
A magyarországi Metamorphoses Meseterápiás Egyesület és a ludasi Ludas Matyi Művelődési Egyesület szervezésében az idén immár ötödik alkalommal tartják meg a Mesék Éjszakája elnevezésű rendezvényt. A programba az idén Vajdaság, azon belül Ludas is bekapcsolódik, és első alkalommal lesz hallható élőszavas mesemondás, mely hagyományőrző és közösségi élmény is.
Ricz Dencs Tünde meseterápiás szakember a Metamorphoses Meseterápiás Egyesület tagjaként a ludasi esemény fő szervezője. Már három alkalommal vett részt mesélőként Budapesten a Mesék Éjszakáján.
— A Mesék Éjszakájának az a célja, hogy visszaidézzük a régmúlt időknek azt az élményét, amikor az emberek leültek mesét hallgatni. Úgy gondolom, hogy a meséknek nemcsak a gyerekszobákban, hanem a felnőttek körében is van helyük. Tudjuk, hogy régen a mesélés és a mesehallgatás közben az emberek dolgoztak, és igaz, hogy mi nem fogunk közben dolgozni, de a történeteket, a tudást át tudjuk adni a mesék által. A rendezvénynek az is célja, hogy közösségi élményt hozzunk létre, úgy legyünk együtt, hogy az elmondott történetek összekötnek minket, méghozzá a digitális eszközök teljes kizárásával. A közösen meghallgatott történeteken lehet sírni, nevetni, szurkolni a szereplőknek, és közben a mi belső tartalmainkra is tudnak ezek a történetek rezonálni. Ludason nagy hagyománya van a mesemondásnak, és igazi különlegesség az, hogy a már elhunyt férfi mesefa, Laci bácsi unokája is mesél a résztvevőknek, egy ludasi mesét fogunk hallani tőle. Tizennégy mesét fogunk meghallgatni a tábortűz és a bodzaszörpözés mellett. Sok szeretettel várunk mindenkit — invitálja olvasóinkat Ricz Dencs Tünde.
A ludasi eseményt a kerékpáros-pihenőhelyen, a Ludasi sor 26. alatt tartják meg pénteken, vagyis június 16-án, 20 órakor.