Cégtábla

— Egykor nagyon sokat utaztam, a világ számos országában, városában jártam, és mindenhol — az érdeklődési körömnek megfelelően — a műszaki múzeumokat kerestem fel. Közben érlelődött bennem a gondolat, hogy a gyerekek ismeretének a gyarapítása céljából kellene itt Zentán is egy technikai-néprajzi múzeum. A tárgyakat harmincöt évvel ezelőtt kezdtem el gyűjteni, a kiállítást pedig a házunkban hoztam létre — meséli Pecze Árpád, a Régi Mesterségek Házának alapítója. Azt is elmondta, a feljegyzéseik alapján az elmúlt huszonkét évben 4000 látogató fordult meg náluk.

Látogatók a nyílt napon

— Ezzel a számmal nem vagyok elégedett, sajnálom, hogy nem használják ki jóval többen ezt a lehetőséget. Azt szeretném, ha minden negyedikes, hetedikes és elsős középiskolás tanuló eljutna hozzánk. Vallom, hogy élményt kell a diákoknak adni, mert így a tananyagot is könnyebben elsajátítják. Egykor körbejártam az iskolákat, felkínáltam ezt a programot, és ígéretet szinte mindenhol kaptam. Ha most elvezetnénk a gyerekeket egy gyárba, hogy megmutassunk nekik egy esztergapadot, szinte semmit sem látnának, csak a lezárt szerkezetet és a képernyőt. Mi itt be tudjuk mutatni a gépek legfontosabb alkatrészeit és a működési elvüket. A borbélyok régi parfümszórója alapján elmagyarázható a porlasztó működése, a tanulók kipróbálhatják a kötélverő gépet, látják a régi varrógépet, ami azért hasznos, mert az alapok ugyanazok, mint száz évvel ezelőtt, csak közben a szerkezetek lettek bonyolultabbak. Nekem szerencsém volt, hogy abban az időszakban nőttem fel, amikor virágzott a kisipar. A szomszédomban egy bádogos dolgozott, a gyermekkori legjobb barátom szülei szabók voltak, a kertszomszédban cipész lakott, én pedig nagyon szívesen tartózkodtam a műhelyekben. Állítólag már hároméves koromban bejelentettem, hogy én „rosszvasas” akarok lenni. A barátommal be is szöktünk a telepre, hogy felülhessek a körmös traktorra.  Most már nem ülök fel, pedig van kettő is a garázsban. Az elmúlt hetekben viszont találtam egy gőzgépet, mely még nem volt a gyűjteményemben. Valamikor, miközben jártam a terepet Újvidéktől Bácsszőlősig, Nagykikindától Szondig (Sonta), három új Renault 4-es gépkocsit „elszaggattam”.

Pecze Árpád egy régi gramofont mutat az érdeklődőknek

—Szinte háztól házig mentem, intenzíven kerestem a régi tárgyakat. Az iskolát és a műszaki oktatást is azért hagytam ott, mert már annyira felszaporodott a gyűjtemény, hogy nem tudtam munka mellett kellőképpen foglalkozni vele. El szoktam mondani, hogy egykor a legutolsó hold földünket azért adtam el, hogy megvehessek egy BMW R28-as motort. A legtöbb látogatónk Magyarországról érkezik, Szerbiából kevesebben jönnek. Sokaknak az is furcsa, hogy ez egy magánház, és mi itt is élünk. Kisebb csoportokkal könnyebb foglalkozni, de egyszerre akár ötven érdeklődőt is végig tudunk kalauzolni, viszont olyankor szükség van a feleségem és a fiam segítségére is. A tárlatvezetés másfél óráig tart, a helyiségekben a legérdekesebb dolgokról beszélek, és a kérdésekre is válaszolok, majd haladunk tovább. Mindenki számos élménnyel távozik, hiszen én sok érdekes történetet tudok mesélni, ezeket a mesterektől vagy a hozzátartozóiktól hallottam. Több mint tízezer tárgyat őrzünk, ez több száz gyűjteményt tesz ki. Mindent felhalmoztam itt, amit az őseink száz évvel ezelőtt láthattak maguk körül — hallottam Pecze Árpádtól. 

Szódásüvegek 

A Régi Mesterségek Háza két szomszédos épületből tevődik össze. Az egyik az 1943-ban elhunyt dr. Milivoj Borđoški neves zentai orvos, kórházigazgató egykori lakóháza, kívülről már eléggé romos állapotban volt, de nemrégiben felújították. A Bethlen Gábor Alapkezelő és a magyar kormány jóvoltából az objektum homlokzatát visszaállították az eredeti formájába, az ablakok fölé felkerültek az egykori díszítések, és más renoválási munkálatokat is elvégeztek. A pályázatokkal Pecze Tamás, a Régi Mesterségek Háza Polgárok Egyesületének létrehozója, a házigazda történelem szakot végzett fia foglalkozik, akinek a munkájára nagy szükség van, hiszen további fejlesztéseket is szeretnének megvalósítani.

A felújított épület

— Egy lépcsőházat tervezünk, hogy az idősebbek és a gyerekek is biztonságosabban jussanak fel a padlástérbe, habár az eddigi létrás feljárás során sem történt baleset. Így az udvari épület fölött kapnánk egy 60 négyzetméteres kiállítási termet is, a lépcsőház alatt pedig néhány toalettet létesíthetnénk. Szükség van egy biztonságikamera-rendszerre, de erre eddig nem sikerült eszközöket szerezni — sorolta a további elképzeléseiket Pecze Árpád, majd a legutóbbi nyílt nap témájáról is beszélt. — Húsz mesterség tárgyait gyűjtöttem össze, mint amilyen például a kötélgyártó, a kovács, a cipész, a bognár, a fésűs, a kalapos, a szódás vagy a cukrász. Ezeknek a műhelyeknek a többsége Zentán működött, és közülük választottunk ki kettőt. Kapás Sándor bácsi eredetileg kovácsnak tanult, de aztán szódás lett. Az üzem jól működött, az egyik leszármazottjához, Kapás Jolánkához pedig, aki most eljött a közönségtalálkozónkra, még én is jártam szódavízért. A másik Tóth Bojnik Géza bácsi kovács- és patkolóműhelye, melyet három generáción át fenntartottak. 

Beszélgetésünket Pecze Árpád azzal zárta, hogy ő majd akkor lesz elégedett, ha a tervezett fejlesztéseket sikerül megvalósítaniuk, és felkeltik az iskolák érdeklődését az egyedülálló gyűjtemény iránt.

— Akkor majd nyugodtan átadhatom a fiamnak mindazt, amit megteremtettem, és remélem, ő is megtalálja itt a megélhetését és a boldogulását. Én ezt nagy szeretettel csinálom, és sohasem munkának tekintettem, hanem hobbinak, kedvtelésnek.

A szerző és Horváth Zsolt felvételei