— A mi feladatunk, hogy minden évben megemlékezzünk a hősökre. Azokra az emberekre, akik életükkel fizettek azért, hogy egy bizonyos nemzeti közösség tagjai voltak. Azért a kegyetlenségért, amit mások követtek el 1941-ben, ’42-ben. Ők a vajdasági magyarság mártírjai. Fontos az, hogy sikerült elérnünk azt 2014-ben, hogy törlésre került a kollektív bűnösség elve a szerbiai jogrendből, ezt megelőzően 2013-ban a szerbiai parlament egy deklarációt fogadott el az 1944—45-ös magyarellenes atrocitások elítéléséről, ezután Áder János és Tomislav Nikolić akkori köztársasági elnök közösen hajtott főt Csúrogon 2014-ben, azt követően, hogy a szerbiai kormány hatályon kívül helyezte azt a két, 1945-ben meghozott határozatot, amellyel néhány település teljes magyar lakossága kollektív bűnössé lett nyilvánítva. Aleksandar Vučić akkori miniszterelnök helyezte el az emlékezés virágait itt a Vergődő madárnál. Nagyon fontos, hogy minden évben emlékezzünk mártírjainkra, és minden tiszteletet megérdemelnek azok, akik az elmúlt három évtizedben, azokban az időkben is, amikor ez nem volt veszélyektől mentes, kialakították ezt az emlékhelyet, fenntartották azt, illetve fenntartották ezeknek az embereknek az emlékét is az elmúlt évtizedekben.

A Vergődő madár szobrot Kalmár Ferenc készítette. Az emlékműnél 1994. november 2-án tartották meg az első megemlékezést a szabadkai és a környékbeli áldozatok tiszteletére.

Pásztor István, a Vajdasági Képviselőház elnöke a következőket emelte ki:

— Szabadkán pár embernek volt bátorsága kialakítani az emlékhelyet. Ezeknek az embereknek a bátorsága örök érvényű, mint ahogy a főhajtás kötelessége is örök érvényű. Azokban az években annak a pár embernek volt annyi tartása, bátorsága, hogy nem törődve a holnappal, nem törődve azzal, hogy a kiállásnak, a mondatnak, az indítványnak, a szándéknak, az igazságtétel útjának a kiszabadításának megteremtésének milyen lesz a következménye, ettől függetlenül ezt megtették, és azt gondolom, ez indított el egy olyan folyamatot, amelyiknek eredményeképpen egyik évről a másikra, tavalyról idénre 200 névvel több került föl a falra. 1125 név van a falon, ennyi ártatlan áldozatnak a neve került beazonosításra, ez eredményezte azt, hogy ez a folyamat gátat tört, mert annyi hely volt Vajdaságban, ahol szerettek volna az emberek emléket állítani az ártatlanul kivégzetteknek, és ez a szabadkai példa mindenkinek bátorságot adott, illetve ma is bátorságot ad.

A megemlékezésre azok is kilátogattak, akiknek felmenői nyugszanak az egyik legnagyobb tömegsírban, a Zentai úti temetőben. Latyák Mária édesapjának nagybátyja is az ártatlan áldozatok egyike. A szabadkai asszony akkor is kilátogatott a Zentai úti temetőbe, amikor az tiltott volt.

— Édesapám nagybácsiját is itt végezték ki, és miért? Mert magyar volt. Ahogy szokták mondani, suttyomba dobáltuk ide le a virágot, de néztük, nehogy észrevegyenek, mert azokat mind büntették, akik ide mertek jönni. Valamikor a nagymamámmal jöttem ide, belénk oltotta a tiszteletet, a szeretetet azok iránt is, akikhez már senki sem jön el. Én minden évben eljövök. Hálát adok a jóistennek, hogy most már szabadon gyertyát gyújthatunk, közösen tudunk imádkozni. Legyen meg nekik az égben a mennyei boldogságuk. Nagyon szeretném, hogy a fiatalság se felejtse el őket. 1938-ban születtem, de amíg az egészségem engedi, jönni fogok emlékezni. Nem szabad őket elfelejteni.

A szobornál a Szabadkai Városi Képviselő-testület, az önkormányzat, a tartomány, Magyarország, a nemzeti tanácsok, a különféle intézmények és civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait.

1944—45-ben a Délvidékre bevonuló szerb csapatok bevezették a katonai közigazgatást. Szabadkán, Újvidéken, Zomborban és más településeken több tízezer embert gyilkoltak meg és földeltek el tömegsírokban. A legfrissebb kutatási eredmények szerint a partizán megtorlások legidősebb szabadkai áldozata Benke József, a nyolcvanegy éves földműves volt. A legfiatalabb pedig a bajmoki Kabai Veronka, akit mindössze hatéves korában végeztek ki.