MI AZ AZ ÓZON? Bár a légkörben elenyésző mennyiségben van jelen, jelentősége az élő rendszerekre káros ultraibolya sugárzás elnyelése végett óriási. A légkörben lefelé haladva egyre több oxigén áll rendelkezésre az ózon képződéséhez, így az alsóbb rétegekben az ózon nagyobb koncentrációban lesz jelen. A légkörben lévő ózon túlnyomó része a 10-50 km közötti magasságokban, a legnagyobb koncentrációban azonban a 15 és 25 km-es magasságok között található. Ezt a réteget nevezzük ózonpajzsnak, ózonrétegnek. A troposzférában, vagyis a légkör alsó 10 km-es rétegében az összes ózon csupán 10%-a található.
Az ózonpajzs jelenléte alapvető a földi élet kialakulása szempontjából, mivel elnyelőképessége folytán kiszűri az élővilág számára végzetes UV-B(UV/ultraibolya)-tartományt, és jelentősen csökkenti az UV-C sugárzás erősségét. Az ózonréteg vékonyodásával nő a leérkező UV-B sugárzás erőssége, valamint a felszínt olyan nagy energiájú rövidebb hullámhosszúságú sugárzás is elérheti, amely korábban nem. A légköri ózon a Napból érkező UV-B sugárzás 90%-át kiszűri. A több évtizedes tudományos kutatások eredményeként egyértelműen bizonyítottnak látszik, hogy a sztratoszférikus ózoncsökkenésben meghatározó szerepe van az emberi tevékenység által a Föld légkörébe kerülő ózonkárosító kémiai anyagoknak. A károsító anyagok a magas légkörbe jutva speciális meteorológiai körülmények létrejötte esetén válnak igazán aktívvá.
Az ózonkárosító kémiai anyagok általában a klór, fluor, bróm, szén és a hidrogén kombinációjából álló különféle vegyületek, amelyeket közös néven halogénezett szénhidrogéneknek neveznek. A szén-tetraklorid és a metil-kloroform az egyik legfontosabb csoportja a mesterséges eredetű ózonkárosító anyagoknak, amelyeket leggyakrabban hűtőszekrényben, légkondicionáló berendezésekben, spray-k hajtógázaként, elektronikai alkatrészek tisztítóanyagaként használunk. Másik fontos csoportja a mesterséges halogénezett szénhidrogéneknek a hasonlók, amelyek szénből, brómból, fluorból és klórból álló vegyületek. Ilyen anyagokat főként tűzoltó anyagokban találhatunk. Általánosan elmondhatjuk, hogy minél inkább távolodunk az Egyenlítőtől, az ózonréteg vékonyodása annál jelentősebben jelentkezik. A leggyengébbnek a poláris területeken, ezen belül is az Antarktisz felett mutatkozik.
Az Antarktiszon előfordul, ha rövidebb időre is, de a maximális ózontartalmú rétegekben minimálisra csökken az ózonmennyiség, gyakorlatilag alig mérhető. A szakemberek ezt a jelenséget nevezik ózonlyuknak. Bár az elnevezés megtévesztő, mert ha kevés mennyiségben is, de az ózon mindenhol jelen van. A kifejezést azokra a területekre alkalmazzák, ahol jelentősen csökken az ózonmennyiség.
11 MILLIÓ NÉGYZETMÉRFÖLDES ÓZONLYUK. A NASA tudósainak jelentése alapján az eddigi legnagyobb ózonlyuk mérete 11 millió négyzetmérföld, ami háromszor akkora, mint az USA területe. A műholdas fényképek alapján a lyuk egy hatalmas kék masszának néz ki, ami teljesen lefedi az Antarktiszt, és eléri Dél-Amerika csücskét is. Az ózonlyukat először 1985-ben észlelték, amikor is az emberiség által kibocsátott gázok (kloroflurokarbonok, CFC) elpusztították az ózonmolekulákat. Habár a CFC-gázokat betiltották 1987-ben, azok még mindig a légkörben maradtak, és akár még 20 évig is rombolhatják a föld védőpajzsát.
2040 KÖRÜL BEGYÓGYULHAT AZ ÓZONLYUK. 2040 körül az ózonrétegen tátongó lyuk nagy része el fog tűnni a klorofluorokarbonokra (CFC) kivetett korlátozásoknak köszönhetően -- állítja egy japán kutatócsoport. A tanulmány kijelenti, hogy ,,nem a globális felmelegedés van befolyással a Déli-sarkra, sokkal inkább a légkörben található klór, ami főként a CFC-ktől származtatható" -- mondta Tatsuya Nagashima a Környezeti Tanulmányok Nemzeti Intézete részéről. A tanulmányt Nagashima és Masaaki Takahashi, a Tokiói Egyetem éghajlati rendszereket kutató központjának professzora készítette el, és hamarosan megjelenik az American Geophysical Union tudományos folyóiratban. A csapat, ahogy mostanában oly sok esetben, a számítógépet hívta segítségül a sarkvidékek felett elhelyezkedő ózonréteg változásainak modellezéséhez és előrejelzéséhez, figyelembe véve a CFC-korlátozásokat. A légköri mozgásokból és a kémiai reakciókon alapuló részletes számításokból azt a következtetést vonták le, hogy az ózonréteg majdnem teljesen helyre fog állni. Előrejelzésük szerint a Déli-sark fölötti ózon mennyiség nem fog változni az elkövetkező 15 évben, majd 2030-tól hirtelen emelkedés lesz tapasztalható, végül 2040 körül visszanyeri a nyolcvanas évek előtti állapotát.
Az Északi-sark esetében, ahol az ózonréteg pusztulása nem olyan drámai, mint a Déli-sarkon, az ózonmennyiség 2010-ig tovább csökken, majd nagyjából változatlan marad, legalábbis az eredmények ezt tükrözik. A japán kutatási eredmények eltérnek az amerikai űrhivatal, a NASA és más intézetek eredményeitől, melyek azt jósolták, hogy a lyuk tovább folytatja a növekedést egészen a 2050 utáni évekig.
Forrás: http://www.sg.hu