,,A tudatosan vállalt művészi program, a műfaji sokszínűség jellemzi majd a nagybecskereki Madách Színház munkáját, legalábbis addig, amíg én leszek a művészeti vezető' - mondta 1952-ben Juhász Ferenc, az egykori nagyváradi hírlapíró. Az akkor megalakult amatőr színház élére kerülve azonnal színpadra állíttatta Bródy Sándor A tanítónő című színjátékát, Sommerset Maugham A szent láng című drámáját, Molnár Ferenc A farkas című művét, Drago Gervais Hat végzés keres egy szobát című vígjátékát stb. Küzdeni akartak és bízva bízni a Béga-parti műkedvelők, ezért Juhász Ferenc azt ajánlotta, hogy a társulat Madách Imre nevét vegye fel. A Madách Színház lánglelkű színészei, rendezői és valamennyi tagja napjainkban is küzd és bízva bízik - töretlen hittel és lelkesedéssel. Ezért olvasható A tanítónőtől a tanítónőig című értékes kiadványban, A nagybecskereki Madách Színház ötven évadában a következő: ,,A színész sorsa a mesebeli szentmadár végzete, mely nem pusztul el soha, mert önmagát megégeti ugyan, de megfiatalodik és hamvaiból új életre kél' (Janovics Jenő). A Madách Színházról szóló monográfiában, melyet Izelle Károly állított össze alapos műgonddal, pontos képet kapunk az intézmény ötven évéről és tevékenységéről. Az adomákat, a megmaradásért folytatott harcot, a könnyeket és a derűs pillanatokat is jegyzi a krónika. Szinte népmesébe illő mindaz, ami 1952-től napjainkig a nagybecskereki magyarok teátrumában történt.
Az életre hívott Madách Színház A tanítónő bemutatásával fényesen igazolta létrejöttének indokoltságát abban a városban, amelynek színpadán (a Toša Jovanović Narodno Pozorištéén) 1919-től 1941-ig magyar szó nem hangozhatott el. Az érdeklődés az előadások iránt egyre nőtt, s a színház nagyterme minden este megtelt nézőkkel. Jelzésértéke volt annak, hogy az amatőrszínház a Bródy-darabbal nyitott. 1952. október 15-én mutatták be, nagyrészt a helybeli Petőfi Művelődési Egyesületben edződött műkedvelők közreműködésével és Nyárai Rezső, a ,,Rudi bácsi' rendezésében. D. Juhász Zsuzsa (Tóth Flóra) és a többiek színészi remeklése láttán a Városi Népbizottság lehetővé tette, hogy megalakuljon az első bánsági hivatásos magyar színház. (Erről a munkaszakaszról most nem szólunk, mert a Madách Színház tulajdonképpen 1953-ban megszűnt és 1956-ban szerveződött újjá, miután a hivatásos társulatot szélnek eresztették.)
1952. október 15-étől 1953. október 17-éig a Madách Színház maroknyi társulata nyolc előadást, rendezvényt hirdetett meg. A hivatásos társulat széthullása után többen elhagyták a várost, néhányan Újvidékre, Topolyára távoztak, Juhász Ferencet eltávolították a színház éléről, rendezni sem engedték. 1956 őszén úgy tűnt, hogy a Madáchot egyszerűen megszüntetik. Ellehetetlenült a nyugodt, megfontolt munka, szó sem lehetett hosszú távú tervekről, a társulat azonban élni akart, küzdeni és bízni. A gonosz asszony bemutatója után a nagybecskereki műkedvelők újra visszataláltak a színpadra, mert az ,,albérlet' nem szűnt meg - a színészek a Toša Jovanović Narodno Pozorište tágas színházában maradhattak. Egymást követték a bemutató előadások: Bunbury, Csárdáskirálynő, A salemi boszorkányok, Sárga liliom, Titanic-keringő, A néma levente, Pillantás a hídról, János vitéz stb. 1963-ban Hvaron randevúztak Jugoszlávia amatőr színházainak legjobbjai, és nagy meglepetésre a nagybecskerekiek Todor Muscatescu Titanic-keringő című szatírájával elnyerték a fesztivál legrangosabb díját: a találkozó legszínvonalasabb előadásának járó kitüntetést. A Madách Színházat sohasem a díjak megszerzése motiválta: munkássága szolgálat volt és az maradt mostanáig. A nézőt szolgálta a vígjátékokkal, kabaréműsorokkal, operettekkel, Miller-drámákkal és a vajdasági magyar szerzők műveivel.
1974-ben az akaratos és ambiciózus társulat színre vitte Schäffer Black Comedy című vígjátékát. Nem akarjuk azt állítani, hogy abban az időben a színház egy egész társadalom vagy az összmagyarság művészete volt, de a Madách Színház előadásait újra élmény volt megtekinteni. Izelle Károly, akit rövidesen megválasztottak a társulat művészeti vezetőjévé, mindig szem előtt tartotta, hogy az alkotásban nem jár mindenki ugyanazon az úton. Évek múltán a Madáchban már négy társulat működött: az énekes-táncos csoport, az Ifjúsági Pódium, a színjátszó együttes, valamint rendszeressé váltak az Irodalmi Színpad rendezvényei is. Érzelem, aktivitás, gondolat - mindez felfedezhető a munkájában. A magyarság lélekszáma Nagybecskereken és a Bánságban is hallatlanul megcsappant, de a Madách Színház oda is elviszi előadásait, ahol szinte a madár sem jár. Nem a csúcsokat ostromolja, nem válhat már hivatásos színházzá. Sajátos vonzerejével akar hatni a nézőkre, nem taszít, nem provokál, végzi a napszámos munkát, és újra küzd, bízva bízik ezen a maláriás vidéken. És megpróbál derűs perceket szerezni hűséges nézőinek...