A jó értelemben vett avantgarde mellett (Áfonyák, Légszomj, Hekusok) a szabadkai Népszínházban legendát teremtő topolyai tanárember, Dévics Imre, több művésztelep alapítója tudta, hogy az ember nem lehet mindig ,,fennkölt''. Tudta: vígjátékot, operettet előadni csaknem annyi, mint William Shakespeare-t vagy Brechtet játszani, és már a 60-as években hangos, merész előadásokat hirdethetett meg - kiváló magyarországi művészek vendégszereplésével. Minden színházi ember hálával gondol azokra az évekre, amikor nálunk lépett fel Latinovits Zoltán Örkény István Tóték című tragikomédiájában, Honthy Hanna Csiky Gergely Nagymama című színjátékában, Psota Irén és Horváth Tivadar a Koldusoperában, valamint az Irma, te édes című musicalben, Mezei Mária a Férjvadászatban. Bodrogi Gyula és Voith Ági A kaktusz virágában és a Mona Marie mosolyában szerepelt, Sinkovits Imre Madách Imre Az ember tragédiája című monumentális művében (Virág Mihály érzékletes rendezésében), az örök emlékű Gobbi Hilda a Jegygyűrű a mellényzsebben című vígjátékban, Tolnay Klári, Kiss Manyi és Pécsi Sándor a Kaviár és lencsében stb., stb. Vendégjátékuk nagy tetszést aratott, a nézőtér este dugig megtelt: a telt ház akkoriban 750 személyt jelentett. Nem találtak ki akkortájt a színészek és a rendezők semmi ,,új''-at, semmi ,,meghökkentő''-t, amiről mostanság annyit vitatkozunk: az elidegenedésről mint társadalmi és az elidegenítésről mint színházi fogalomról. ,,Valami'-ről, ami a másságot jelenti. Szabadka mindig örömmel látta vendégül Magyarország jelentős művészeit. Nálunk tette meg az első lépéseket a rivaldafényben Kabos Gyula, szerepelt a színház deszkáin Lugosi Béla és Komlós Vilmos, Blaha Lujza és Hegyi Aranka, Paulayné Gvozdenovics Júlia - és Küry Klára, aki 1870. március 27-én született Jászkiséren, és Budapesten hunyt el 1935. április 27-én.
Garay Béla Narodno pozorište-Népszínház című könyvében egyszer-kétszer megemlíti a színésznőt, aki gyakran vendégszerepelt énekes-táncos előadásokban, de Kalapis Zoltán már oldalakat szánt neki Életrajzi kalauz II. című kötetében. Megtudtuk, hogy Küry Klára a XIX. század utolsó és a XX. század első évtizedének hangosan ünnepelt, nagy tehetségű operettprimadonnája volt, olyan ,,sztár', akiért egy egész város nézőserege, időse-fiatalja rajongott. Megjelenésével, hangjával, minden gesztusával azt a műfajt képviselte, amelynek ma már csak az emléke maradt meg azokban, akik még tapsolhattak Heck Paulának, Petz Marikának, Németh Rudolfnak és Verseghi Józsefnek Szabadkán és szerte a tartományban. Küry Klára kissé teltkarcsú alakjával, mindenkit elbűvölő kedves mosolyával, nem éppen visszafogott kacérságával a kor szépségideálját testesítette meg. Különösképpen Szabadkán érezte jól magát, a városban, amely színházszeretetéről, a nagy, színházi előadások utáni lakomákról, gáláns és gazdag udvarlóiról volt híres. A színésznő kezdetben népszínművekben lépett fel, sikeresen mutatkozott be Csepreghy Ferenc műveiben, felújított darabjaiban, A piros bugyellárisban és a többiben.
Az operettprimadonna Fedák Sári ellenlábasa második otthonának tekintette a várost. Polgári családból származott, úri kisasszonynak nevelték. A nagylány mégis színésznőnek állt be, és mivel a szülei ezt nem nézték jó szemmel, eleinte Hajnal Klára néven szerepelt. Első fellépéseit Kolozsvárott kedvezően fogadta a sajtó, Varney Tiszturak a zárdában című operettjében lépett fel Luise szerepét tolmácsolva. Budapesten még nagyobb sikerrel énekelte Denise-t Hervé Nebáncsvirág című operettjében. Ekkor már a család is beletörődött a megváltoztathatatlanba, így Hajnal Klárából újból Küry Klára lett.
A színésznőt hívták Bécsbe, Prágába, New Yorkba és több magyarországi vidéki városba. Újvidék azonban hűvösen fogadta a pályafutása csúcsán álló operettprimadonnát. Annak ellenére, hogy három sikerelőadással lépett fel a tartomány legnagyobb városában 1904-ben: két Hervé-operettel, a Nebáncsvirággal, a Lilivel és a Casanovával, Barna Izsó és Faragó József művével. Az Újvidéki Hírlap azt írta, hogy azokon az estéken a városban esett az eső. Hozzátette: Újvidéken nagyon kevés embernek lehet esernyője, továbbá hatalmas szégyen, hogy az ünnepelt operettprimadonna nem szerepelhetett telt házak előtt.
Szabadka tombolt, ha Küry Klára a színpadra lépett. Az érettségi előtt álló gimnáziumi diákság az előadások után megvárta a kiskapun távozó művésznőt, a legények kifogták a lovakat a hintóból, s maguk húzták azt nagy-nagy örömmel a Nemzeti Szállodáig, a színésznő szállásáig. Az érettségizők között 1903-ban ott volt Kosztolányi Dezső, Csáth Géza, Fenyves Ferenc, Sztrókay Kálmán és Munk Artur.
A Szabadkai Közlönyben 1896. június 7-én azt olvashatták az érdeklődők, hogy a nábob Vojnich Oszkár eljegyezte Küry Klárát, ám az esküvő elmaradt.
A művésznő 65 évesen hunyt el.