Szép terve volt: vándorszínházat akart létrehozni (elképzelése azonban nem valósulhatott meg) - Néha-néha most is felsejlik benne a zentai napok emléke, a városé, ahol pályafutását kezdte, amikor fellépett Nagypál Gáborral, Kálló Bélával, Vicei Natáliával és másokkal - A szabadkai Népszínház magyar társulatának művésznőjét legutóbb Csáth Géza-Fekete Péter Emma című novellaadaptációjában láttuk - Kosztolányi Dezső városában vegyészeti szakközépiskolában tanult, de Katona Nándor magyartanár bevezette a színház fájdalmasan szép és fájdalmasan gyötrő világába - Gyakran meghívták a Tanyaszínházba, ahol Soltis Lajosnak hála rájött arra, hogy a teátrum élettér is lehet - A szabadkai nézők szavazatai alapján Petronella megkapta a 2001/2002-es évad közönségdíját.
Az Életjel fiataljaiból Horváth Emma tanárnő lankadatlan erővel tehetséges, kiváló szavalókat nevel/nevelt. Zenta a színjátszók központja. Innen, a Tisza-parti városból indult Körmöci Petronella is, a szabadkai Népszínház magyar társulatának művésznője, hogy megtanulja a színházi világ legegyszerűbb dolgait: a beszédet, a mozgást, a boldogságkeresését és a fájdalmas beletörődést a megváltozhatatlanba. Beletelt ebbe sok-sok esztendő, s ma már Petronella azt mondja, amit a színészkirály, Bessenyei Ferenc is: ,,Nincs helye a színpadon annak a színésznek, aki nem az életét teszi fel egy szerepre'. Petronella többször feltette, és kész feláldozni mindent azért, amit úgy hívunk: színészi méltóság. Igyekezetét méltányolták, mert Zomborban, a Vajdasági Hivatásos Színházak Találkozóján elnyerte a szemle egyik fődíját (a Közellenség című Tasnádi-darabban nyújtott kiváló alakításáért). A nézők szavazatai alapján pedig neki ítélték oda a 2001/2002-es évad közönségdíját. Mindkét díjat a legjobb pillanatban kapta: pályafutása legelején, akkor, amikor a színész egyik kezével a szikrázó csillagokat markolássza az égen, a másikkal pedig a rögbe kapaszkodik, s azt sem tudja, hogy merre induljon, mit kezdjen nagy-nagy ambíciójával. Azóta többször láttuk a színpadon, mégsem nyújtott köztük két egyformát. Petronella amolyan szerteágazó gyökerű nemes tölgy, amely szimbóluma lehet egy ligetnek, egy virágos kertnek vagy az erdőnek, ahol egy tavaszi napon kipattant a földből.
Minden emléke Zentához köti, a ,,műhely'-hez. Itt kezdte színészi pályafutását Petronella is, akárcsak Vicei Natália, Szorcsik Kriszta, Mezei Kinga, Nagypál Gábor és még annyian, akik ma a szabadkai és az újvidéki magyar színház elismert művészei. Sokáig arról álmodoztak - mások is ezt tették -, hogy egyszer majd Zentának is hivatásos magyar színháza lesz. Mégsem röppent Petronella azonnal a porondra. Szabadkán a vegyészeti középiskolába járt: a lombikok világában érezte jól magát, természettudományi szemléletű nagylány volt. Elhagyta szülővárosát, Szabadka úgy vonzotta, mint a mágnes. Önállóan akart élni, alkotni, tenni valamit, hogy ,,egyéniséggé' válhasson. Katona Nándor magyartanár segítette a színpadra, az általa életre hívott társulatban sok hasznosat és jót lehetett tenni, lehetett terveket is szőni. A magyartanár rendezte meg Weöres Sándor miráculumjátékát, a Mario mennybemenetelét és Jódal Rózsa Gömblakó című művét, ifjúsági színjátékát. A fiatalok nem dolgoztak hiába, mert mindkét produkció díjnyertes lett a Középiskolások Színművészet Vetélkedőjén. Ezeknek az előadásoknak köszönhetően - Petronella szerepfelfogása, játéka ugyanis mindenkit elbűvölt - meghívást kapott a tartományban vándorló Tanyaszínházba, ahol Soltis Lajos munkamódszerét, színészi nagyságát is megismerhette. Petronella elhatározta, hogy színésznő lesz. Sokat tanult a többiektől, tanítómestereitől, Soltis minden pillanatát éber szemmel figyelte. Vitt magával mindent, vitte az egész előadást: égett, lobogott a színpadon, és így akart lobogni a pódiumon Petronella is, habár sokáig nem tudta eldönteni, hogy mivé is képesítse magát: dramaturgnak, rendezőnek vagy színésznőnek. Végül az újvidéki bölcsészkaron találta meg magát. ,,Alap"-nak megteszi az itt szerzett diploma, s aztán majd rávetjük magunkat a színházra - gondolta.
De Petronella pályája váratlanul másként alakult. A megromlott életkörülmények nem kedveztek neki sem, s ezért a 90-es évek derekán elhagyva Újvidéket, a tanszéket, visszatért szülővárosába, ahol két évig a színház, a művelődési otthon ,,mindenese' lett. Szerepelt, rendezők áldozatkész munkatársa volt, maga is le-levezényelt egy-egy előadást.
Dúlt a háború... Most merre, kikkel és kikhez? Soltis Lajos - Magyarországon is küldetést végezve - magához hívatta, egy alapítványi színitanodába íratta be védencét.
Petronella ösztöndíjat is kapott, kollégiumi ellátást - és végül diplomát. Zaklatott évek következtek. Itthon évekig az akkor jobb sorsa érdemes Újvidéki Színházban, egy rossz hangulatú társulatban vergődött, majd Szabadkára tért vissza, bekerült a KPGT együttesbe. 1997-ben - mivel nem csökkent az életereje - a szabadkai Népszínház szerződtette. Itt jól érzi magát, mert nemcsak a színész kíváncsi a nézőre, hanem a néző is kíváncsi a színészre, arra, amit esténként produkál. Szerepelt a Népszínház és a Kosztolányi Dezső Színház előadásaiban. Láttuk a Puskaporos hordóban a Hazudja inkább, kedvesem című vígjátékban, a Zách Klárában, a Te, Imre, itt valami ketyeg című groteszkben, a Közellenségben, a Rómeó és Júliában, a Macbethben, a Holdbeli csónakosban stb. stb. Ahogyan mondani szokás: Petronella szilárdan megvetette a lábát a színpadon. ,,Alázatos szolgáló"-ja most is színházának. Egy biztos helyre vágyott. Van ereje ahhoz, hogy másoknak is hitet kölcsönözzön, ha fellép a Futó porban vagy az Emmában. Szerinte életünk mozgatórugója a munka, s ezért Petronella ma is a Nagy Melós...