzokat a Jézuskának. A kisiskolásoknál ez már nagyobb kihívás, hiszen árgus szemmel figyelik minden mozdulatunkat, és a logika síkján már kérdezősködnek arról, hogyan kerülhetett a nagyszülők mikuláscsomagja korábban/később a csizmába. A nagyobb gyerekek pedig már elküldik a vágyott tárgyak, élmények linkjét nekünk… Tehát mindenki máshol tart ennek feldolgozásában, megélésében, mi pedig minden igyekezetünkkel megpróbáljuk fenntartani a varázslat és a hit erejét.

Persze a karácsonyról mindenki mást mond, annak tükrében, hogy milyen társadalmi, kulturális vagy éppen vallási kontextusban élünk, vagy mit érzünk magunkhoz közel. Akkor tudunk szülőként hitelesek lenni, ha megvannak a saját válaszaink, melyeket továbbadunk a gyerekeinknek.

Advent idején már készülődhetünk, lelkileg támogathatjuk egymást, amit az imádkozás, a dalok éneklése, a gyertya meggyújtása, a csillagszóró szikrái még meghittebbé tehetnek. Van, akinek a nyugalmat — a gazdasági nehézségek közepette — éppen a drága ajándékok megvásárlása adja meg, mások a rég látott rokonok hazaérkezésétől oldódnak fel. De sajnos vannak gyerekek, akiknek a fizikai szükségletük is hiányt szenved, ők valóban kenyérben mérik a csodát.

A legkisebbek még a mesék varázslatos birodalmában és a mágikus gondolkodás boldog tudatában élnek, csak hat—nyolc éves koruk körül kezd kialakulni a realitásérzékük. Ám legalább az iskoláskor kezdetéig szükségük van ezekre az élményekre a harmonikus fejlődés érdekében. Általában nem egyik napról a másikra derül ki az igazság. Gyakran a kicsik sokkal tovább belemennek a játékba, és úgy tesznek, mintha hinnének a Jézuskában, pedig már tudják, illetve sejtik, hogy talán másképp van.

A mágikus gondolkodás az énközpontú gondolkodással még kézen fogva jár. Mégsem ajánlatos azzal hitegetni a kicsiket, hogy csak akkor kapnak ajándékot, ha jók lesznek, hiszen a jóság fogalma nagyon elvont az ekkora gyermekeknek, és nem tudják majd, pontosan mit várnak el tőlük. Ne tegyük hát szorongatóvá a karácsonyvárást ezeknek a csöppségeknek, még akkor sem, ha néha valóban nehezen jutunk velük egyről a kettőre. Helyette készüljünk velük együtt, díszítsünk, süssünk, teremtsünk ünnepi hangulatot.

A kisiskolásokat már sok kortárshatás éri, és sokszor örömmel leplezik le a szülők „csodáit”, amit gyakran kontroll és gyanakvó kérdések követnek. Ami fontos, hogy soha ne tegyük nevetség tárgyává gyermekeinket, amikor a felismerés, leleplezés útján haladnak. Törekedjünk olyan bizalmi légkör kialakítására otthon, amelyben mernek kérdezni. A kérdéseiket pedig vegyük komolyan, és válaszoljuk meg őket. Így nem csalódnak majd bennünk, vagy nem neheztelnek ránk, amiért évekig mást mondtunk. Az idősebb fiamnál ez valahol az ötödik osztályig eltartott, amikor a nagymamát a spájzban sarokba szorítva megkérdezte: ugye, ti teszitek oda az ajándékokat a fa alá? A nagymama bölcsessége persze itt is megmutatkozott, hiszen nemes egyszerűséggel csak annyit válaszolt: te miben hiszel? Van, ahol a kezdetektől egyértelmű a gyerekek számára, hogy a szülőktől kapják az ajándékokat, máshol a leleplezés pillanatáig várnak ezzel a magyarázattal, és vannak családok, melyekben nincs egy éles határ aközött, hogy hiszünk vagy már nem hiszünk a Jézuskában.

A kamaszokkal — akik közül többen a hátuk közepére kívánják a családi hercehurcát, technikai nevén a karácsonyt — érdemes előre megbeszélni, mit vár el tőlük a család, miben kellene részt venniük, mi az, amiben ők dönthetnek, mikor mondhatnak nemet, és alakíthatják szabadon az idejüket.

A gyerekeknek a karácsonyhoz kapcsolódó családi rituálé, szokásrendszer biztonságot nyújt: ahogy nőnek, mind inkább részt tudnak venni annak kialakításában. Az évről évre ismétlődő családi és ünnepi hagyományok erősítik bennük a biztonságérzetet, a csoda megélése pedig fontos szerepet tölt be értelmi és érzelmi fejlődésükben egyaránt. Olykor a karácsonyi filmek közös megnézése, a sütemények vagy a szaloncukor majszolása éppen olyan fontos lehet, akárcsak az előkészületekbe való bevonás. Mi például szívesen sütünk nagy mennyiségben mézeskalácsot, mellyel utána a gyerekek az osztálytársaikat is megkínálják, egyúttal kevesebb energiát fektetünk a karácsonyi díszítésbe, és nem minden évben készülnek karácsonyi fotók sem a családról — valahogy nálunk ennyi fér bele. És talán nem is baj, ha mindenki felismeri a saját korlátait, és egyszerűen elfogadja őket.

Ne feledjük, a karácsonyi emlékek között ritkán szerepelnek a korábban kapott ajándékok, viszont lehet köztük sok olyan esemény, élmény, amelyre mi magunk talán nem is gondolnánk. Ezért adjuk a gyermekeknek ajándékba az időnket, vagy teremtsünk új hagyományt, szokásokat, szervezzünk egy játéknapot vagy egy sétát a kivilágított városban. Úgy hiszem, az ünnepvárás vagy Jézus eljövetelének öröme, a készülődés, a meghitt együttlét a családdal és a szeretteinkkel, az egymás felé fordulás, a csoda várása mind-mind felülmúlhatatlan jelentőségű és életre szóló élményekkel gazdagítja a gyermekkort.