Szerda Zsófi: Mindigek

Mindig lenyűgöznek. Mindig lesznek új kedvenceim. Mindig megmaradnak a régi kedvencek. Mindig teli szívvel indulok haza. Mindig mosolyokkal tömöm a zsebeim. Mindig tanítanak. Mindig tudok rajongani. Mindig van, amin lehet könnyezni egy jót. Mindig késő éjjelig írom a Súgót. Mindig finom a pogácsa. Mindig legyen amatőr színjátszás Vajdaságban.

Készülődés az előadásra (fotók: Dukai Dávid)

— Hol fogunk aludni? Milyen ez a hely? — kérdi Nelli (Góli Kornélia), mert én már ismerem a helyet, én már voltam itt, én ide visszajárok, tudom az utat, tudom, hol a villanykapcsoló, s hova kell tenni a kis lakatot. Egy fotó jut eszembe, mi vagyunk rajta, a súgós csajok. Egy szelfi, talán Sutus Áronnak küldtük, amikor először szervezték meg itt, Temerinben a szemlét. Az Alkotóház óriásasztalánál ülünk, mint valami lovagi torna nagygyűlésén, hiszen ez a faasztal és az azt körülvevő trónok olyanok, mintha egy régi korból lopták volna át őket, teljesen szürreális. Mindenki laptopja elfér, mellette egy jó kávé, fényképezőgép, kábelrengeteg, csokipapírok. — Nálad van egy programfüzet? Mi is a neve annak a… — és kérdezzük egymást, súgunk egymásnak mi, súgók. A lányok most nem alszanak itt, új lakótársaim vannak, akiket ismerek és imádok. Most nincs akkora meló a vállunkon, szépen szét van osztva minden, hogy senki ne haljon bele a súgózásba, én mégis… Na jó, lehet, hogy Stockholm-szindrómában szenvedek, mert egy kicsit hiányzik a belehalás, az a jóleső fáradtság, amelyről másnap reggel olyan jó beszélni, egy picit nyafogva, amit mi sem gondolunk komolyan. Na jó, ez nem javaslat a szervezők felé, mert jól van ez így, semmibe nem kell belehalni, de lehet, én vagyok mazochista, vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak hiányoznak a csajok ide. Egyébként minden olyan, mint mindig. Egy újabb mindig. S már a harmadik nap estéjén vannak a fejemben képek, hangok, jelenetek, karakterek, akiket biztos, hogy viszek magammal, és bővítem a kedvencek listáját. — Ebből profi színész kell hogy legyen. — Ez már az, már most profikat megszégyenítően játszik. — Milyen éneklés volt ez, te jó ég, leesett az állam! — Mennyire jó volt már az a tyúk! — Hát hihetetlen jól passzolt az a jelmez. — Ezeket a kérdéseket én is feltenném magamnak, ha lottóznék. — Én már a Ha én rózsa volnék-nál könnyeztem. Ez csak néhány elcsípett mondat az első pár nap előadásai után. Akármelyiket mondhattam volna én is. És lehet, hogy van, amit éppen én mondtam. A lényeg, hogy mindenki ugyanazt érzi. Közös érzés, közös ég, közösség. 

A zsűri értékel

Én már márciusban várom, hogy megjelenjen a program. Átolvasom, nézem, kik jönnek a régi jó, ismerős társulatok közül, az idén vajon mit visznek színpadra. Ki lesz a zsűri? Hány napot tudok itt lenni, s miről maradok le? Kiszakadok egy picit a mókusok kerekéből, egy másik kereket taposok, amelyik kerék nemcsak pörög, hanem árammal tölti fel a szívet és a lelket. És mindig ez van, úgyhogy én csak annyit mondok: maradjon ez mindig is így.

Hernyák Zsóka: Harminchat fokos lázban^[1]

Abban égek mindig. Mármint az elmúlt hetekben, vagyis az utóbbi néhány hónapban, amióta szervezni kezdtük az idei találkozót, csak ide-oda sedergek, mint nedves nyelven a pattogócukor. Ha ez a hasonlat túlságosan bensőséges, akkor elnézést, mondom másképpen: pattogok, mint flippergolyó a falak között, mint gumilabda az aszfalton, mint borjúfóka a jégen, mint parányi atom, ha melegíteni kezdik, stb. Nem egyedül pattogok, szó se róla, hanem leginkább Tamarával (Berkó Csuvárdity Tamara, a VMMSZ munkatársa).

A temerini Jáccunk Trupp Rómeó és Júlia című előadása

Szóval ketten pattogunk két térfélen (Szabadkán és Zentán), itt egy telefon, ott még vagy húsz, bőszen dolgozik ki-ki a maga számítógépén: az ún. egérkattintó izmom olyan, mint Arnold Schwarzenegger összes többi izma (mire megy vele, ha ő az idén nem jön Temerinbe?!). De nincs okunk panaszra (mármint Tamarával, nem Arnolddal): szépen összeáll a végére minden.

De addig, mármint a végéig, pompásan hullámvasutazunk: a „jajistenem, most mi lesz?!” magasfeszültségéből gyorsan alászállunk az „olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy” langymeleg mocsarába. De amint elkényelmesednénk, máris újra gyorsul a szívritmus, vöröslik az orca, pattog a labda és kattint az egér.

A szenttamási Liliomfi Színjátszó Csoport Dél-pannóniai mozaik (Üdvözlet Szenttamásról)! című előadása

Ahogy közeledik a találkozó időpontja, már nem is annyira pattogunk, mint inkább búgunk, rotálunk, futjuk a köröket, és minden körözésnél egy kicsit előbbre jutunk. Mint aki jól végezte dolgát, úgy állunk Temerinben a találkozó első napján, kikenve-kifenve mossuk kezeink, pedig tudjuk, hogy a lényeg bizony csak most jön. Tamara felelősségének teljes tudatában azt mondja: „druže”^[2], és mivel ezzel egyet tudok érteni, felkötjük a gatyaszárat, veszünk egy nagy lélegzetet, és már ugrunk is a mély vízbe.

Ahogy múlik az idő, már nem pattogunk, nem is rotálunk, hanem inkább fej fej mellett rezgünk és remegünk, mint a hangszálak a színész torkában, mint a deszkák a dobbantó lábak alatt, mint a levegő molekulái a tapsoló kezek körül. Előre, a hátunk mögé, egyszersmind körülnézünk: színház a szűkebb világ, és együtt rezonál^[3] benne minden férfi és nő.

A nagybecskereki Madách Amatőr Színház Prah című előadása

Jól van, druže, megérte.

Az előadások mellett egy kiállítást is megtekinthettek a színházba látogatók a temerini színjátszás múltjáról, s a legkisebbek sem maradnak program nélkül, pénteken, 11-én ugyanis kiállítás nyílik rajzaikból a Tájházban, a nyertes alkotók pedig részt vehetnek a Vándor Bábszínház interaktív foglalkozásán. A szemle április 12-én díjkiosztó ünnepséggel zárul, ahol egyebek között átadják a 2025. évi találkozó két fődíját: a Pataki László-díjat a találkozó legjobb, hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díjat a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért. További díjak: Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért, Faragó Árpád-díj a közösségmegtartó tevékenységért, Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek, Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek, Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának, Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának, Szántó Róbert-díj a legjobb színpadi beszédért, Közönségdíj és egyéb különdíjak. A díjkiosztó után a szabadkai Népszínház magyar társulata vendégszerepel a Ki tudja, látsz-e még? című előadással.