Megtelt a nézőtér pénteken Magyarkanizsán a Művészetek Házában, mintegy háromszáz ember hallgatta áhítatos figyelemmel Müller Péternek, a neves és egyre nagyobb népszerűséget élvező magyarországi írónak, gondolkodónak az előadását. Amelynek célja nem más volt, mint az, hogy önismeretre tanítson, ,,az embert élni segítse és a sorsába beavassa". Hogy rányissa a szemünket a harmónia megtalálásának lehetőségére, amihez viszont nem könnyű megszerezni a bölcsességet. A két kérdező: Kanyó Zoltán és Bicskei Zoltán által irányított beszélgetésből, valamint a nézők kérdéseire adott válaszokból a következőket tartjuk érdemesnek összefoglalni olvasóinknak.
Egy őrült világban élünk, nehéz sorscsatát vív minden felnőtt ember. A világ elvesztette az otthon jellegét, a biztonságot, a melegséget. Mindenki a pénz után rohan, az anyagiakra helyezi a hangsúlyt és a spirituális kiteljesedésünket elhanyagoljuk. A jó párkapcsolat - ami az ember egyik legfontosabb szükséglete - nagyon ritka. Nehéz megtalálni a párunkat. Ehhez előbb el kell jutnunk annak belátásáig, hogy a legjobb barátom én magam vagyok. Miután kellő mértékben naponta dolgozunk önmagunkon, alkalmassá válunk arra, hogy a párkapcsolatunkat ne rontsuk el. Magától értetődő, hogy mi a világ romlásának nemcsak szenvedő alanyai, hanem tettesei is vagyunk. Alapvető tévedés azt mondani, hogy ,,én magam rendben vagyok, a többiek, a világ viszont nem".
Mégis: hogy lehetünk otthon a világban?
A ma embere képtelen a szeretetre, jóllehet mindenki a lelke mélyén arra szomjazik igazán, s szenved a hiánya miatt. A szeretetlenség világjelenség. A lehető legnehezebb létrehozni egy olyan egymást becsülő, melegséget sugárzó közösséget, amelyben élni jó, ami ,,otthon". Úgy nem lehet szeretni, ha nem leszünk egy kicsit a másik, ha nem adom oda magam a másiknak, ha nem fogadom el őt előítéletek nélkül olyannak, amilyen. Ehhez krisztusi szellemiség kell. Krisztus totálisan szeretett, ha tudta is, hogy Péter elárulja. A szeretet útján járva juthatunk el a teljes önismeretig. A legintenzívebb szeretet és a halál lényege valójában ugyanaz. Amikor az ember ,,elveszik" a másikban. Amikor az önző Egónk feloldódik. Mint a vízcsepp a tengerben. Minden mély szeretetélményben ott az áldozat.
A 6000 éves kínai bölcselet szerint - amelyre a Mesternek a sok ezer ember által használt Jóskönyve épült, s amelybe húsz év munkáját fektette bele - mindenki életében stációk vannak, amelyeken kikerülhetetlenül át kell esnie. Váltakoznak a nehéz és a fényes időszakok, de tudni kell, hogy semmi sem örök, minden változik, elhal és újjáéled. Lelkünk legmélyén valamennyien boldogok, halhatatlanok vagyunk, nem félünk, és szeretünk. A művészet mágiája valójában abból áll, hogy kihozza az emberből azt, ami a lelke legmélyén el van rejtve. Erre képes a zene, a költemény... A tiszta gyermeklélek szabadon lebeg, boldog. Felnőttként viszont önösek, önzőek leszünk, a ráció és a logika szerint élünk, ezért van az, hogy a modern emberiség viszonylag okos, de nem bölcs. Ha jól öregszünk meg, akkor feladjuk a racionalitásunkat, a bölcsesség felé megyünk, vállalva azt, hogy nem okosnak tartanak bennünket, hanem idealistának. De ez a boldogság, a beteljesülés útja.
A konfliktushelyzeteket csakis szeretettel lehet megoldani. Szabadság nélkül viszont nem létezik szeretet. A nagy aikido-mesterek tudják, hogy az ellenfelet, sőt az agresszort is szeretni kell, s nem a megsemmisítésére kell törekedni, hanem a megváltására. Az agresszióra agresszióval válaszolni csak pillanatnyilag lehet hatásos, maga az agresszió viszont továbbterjed.
Ahhoz, hogy az ember jól érezze magát az életben, mondta a Mester - jelképesen egy pohár vöröset tartva -, ,,kell egy kis bor". Kellő önfegyelemmel ez szent ital, vallották a régi bölcsek, ami oldja az egó diktatúráját, általa megfeledkezünk az örökké szorongó énünkről. A szeretet ellentéte ugyanis nem a gyűlölet, hanem a félelem. Oldott állapotban jobban tudunk szeretni. Persze, meditációval is eljuthatunk ide. Az egoista ember lehet okos, művelt, gazdag, csak egyvalami nem lehet: boldog. Magának semmit sem volna szabad megtartania az embernek. Minél inkább adok, annál gazdagabb leszek. A nap is ontja termékeny sugarát önmagát elégetve, ömlik belőle a jóság, a szeretet. Azért élünk, mert ő ad. Addig, amíg neki jó. Az élet áradó bőségéből születnek a műalkotások. Ha az ember elkezd spórolni az életerejével, sorvadásnak indul. Ez az élet alaptörvénye.
Az előadás után tömegesen járultak az emberek Müller Péterhez, hogy dedikálja a műveit, vagy csak hogy egy kézfogással köszönetüket fejezzék ki a tőle kapott életbölcseletért. Ezeket a pillanatokat használtam fel arra, hogy néhány kérdés erejéig magam is igénybe vegyem a Mester türelmét.
* Rengeteg fiatal vett részt az előadáson, és nemcsak magyarkanizsaiak...
- Igen, ez külön örvendetes számomra, de én minden korosztálynak örülök.
* Sokan vannak a fiatalok között, akik nem ezt a feje tetejére állított világot akarják, s akik látják, hogy a történelem egyre csak ismétlődik, nem tanultak belőle semmit sem az emberek. Hogy lehetne javítani ezen az elfuserált világon?
- Javítani az ember csak önmagát tudja. A történelmen még a világbirodalom elnöke sem tud változtatni. Ő is csak saját magán tud javítani. Ha akar egyáltalán.
* Szomorú, hogy unos-untalan ideológiával tömnek bennünket, ahelyett, hogy önismeretre tanítanának...
- Az ideológiák arra valók, hogy elfedjék az ember elől az igazságot. Hamvas Béla híres fedőelmélete érvényesül. Az ideológia betakarja saját gyengeségeimet, hibáimat. Egyetlen valóságos ideológia sincs. A valóság, az nem ideológia. Ami valóság, az a szeretet.
* Tulajdonképpen ez az Ön tanításának a lényege is.
- Én tulajdonképpen nem tanítok semmit. Én érezni igyekszem, én a szavak embere vagyok. Viszont amit én mondok, azt már nagyon sokan elmondták.
* De Ön valahogyan másként mondja...
- Hát igen... Kaptam egy olyan adományt, hogy meg tudom fogalmazni azokat a rejtett gondolatokat, amelyek mindenkiben ott vannak, csak nem mindenki tudja kimondani őket. Másodsorban pedig meg tudom érinteni mások lelkét. Ez egy isteni adomány erre az életre.
* Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy ha mindenki az Ön könyveiben foglaltak szerint élne, másként működne a világ.
- Sajnos, én sem élek eszerint, csak legjobb pillanataimban. Amit én leírtam, az az egész magyar irodalmon alapul - mondhatnám persze a világirodalmat is, de maradjunk csak a magyarnál -, az Ómagyar Mária-siralomtól kezdve Balassi Bálinton át egészen Hamvas Béláig, Weöres Sándorig, Vörösmartyig, Arany Jánosig és sorolhatnám tovább a legkülönb szellemeket, akik mind spirituális emberek voltak. Az én egész világom ebben gyökerezik, ezt igyekszem követni.
* Sok mindent megtanulhatunk az irodalom nagyjaitól, de Ön valahogy a dolgok közepébe vágva viszi rá az embert arra, hogy megtanuljon bölcsen élni.
- Igyekszem a legelvontabb gondolatokat is közel hozni a hétköznapokhoz. De tulajdonképpen nem csinálok mást, mint hogy azt mondom ki, amit magamnak mondok a legjobb pillanataimban.
* Hogy érezte magát először nálunk, a Délvidéken?
- Mi a színházban, amikor valami jó történik, azt mondjuk, hogy egy angyal szállt el fölöttünk. Most is ez történt. Visszajövök.