Halálra röhögnénk magunkat annak a fizetett politikai hirdetésnek az olvastán, amely a Magyar Szó december 29-30-ai számában jelent meg, s amelyet huszonegy magát vajdasági magyar értelmiséginek valló egyén írt alá, ha ebben a balkáni sötétségben rekedt országmaradékban nem volna ilyen tragikus, már-már kilátástalan a helyzetünk. Így inkább sírni támad kedve az embernek, meg káromkodni. Esetleg elgondolkodni azon, hogy milyen mélyre süllyedhet a hatalom céljai elérése érdekében, s milyen mélyre süllyedhetnek emberek, akiket gátlástalanul használ ez a hatalom. Akiket minden időben megtalál és felsorakoztat maga mellé: gondoljunk csak a Molnár József nevével fémjelzett Magyarok hazájukért, Jugoszláviáért stb. elnevezésű díszes társaságra, Savović Margitra, Vlaovics Józsefre vagy Fekete Elvirára...
Mert ugyan szíve joga, demokratikus lehetősége mindenkinek, hogy választások idején arra szavazzon, akire akar, akit a saját, esetleg közössége boldogulása érdekében a legmegfelelőbbnek tart, ám arra nincs erkölcsi fedezete, hogy egy végveszélyben levő, megmaradásáért, felemelkedéséért küzdő, összekapaszkodó nemzeti közösség stratégiáját, elképzeléseit, vágyait megtorpedózza, esélyeit rontsa. Még ha nagyon jól megfizetik, megjutalmazzák érte, akkor sincs... Esetünkben többek között azért nincs, mert a badarságoktól ordító kampányszöveget aláírók többsége sohasem volt igazán tagja ennek a nemzeti közösségnek, nem vett részt küzdelmeiben, nem élte meg a kisebbségi lét számtalan megpróbáltatását, nem szenvedte el azokat a megaláztatásokat, amelyeket mi keservesen elszenvedtünk...
Szerencsére annyi sebből vérzik, annyi sületlenségtől hemzsegő ez az eredetileg nyilván ,,államnyelven' íródott politikai hirdetés, hogy normális magyar ember nem ül fel neki - tehát nem éri el a kieszelői által remélt hatást. Különösen az a kitétele tetszik nekem, hogy ,,kizárólag Boris Tadić személye szavatolja, hogy egy napon a szerb ajkú politikusok is magyarul értekezhetnek velünk'. Nos hát Boris Tadić köztársasági elnök épp a közelmúltban, a szeretet ünnepén itt Szabadkán adta ékes tanúbizonyságát annak, hogy mennyire kedvel bennünket magyarokat, s mennyire kész ,,magyarul értekezni' velünk, amikor kijelentette: szokatlannak tartja, hogy egy etnikai közösség saját jelöltet állít az elnökválasztáson, s lúdbőrözik a gondolattól, hogy Szerbiának az elnöke akár egy magyar ember is lehet..
De hát korábban is, számtalan alkalommal becsapott bennünket, hatalmon levő pártja és jómaga is semmibe vette nemzeti közösségünk jogos követeléseit, javaslatait, megfeledkezve róla, hogy éppen a kisebbségek szavazataival - köztük a magyarokéval - lett Szerbia elnöke. Hasonlóképpen viselkedett, mint ellenlábasa, Vojislav Koštunica, akit a ,,rendszerváltás'-kor - emlékszünk még rá? - szintén mi segítettünk hatalomra. A délvidéki magyarok nagyon jól tudják, megtanulták azt, amit a kampánylevél aláírói képtelenek felfogni: az egyik kutya, a másik eb, s a két rossz ,,demokrata' közül mi mindig csak a kevésbé rosszat választhatjuk...
Hát ezért állított a délvidéki magyarság Pásztor István személyében saját elnökjelöltet. Hát ezért annyira fontos, hogy minél többen felsorakozzunk mögötte, hogy jelezzük: vagyunk még, súlyunk van ebben a szerencsétlen országtöredékben, mégpedig nem is akármilyen súlyunk... S a sok tízezer szavazat birtokában aztán az elnökválasztás sorsdöntő második fordulójában annak a valóban demokratikus jelöltnek adjuk a támogatásunkat, azzal kötünk írásos garanciákkal kibiztosított szövetséget, aki magáévá teszi a délvidéki magyarság alapvető törekvéseit. Mert eddig a szavazatainkat, a hatalomra segítő támogatásunkat mindig a semmiért cserébe adtuk...
Hát ezért annyira fontos nekünk a délvidéki magyarság közös sikere ezen az elnökválasztáson, ezért annyira fontos a Magyar Koalíció jelöltjének minél jobb eredménye. Ezt próbálja elgáncsolni, esélyeinket csökkenteni a huszonegyek csatasorba állítása. Bízunk benne: egészen sikertelenül. Hiszen a magyarokon kívül immár több Szerbiában élő nemzeti közösség tagjai is támogatják Pásztor Istvánt, s a szerbség körében is mind számosabban vannak olyanok, akik annak a véleményüknek adnak hangot, hogy ,,a jól ismert, félig írástudatlan, nacionalista, kulturálatlan jelöltek mellett legjobb lenne, ha magyart választanánk Szerbia elnökének'. S még egy vélemény a B92 internetes oldaláról: ,,Mindenképpen Pásztorra fogok szavazni, akinek a jelöltsége több szempontból is jelentőséggel bír a szerbiai demokrácia számára. Mivel hiszek a polgári államban, és tisztelem a tanult és kimagasló embereket, Pásztor a legjobb jelölt. És ki tudja, talán a demokrácia első próbaköve éppen az, hogy nem a többség uralmáról, hanem a kisebbség védelméről szól.” (Blok 70 jelige)
Mindezek tükrében még szánalmasabbnak és álságosabbnak tűnik Boris Tadić lúdbőrözése Pásztor István jelölése kapcsán, meg persze a huszonegyek gáncsolási próbálkozása.
Mindezek tudatában pedig mi azt mondhatjuk: fel a fejjel, délvidéki magyarok - van remény!