Majd ha nyugdíjas leszek
Huzsvár József
2014.09.03.
LXIX. évf. 36. szám
Majd ha nyugdíjas leszek

Amióta kezembe vettem az első botomat, azóta csak arra vágytam, hogy éjjel-nappal, megállás nélkül horgászhassak. Gyermekkoromban már éjjeli kettőkor a vízen voltam, de még így is lekéstem a vasárnapi ebédet, mert nem tudtam magam rászánni a hazamenetelre. „Csak még egy halat fogok, és indulok” — mondtam magamban. Azután még egyet, és még ki tudja, hányat zsákmányoltam, mire sokat késve hazavetődtem. Persze a kötelező fejmosás után megígértem, hogy soha többé, de a következő adandó alkalommal ismét bűnbe estem.

Felnőttkoromban, a családalapítás idején persze hogy nem a horgászatnak kellett volna a legfontosabb dolognak lennie az életemben. Alig tudtam rá időt szakítani, hogy a munkahelyi túlórázás, a ház tatarozása és a maszekolás mellett még a vizekre is eljussak. Egy silányabb felszerelés azért mindig bent volt a gépkocsiban, és ahol megállhattam — ha csak negyed órára is —, belógattam bármilyen vízbe. Persze ez nem pótolta a kiadós, igazi horgászatokat, melyekre akkortájt csak a szabadságon került sor — persze akkor sem haladt minden gördülékenyen. Megtörtént, hogy a csaknem egész hónapos vakációm első napján sürgönyt kaptam (akkor még szerencsére nem létezett mobiltelefon) az igazgatómtól, hogy munkába kell állnom. Ott pusztult el a házunk pincéjében a nehezen összegyűjtött, harcsáknak szánt féltucatnyi durbók, és abban az évben semmi sem lett a maratoni halzargatásból.

Később sem voltam jobb helyzetben, amikor már én irányítottam a céget, ha ugyanis a vállalat sikeres volt, akkor a sok munka miatt nem értem rá, amikor meg döcögött, akkor újabb megbízatások után kellett szaladgálnom. Akkoriban úgy táboroztam a családdal a kanizsai Tisza-parton, hogy a délelőttjeimet egy zentai építkezésen töltöttem az embereimmel, és a rendőrök rendszeresen megbüntettek, mert a visszaúton túl alacsonyan repültem az autóval.

Addigi egész életemben a horgászatról álmodoztam, és a szó szoros értelmében elvesztegetett időnek tekintettem azokat a napokat, amikor nem hódolhattam a kedvenc hobbimnak. Egyetlen reményemnek a nyugdíjba menést tekintettem, és a legkínzóbb pillanatokban a szememet lehunyva arról fantáziáltam, milyen lesz, amikor reggel a vekker csak a horgászatra ébreszt majd. A feleségemet azzal fenyegettem, hogy a tél végi jégzajláskor elbúcsúzom tőle, és majd csak az év végén, a jég beálltakor jövök haza deres szakállal, de elégedetten. Ezt a nyugdíjaskor utáni örök vágyakozásomat némileg beárnyékolta gyerekkori horgászmesterem tragikus esete, aki külföldi vendégmunkásként igyekezett ledolgozni a hiányzó munkaéveit. Nyaranta, amikor hazajött szabadságra, mindig hozott magával valamilyen új, csillogó-villogó nyugati felszerelést, és nagyon várta már azt a napot, amikor már nem kell visszautaznia. Ha a sors összehozott bennünket a faluban, mindig szerveztünk valami jó kis közös lógatást. A vízparton aztán nagyokat hallgattunk, pedig mindkettőnknek sok mesélnivalója lett volna. Ehelyett élveztük a csendet, és befogadtuk azt a nyugalmat, amelyet a lassan vonuló víz közvetített felénk. Ezeknek a hosszú hallgatásoknak mindig az a félmondat volt a vége, hogy ha én egyszer nyugdíjba megyek...                                                                             

Néhány év múlva kiegészült a horgászmesterem felszerelése, a szükséges munkaévei is összegyűltek, elérkezett tehát a nagy pillanat, amikor végleg hazaköltözött. Már csak a külföldi iratokat kellett beszereznie, a szomszéd városba indult a hivatalba, amikor rosszul lett. A kórházba érve rögtön visszaküldték, hogy ne kelljen azután szállítani. Nyugdíjasélete első napján halt meg.

Ez az eset végérvényesen rányomta bélyegét a nyugállomány szépségéről való elképzeléseimre. Attól kezdve már nem vártam olyan hévvel, mégis elérkezett az a nap is. Meglepődve tapasztaltam, hogy éppen olyan nap volt, mint a többi, és az utána következők sem teltek másképp. Hétköznapjaimban csak annyi változás állt be, hogy most már én válogathatom meg a munkáimat. A hétvégék pedig éppen olyanok, mint eddig, horgászat orrvérzésig, a vasárnapi húsleves pedig áthelyezve hétfőre.                                                                                                                                               

                                                       

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Villantó rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..