
Délvidéki, erdélyi és anyaországi magyar szív egyszerre dobbant a Magyar Művészetért Díjrendszer gáláján október 11-én Tiszakálmánfalván. Az Ex Libris díjakat maga dr. Gubcsi Lajos alapító, kuratóriumi elnök, egyetemi docens és újságíró nyújtotta át két magánszemélynek, valamint öt intézménynek.
— Ez a díj nem a politikusoknak és a „nagy embereknek” jár, hanem azoknak, akik a mindennapi robot mellett találnak időt és erőt ahhoz, hogy munkájukkal hozzájáruljanak az itteni magyar közösség megmaradásához, kultúrájának, hagyományainak megőrzéséhez — mondta a többi közt dr. Gubcsi Lajos, aki bejárja az egész Kárpát-medencét, hogy ott a kimagaslót alkotó magyar értelmiségiek, intézmények, iskolák törekvéseit jutalmazza e díjjal. Hozzátette: az ő szemében mindenki magyar, aki magyarnak szereti magát.
Az idén a délvidéki díjátadó gálára Tiszakálmánfalván került sor, ahol igazán felemelő program-összeállítással köszönték meg a helybeliek a kimagasló elismerést.
Szombaton délután a helyi általános iskola tornatermében kiállítás nyílt Dormán László fotóművész és szerkesztő 70-es években készült fényképeiből, valamint tárlat a helyi kézimunkacsoport munkáiból. Sor került Gubcsi Lajos Leányálom című legújabb verseskötetének a bemutatójára, valamint a díjazott művelődési intézmények néptáncosainak, szavalóinak és énekeseinek a fellépésére. Külön elismerés jár a szervezőknek azért, hogy meghívták a kátyi szerb művelődési egyesületet, melynek tagjai a többségi nemzet táncait mutatták be nagy szeretettel. Ez is a békés egymás mellett élés szép példája volt. Az esti gálaműsort a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben rendezték meg. Ex Libris díjat vett át Dormán László fotóművész, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nevében Dudás Károly elnök, a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica-i) Szerémség Művelődési Egyesület, a muzslyai valamint a tiszakálmánfalvi (budiszavai) Petőfi Sándor Művelődési Egyesület. Balázs Áron, az Újvidéki Színház színművésze elfoglaltságai miatt nem tudott jelen lenni a rendezvényen, így az ő díját a házigazda-intézmény elnöke, Milanovič Ottilia vette át.
A vendéglátók egy igazi meglepetéssel is szolgáltak a megjelenteknek, kiváltképpen a díjakat adományozó Gubcsi Lajosnak: egyik versének megzenésített változatát adták elő, könnyeket csalva nemcsak a szerző, hanem a hallgatóság szemébe is.
Az együvé tartozás ünnepét megtisztelte jelenlétével dr. Mazsura Zoltán, magyarországi felsőoktatási helyettes államtitkár, valamint a Magyar Összefogás jelöltjei: Vladasity Melinda, Erdély Lenke, Antal Szilárd és Galambos László is. Az egyesület székházában megnyílt a világhírű építész, Makovecz Imre rajzaiból összeállított kiállítás, mely az Imre álma nevet kapta. A tárlat bemutatja a néhai nagyszerű építész megálmodott épületeit, a jurtaszerű házakat, melyek csúcsa az ég felé tör, ezzel mintegy a magyar nemzet felemelkedését szimbolizálva.
Csodás érzés volt akkor és ott magyarnak lenni, összetartozni. Ezt köszönjük a díjakat adományozónak, és ígérjük, hogy amíg vannak olyan nagyszerű emberek, mint Gubcsi Lajos, akik értik és megértik a szavunkat, addig leszünk, addig maradunk, megmaradunk, továbbra is része leszünk az egyetemes magyar létnek!