* Előadásaiban, felszólalásaiban többször hangoztatta, hogy a vajdasági magyarságot a Kárpát-medencei magyarság zászlóshajójának tartja. Miért?

— A Kárpát-medencében sok helyen van tömbben élő magyarság, ahol küzdenek azért, hogy az önkormányzatiságot, az önigazgatást megvalósítsák. Sajnos nincs igazán lehetőségük, és erre egy nagyon jó példa a többi — felvidéki, székelyföldi — magyar számára a Vajdaságban megteremtett autonómia. Itt ugyanis több nemzetiség él együtt úgy, hogy Vajdaság Autonóm Tartományban a szerb mint többségi társadalom a meghatározó. Ehhez képest a nemzeti tanácsok nagyon jó lehetőséget nyújtanak arra, hogy egy teljes körű kulturális autonómiát valósítsanak meg, hiszen maguk döntenek oktatási, kulturális és médiaügyekben, de finanszírozási kérdésekben is. Az elmúlt tizennégy esztendőben a Vajdasági Magyar Szövetség rendkívül összetartó közösséget hozott létre, ebben nagyon jó volt az együttműködése a budapesti és a belgrádi kormányzattal és törvényhozással is. Ennek az eredménye a többi közt az is, hogy olyan gazdasági fejlesztések indulhattak el, amelyek pontosan azt az alapelvünket szolgálták, amely a szülőföldön maradás, élés és boldogulás megteremtését segítette. Egyébként a nemzetstratégiai alapelvünk is, hogy gyarapodó közösségeket hozzunk létre, mert csakis ez ad lehetőséget arra, hogy valaki azt mondja, számára fontos, hogy itt éljen, itt kezdjen gazdasági vállalkozásba, vagy itt tanuljon tovább. Kijelenthetem, azok a fejlesztési programok, amelyek elindultak, számomra is fontos visszajelzést adtak arról, hogy bizony sok fiatalban fogalmazódott meg, hogy visszatér a szülőföldjére, Vajdaságba, és itt kezd bele olyan tevékenységbe, amely részben segíti a nemzeti identitásának a megélését, egyúttal a szülei, nagyszülei, dédszülei szülőföldjén a hétköznapokban való boldogulást. Vajdaság egyébként is példaértékű számomra, hiszen a Magyar Nemzeti Tanács és a mögötte álló közösség, valamint a VMSZ nélkül nem valósulhatott volna meg az, ami végül létrejött a megbékélés tekintetében, Szerbia és Magyarország kétoldalú kapcsolataiban. Egyszersmind azt gondolom, hogy a VMSZ és a vajdasági magyarság nélkül az az európai integrációs törekvés sem jöhetett volna létre, amelyet Szerbia — mára már tagjelölt országként — fel tud mutatni. Mi is küzdünk azért, hogy Szerbia minél hamarabb az Európai Unió tagja legyen, és partnerünkké váljon azokban a törekvésekben, amelyeket mi ma megfogalmazunk akár a migráció vonatkozásában, a béke ügyében, vagy azokban a kérdésekben, amelyek a nemzetek Európájának a kialakítását és ennek a jövőjét illetik, valamint azt, hogy Európa újra tudja definiálni magát a globális világban is, mint egy prosperáló és konjunktúrát megélő európai közösség.

* Az országok, különösen a nemzetállamok arra törekednek, hogy az ott élő kisebbségeket integrálják, minden rossz szándék nélkül. Ez azonban a nemzeti kisebbségek számára asszimiláció. Hogyan lehet ez ellen „védekezni”? Hogyan tud így megmaradni például a határon túli magyarság?

— Az egyik legfontosabb tényező, hogy meg kellene adni a kollektív jogokat. Európának van egy kisebbségi nemzeti közösségekre vonatkozó chartája, keretegyezménye. A kisebbségi keretegyezmény éppen azokban az időkben született, amikor a délszláv háború dúlt, és akkor ismerte fel Európa azt, hogy igenis szükség van arra, hogy egy olyan keretszabályozást hozzon, amelyet minden államnak be kell(ene) tartania. Azért mondom, hogy kellene, mert ez valójában kötelező, de nem kikényszeríthető. Mi azt mondjuk, hogy ezt a keretegyezményt harminc év után már szükséges lenne egy kicsit megújítani vagy „finomítani”, éppen ezért Kalmár Ferenccel (Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri különmegbízott — a szerző megj.) kidolgoztunk egy olyan ötpontos alapelvet, amelyet egyébként az Európa Tanács magyar elnöksége során már kezdeményeztünk, hogy elfogadják, és bekerült egy strasbourgi nyilatkozatba. Mivel a második felében ennek az esztendőnek Magyarország lesz az Európai Unió következő elnöke, úgy gondolom, nekünk ezt a kérdést mindenképp napirenden kell tartanunk. Részben a kollektív jogok tekintetében a nemzeti kisebbségi ügyeknek a napirenden tartásával, hiszen — ez látszik például a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséből — az Európai Unió egyszerűen távol tartja magát ezektől az ügyektől, és nem fogadja el azt, hogy ez egyébként európai kérdés is. Pedig — és ez egy nagyon fontos tétel — ha ezeknek a kérdéseknek a hosszú távú rendezése nem történik meg, Európában bármikor felütheti a fejét egy esetleges instabilitás. Másként fogalmazva: a hosszú távú stabilitás záloga az, hogy a kisebbségi ügyeket rendezzék — lásd: most éppen Korzika ügyét —, vagy más, olyan nemzeti kisebbségi kérdéseket, amelyek megoldása 50 millió embert érint az Európai Unió területén.

* Mi a határon túli magyarság jövője? Illetve van-e jövője, figyelembe véve a csökkenő tendenciát mutató népszámlálási adatokat?

— Igen, van, és éppen ezért azt gondolom, hogy az összefogás továbbra is megkerülhetetlen kérdés. Az együttműködést a jövőben is meg kell teremteni annak figyelembevételével, amit az alaptörvényben megfogalmaztunk, hogy Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő nemzettársaiért. Én azt gondolom, hogy ennek a betartása rendkívül fontos, ahogyan az is, hogy a párbeszéd azon az intézményrendszeren belül, amely működik, továbbra is ugyanilyen erőteljes legyen. Ki kell mondanom: ehhez egy olyan jövőképet kell felfestenünk az európai képviseletben is, ahol azok a konzervatív erők tudnak szóhoz jutni és többségbe kerülni, amelyek/akik számára a hit és a nemzet pontosan azt jelenti, hogy legyen egy belső és egy külső biztonságuk is.