A Magyar Köztársaság elnöke, dr. Sólyom László szeptember folyamán a szabadkai Magyar Főkonzulátuson a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki msgr. Huzsvár László püspök urat a fél évszázados lelkipásztori és majd két évtizedes főpásztori munkájáért. Ezt követően pedig októberben Magyarkanizsa Község Pro Urbe díját vehette át.
* Idestova négy hónapja, hogy a püspök atya nyugalomba vonult, de az évfordulókról, búcsúkról szóló híradásokat olvasva továbbra is arról győződhetünk meg, hogy a tevékeny megyés püspök áll előttünk ismét.
- Valóban, már több mint négy hónapja megérkezett a Szentszéktől az értesítés, hogy a Szentatya elfogadta az egyházi törvénykönyv előírásának megfelelően benyújtott lemondásomat, mivel betöltöttem a 75. életévemet. A lemondással tulajdonképpen segítjük a Szentatyát abban, hogy fiatalabb, új lendülettel, munkaképességgel rendelkező utódot nevezhessen ki a főpásztori munkakör betöltésére. Amíg azonban nem jelölik ki az utódomat, az egyház megyei kormányzást végezni kell. Munka pedig van bőven. Az ünnepek, évfordulók ugyanis az egyház számára nem munkaszüneti napot jelentenek, hanem a hit közösségi megélésének tevékeny elmélyítését.
* A nagybecskereki, de most már a szabadkai egyházmegyében is az egyháznak egyben a kulturális élet mozgatójává, szervezőjévé kell válni, mert a kisebbségi létből fakadóan a vallási és a nemzetiségi megnyilatkozás összefonódik - fejtette ki nemrégiben Szegeden Bővíz László atya.
- A kisebbségi létforma külön akadályokat gördít az egyébként is más-más feltételekkel, adottságokkal tevékenykedő püspökségek elé. Ezek áthidalása természetesen többletmunkát igényel. Nagyon sokrétű kihívásnak kell megfelelni, de végezni kell a szolgálatot, és mindig a teljes embert kell tekinteni, együtt építeni benne a vallási és nemzeti érzületet is. Ez a két emberi érték megdöbbentő erővel kapcsolódik egymáshoz. Ha egyikben beáll a pusztulás, akkor a másik is rongyolódni kezd.
* Ebben a munkában mennyiben segíthetnének a felekezeti iskolák?
- Szomorúan kell megállapítanom, hogy a jelen körülmények között még álmunkban sem gondolhatunk iskolák fenntartására. Egyházi iskolákhoz amellett, hogy jól képzett, vallási öntudatukban erős tanári karra van szükség, kell még az anyagi háttér is. Erőnkből egyelőre két kollégium működtetésére futja. Egy leány- és egy fiúkollégiumot hoztunk létre, ahol az egyházmegye fiataljai számára tesszük lehetővé a továbbtanulást. Kezdeményezésünk jelentőségét abban látom, hogy e két intézmény nélkül gyermekeink otthon maradtak volna, és soha nem lenne belőlük magyar katolikus értelmiségi réteg kialakítására képes szakember.
Az egyházi vagyon visszaszármaztatásával egészen más lehetőségek nyílnának meg előttünk. A visszaszármaztatásra vonatkozó törvény ugyan megjelent, de az érvényesítésére további éveket kell várni, ami számunkra végzetes lehet, hiszen a várakozásban eltöltött minden egyes hónap a pusztulás kiváltója. Gyors és megfelelő kárpótlással lehetőségünk nyílna tanintézmények működtetésére, enélkül azonban csak egy-két kísérleti jellegű próbálkozás indult el Tóthfaluban és Ürményházán. Örömmel vesszük ezeket a kezdeményezéseket is, de ezek mégis csak egy csepp a tengerben, pedig a magyar katolikus értelmiségi réteg szükségességét a múlt igazolja, hiszen Nagybecskereken az 1920-ig működő Piarista Gimnázium máig érezteti hatását.
* A templomok építése mennyiben segíti a hit elmélyítését?
- Az elmúlt években nyolc templomot építettünk az egyházmegyében. Nem építészeti csodát akartunk teremteni, hanem azzal a szándékkal láttunk hozzá az építkezéshez, hogy azokon a kis településeken, ahol eddig nem volt templom, vagy a második világháború után lerombolták, legyen egy olyan, a maga egyszerűségében is esztétikus épület, amelyben a hívőközösség otthonra lel. Az embereknek ugyanis szükségük van vallásuk megélésére, olyan helyiségre, amelyben otthon érzik magukat, és ahol a nemzettest részeként, közösségként nyilváníthatják ki nemzeti érzületüket. A keresztény nemzeti megmaradás nagyon határozott feltétele az emberi kapcsolatok építése, a közösségi tudat ápolása. Ennek híján csak a fokozatos csökkenéssel, lemorzsolódással számolhatunk. Ezért örülök, amikor új magyar művelődési otthonok létrehozásáról hallok, mert ahogyan a vallási érzületet az együvé tartozás érzése tartja fenn és növeli, ugyanúgy a nemzettudatot is az együttlét tartja fenn és növeli.
A templom tehát a világból kiszakított és Istennek ajándékozott kis terület, ahol a vallási és nemzeti érzületben azonos értékrendet valló és követő emberek egymásra találnak.
* Mennyiben szükséges láthatóvá tenni, nyíltan vállalni a vallási és nemzeti hovatartozást?
- A templom nemcsak kövek, téglák, betonalapok egymáshoz illesztéséből áll, hanem elsősorban a magunkból való élő templomok kiépítéséből. Minden keresztény ember a szentség által a Szentlélek temploma. Élő templomok vagyunk tehát, ám a történelmi tragédiánkban, az egypártrendszer idején jött egy oldalhatás, amikor ötven-hatvan éven át ki akarták lúgozni belőlünk, hogy szabad Istenben és nemzeti érzületünkben élő embernek lennünk. A sátáni ateista törekvésnek tehát az volt a legszörnyűségesebb gaztette, hogy megvonták tőlünk a jogot, hogy hívő és, esetünkben, magyar emberek legyünk. Még most is, az anyaországon belül is van egy rejtett, de a valóságban erős törekvés annak elfogadtatására -egyes politikai szereplők részéről -, hogy vallásérzületi tudatra az embernek mint autonóm lénynek nincs szüksége. Matematikai képességre, közgazdasági elmélkedésre igen, de vallási és magyar öntudatnak a kibontakoztatásra nincs szükség. A személyi jog alapvető pontja, hogy mindenkinek joga van annak lenni, aminek született. Ezt az alapvető személyi jogot akarták a múltban, de napjainkban is csonkítani, és úgy tűnik, sikerrel meg is tették. Ott, ahol nem totalitárius rendszerekkel nyomorították az emberi perszonalitást, ott - marxista kifejezéssel élve - a kizsákmányoló rendszerrel, gazdasági ellehetetlenítéssel szorították a bizonytalanság határára az embereket. Ezáltal a nyugati államokban ugyanúgy megsemmisítették az ember személyiségét, mint a keleti diktatórikus rendszerekben. Sajnálattal kell megtapasztalni, hogy napjainkban tovább tart ez a megnyomorítás. Ilyen-olyan elvekre hivatkozva veszik el tőlünk még ma is azt, amire születtünk, a keresztény magyar nemzettesthez való tartozás jogát. Milyen borzasztó látvány is az, amikor olyan emberrel találkozunk, akit már a biológiai ösztönök közül is csak az étkezés sarkall, hiszen az egyneműek házasságának szorgalmazásával már a fennmaradás folytonosságát is megvonják tőlünk. Amíg a vallási és a nemzeti érzületet sikerül megőriznünk a megnyomorító törekvéstől, addig van jövőnk. E kettő nélkül már azt tesznek velünk, amit akarnak. Az emberi önazonosság roncsolását kell megakadályozni, mert az istenhívő tudat és a nemzeti tudat tesz képessé arra, hogy higgyem: a közösségem által akár Nobel-díjas tudós is lehetek.