Több mint fél évszázad kellett a technológiának, hogy eljusson oda, hogy ne egy egész embert kelljen páncélba csomagolni. A mai exoskeletonok már nem hatalmas robotruhák. Többségük a derékra vagy a combokra rögzíthető, súlyuk alig néhány kilogramm, és abban segítenek, amiben a hétköznapi embernek valóban szüksége lehet segítségre. Könnyebbé teszik a gyaloglást, a hegyre mászást, a lépcsőzést vagy a nehéz tárgyak cipelését.

A Nature e hónapban megjelent összefoglalója szerint ezek az eszközök lassan kilépnek a kórházakból, a gyárakból, és megjelennek a fogyasztói piacon. A gyártók már túrázóknak, idősebbeknek vagy bárkinek kínálnak motoros külső vázakat. A legolcsóbb modellek ára 700 dollár körül kezdődik, a fejlettebbeké pedig 2000 dollár. Persze ez nem éppen egy pár sima cipő ára, de azért már nem is csak hadseregek és kutatóintézetek engedhetik meg maguknak.

Működésük elsőre egyszerűnek tűnik. A csípő mellett elhelyezett villanymotorok minden lépésnél egy kicsit rásegítenek a láb mozgására. A gyorsulásmérők, giroszkópok és más érzékelők figyelik, hogy a viselőjük elindul, gyorsít, emelkedőre ér, vagy le akar ülni. A szoftver ebből próbálja kitalálni, mire készül az ember, majd a megfelelő pillanatban bekapcsolja a motorokat. A gyártók természetesen ezt is mesterséges intelligenciának nevezik, hiszen 2026-ban lassan már a kenyérpirító is intelligens. A hasznossága viszont nem vitatható. Egy idei vizsgálatban egy hordozható csípő-exoskeleton mintegy 20 százalékkal csökkentette a gyaloglás nettó energiaigényét több, sztrókon átesett résztvevőnél. A csípőre jutó izommunka pedig harmadával csökkent. Egészséges fiataloknál és idősebb embereknél ugyanúgy kevésbé fárasztóvá teheti a járást. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy az exoskeleton viselője hirtelen hegyet tud mászni reggeltől estig. Inkább olyan különbségről van szó, mint az elektromos kerékpárnál. Továbbra is nekünk kell mozogni, csak a gép egy kicsit rásegít.

A jelenlegi eszközöknek bőven vannak korlátjaik. A gyártók akár 15–30 kilométeres hatótávot ígérnek, de ez sík terepen és takarékos rásegítéssel értendő. Teljes teljesítményen a modell egyelőre alig több mint 1 óráig működik. Emellett az eszközt pontosan a testhez kell igazítani, különben kényelmetlen lehet, és természetesen nem mindegy, hogy lépcsőn vagy egyenetlen hegyi ösvényen mozog-e az ember.

A független tesztek szerint a segítség valóban érezhető, de nem minden gyártó gépe mozog ugyanolyan természetesen. Amíg az egyik finoman követte a lépéseket, a másik néha úgy rángatta a viselőjét, mintha az jobban tudná, merre szeretne menni az ember.

A kereskedelmi forgalomban kapható exoskeletont sem szabad összekeverni az orvosi rehabilitációs eszközökkel, melyek nem adják vissza automatikusan a járás képességét, és nem helyettesítik a kezelést. Arra viszont alkalmasak lehetnek, hogy egy idős ember hosszabb ideig maradjon mozgékony, egy túrázó nagyobb távot tegyen meg, vagy egy dolgozó kevésbé terhelje túl magát. A munkahelyi külső vázaknál viszont felmerül egy kevésbé kellemes kérdés is: akkor most 20-30 százalékkal többet kell dolgoznia a munkásnak?

Az exoskeleton tehát még nem kölcsönöz emberfeletti erőt a viselőjének, de valószínűleg nem is erre van szükség. Az elektromos kerékpár sem azért terjedt el, mert mindenki versenyt akart vele nyerni, hanem mert egy hosszabb út vagy emelkedő máris barátságosabbnak tűnik. Könnyen meglehet, hogy néhány év múlva ugyanígy tekintünk majd az ilyen gépi lábrásegítésre is. És akkor már remélhetőleg nem kell majd egy csomó tartalék akkumulátort is magunkkal cipelnünk.