Korokon és tájakon át (2.)
Martinek Imre
2021.08.03.
LXXVI. évf. 30. szám
Korokon és tájakon át (2.)

Honismereti kastélytúra Kanaktól Nagyszeredig

Az Úr 2021. esztendejének napisten havában végre saját portáinkon is körülnézhettünk egy csöppet. És bár többnyire keserédes szájízzel búcsúztunk egy-egy helyszíntől, a reményt azért mégsem hagytuk magára. Odakünn.

Torontálszécsányról indultunk. Alkalmi túravonalunkul ugyan a bánsági pusztaságot északnyugat—délkelet irányban átszelő országutat választva, de szinte mindvégig hűen követve a szép emlékű Nagybecskerek—Torontálszécsány—Nagymargita (1889. május 4-én avatták fel), illetve a Nagymargita—Versec (1891. július 11-én avatták fel) vasúti pályát. Plusz annak állomáshelyeit, melyekről a közelmúltban, noha lenne rá igény, egy tollvonással végül mégiscsak száműzetett a jövőbeli komplett személy- és teherforgalom minden lehetősége. Míg a világ s két nap. No, de ez már egy másik történet tartozéka. Lehetne.

 

Istvánvölgy (Hajdučica)

A kincstári birtokot az ugyancsak örmény származású Damaszkin István vásárolta meg, és formálta helységgé 1809-ben szlovák ajkú lakosok betelepítésével. Tizenöt évvel később a községet a jelenlegi helyére volt kénytelen áthozatni, lévén az áradás az előző települést elsodorta. Róla nevezték el a falut is Istvánvölgynek. A Damaszkinok fátumszerű elszegényedése után az uradalom Dungyerszki Lázáré lett. Ez utóbbi nevéhez fűződik a ma is álló kastély építtetése (1901-ben), melyen ottjártunkkor is folytak állagmegőrző belsőépítészeti munkálatok.

„A birtokon Lázár lánya, Olga (Jovanovits Istvánné) vezetett modern mintagazdaságot — ménese volt, merinói juhai, virágkertészete és kendergyára. Az 1920-30-as években az uradalom és a vasútállomás közt keskeny vágányú vasúton lóval vontatott vagonokban közlekedtek a birtok dolgozói” (Thomka Orsolya — Kurcz Ádám István — Tóth Anikó: Délvidék — a Vajdaság és Belgrád).

Egyébként a kollektivizációs időkben a kastély a helyi földműves-szövetkezet tulajdonában volt, a néhai istállóban pedig varroda működött. És még egy fontos (hely)történeti adalék: ebben a kastélyban tartották meg 1947-ben az új Jugoszlávia vámhivatalában alkalmazott munkaerő szakmai kiképzését. Az erről tanúskodó márványtáblát 1989. november 15-ei keltezéssel helyezték fel a főbejárat falára.

 

Nagyszered (Veliko Središte)

A mostani látogatásunkat leszámítva legutóbb hat évvel ezelőtt (2015 nyarán) jártam ebben a faluban, melynek központjában mindmáig megvannak a Lazarovics család által épített kastélyok.

„A Lazarovicsok a hagyomány szerint 1803-ban Szerbiából települtek a Bánságba, először Kevevárára. A nagy-, majd a kisszeredi uradalmak megvásárlása után V. Ferdinánd 1841-ben nemesi rangra emelte a családalapító Golub Lazarovicsot »nagy- és kis-szredistyei« előnévvel. Fia, Vaszilije, Temes vármegye első emberei közé tartozott, Temesvár főispánja lett” (Thomka Orsolya — Kurcz Ádám István — Tóth Anikó: Délvidék — a Vajdaság és Belgrád).

A nagyobbik kastély az 1860-as években készült klasszicizáló stílusban, és tágas park veszi körül. 1896-ig volt a család birtokában, ezután többször tulajdonost cserélt. „Hírlik, hogy e vagyonjogi állapot dinamikáját a későbbi örökösök bonviván életmódja is meg-megtámogatta. Egy, a környéken feljegyzett anekdota szerint a tehetős grófgyerekek egyike majd tíz éven keresztül járt be fiákerrel Versecre kártyázni. Az egyik fogat állítólag csak a kalapját vitte…” (naplójegyzet).

Az államosítás után az épületből elemi/általános iskola lett.

A kisebbik kúria építése a XX. század elejére datálható. A historizáló eklektika jegyeit viseli magán, lépcsőzetes, sarkain sokszögű gótikus tornyocskákat felvonultató homlokzatdíszítéssel. Egykoron ezt az objektumot is gondozott park vette körül, melyben a Lazarovics család kriptája is helyet kapott. Ezen épületnek a második világégés után megtörtént kisajátítása viszont semmit sem oldott meg.

 „A harmadik évezred első éveiben ifjúsági szórakozóhely, magyarán diszkó működött benne, majd végül az sem. [O]dabent, a falak mögött […] az értelmetlen pusztulás és pusztítás nyomai dominálnak” (naplójegyzet, 2015. október 28.).

Azóta pedig még inkább! Holott simán lehetne turisztikai célpont is. Ez a hely. Is. Mert azért még sincs a világ végén. Legfeljebb a viharsarokban. Ahová vicinális hiányában is meg lehet érkezni.

Apropó, vicinális! A Versec és Nagyszered közötti, 13,4 kilométeres szakaszon ugyancsak volt működő vasútvonal, melyen napra pontosan 1896. július 3-án dübörgött végig az első szerelvény.

Fényképezte: Martinek Imre

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..